2024. március 28., csütörtök

Kenyeret és villanyáramot!

Jó okkal föltételezhetjük, hogyha tehetnék, a szerb államvezetők a római császárok régi mondását, a kenyeret és cirkuszt, úgy módosítanák, ahogyan az a címben szerepel. Miért? A cirkusz ebben az országban olyannyira mindennapos dolog, hogy nem kell külön kívánságba foglalni elérkezésének a napját. Itt van velünk, eszi a lelkünk, rojtozza az idegeink minden áldatlan nap!

A legjobb idegnyugtató az embernek pedig, jól tudjuk, az evés. De hát mit egyék ez az istenadta nép fia, ha üres a bukszája, mert a vállalat, amiben évek óta dolgozik – mint a legtöbb itt Szerbiában – egyetlen dologban jeleskedik igazán: az adósság termelésében. Így volt mindig is, ez a helyzet most is, s tapasztalatai alapján tudja, így lesz a jövőben is. A bérfejlesztés – micsoda gyönyörű, képmutató kifejezés! – emiatt egyre csak elkerüli őt, s így a fizetését, ha az egyáltalán annak nevezhető, már rég fölzabálta az infláció. Ami maradt belőle, abból nemigen futja másra, csak a szegények eledelére, a kenyérre. És veszi és eszi minden áldatlan nap az imába foglalt étket, a feledés boldogító érzésébe feledkezve majszolja az üres kenyeret. Ez nem is marad eredmény nélkül: dagad megállíthatatlanul, mert nincs jobb hízókúra a napi 600 grammos kenyéradagnál. Teli hassal, feszülő gyomorral pedig kinek van kedve lázadozni?

Tisztában vannak ezzel államunk vezetői is, de nemcsak ők, hanem minden szegény ország vezetője. Az arab tavasz is kenyérlázadással kezdődött, és lett belőle forró nyár, nehéz ősz, majd kemény, nagyon kemény tél: a hatalombirtoklóknak is, nem csak a közembereknek, úgy, ahogy az néplázadásoknál lenni szokott. Emiatt politikai kérdés a szegény országokban a kenyér kérdése, az ottani kormányok mindent megtesznek, hogy az árát alacsonyan tartsák, és hogy jusson belőle elegendő mindenkinek. Az a tény, hogy a 600 grammos kenyér árának állami szabályozásával nálunk is ennek lehetünk tanúi már évek óta, egyértelműen mutatja, hogy Szerbia mely országok táborába tartozik. Az afrikai szint felé haladunk, ha már el nem értük.

De akkor legalább Afrikában élnénk, a mindig tűző Nap édes melegében, ahol nem kell téli ruházatra és a fűtési idényre gyűjtenie minden évben az embernek! Fölöslegesen aggódni azért nem kell, előrelátó vezetőink megoldják ezt a gondot is. Erről tanúskodik az energiaügyi miniszter, Zorana Mihajlović hét eleji bejelentése, miszerint a fűtési idény végéig nem drágul meg az áram, és hogy az Energetikai Ügynökség a meg nem nevezett továbbiakig elhalasztotta az új tarifarendszer bevezetését. Miért jó hír ez az utóbbi? Azért, mert a kiszivárgott adatok szerint az új tarifarendszer kifejezetten azokat sújtaná, akik a téli időszakban villanyárammal fűtenek. A legdrágább piros zónába a tervek szerint a jövőben az eddigi havi 1600 kilowatt helyett már 1200 kilowattal bekerülhetne a fogyasztó. A halasztás miatt egyelőre ettől nem kell tartani.

Ilyen egy polgárai jólétéért aggódó, gondoskodó állam! A húsz-harminc éves villanykályhánkat holnap bátran fölkapcsolhatjuk, na persze, nem kell a maximumra srófolni a szabályzóját, hiszen nem az áramfizetés kötelezettségét törölték el, csak az áramdrágítást odázták el. De hát éppen ez a villanykályha használatának a legpraktikusabb módja! Nincs is jobb az éjjeli olcsó áramon fűtő elektromos fűtőtestnél, amire nappal már bátran rátelepedhet az ember. Tálcát a kézbe, ülepet a kályhára, és máris önfeledten majszolhatjuk a kenyeret!

Kenyeret és villanyáramot! Ez kell nekünk, s béke és nyugalom honol majd itt e honban és abban az édes otthonban, ahol az ember otthon van.

Televíziót ne nézzünk közben, és újságot se olvassunk, mert akkor az örömünk úgy oszolhat szét, mint a füstgomolyag a szélben. Ez történt most is a jól tájékozott emberrel. A törökös szokás szerint két napra rá jött a fekete leves. A hét közepén ugyanis a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentették, hogy hamarosan kezdetét veszi a vállalat új adósságmegfizetési programja, amelynek keretében a mintegy 450 ezer adósnak felkínálják, hogy a büntetőkamatokat eltörlésének és az átütemezésnek a lehetőségével élve, rendezzék eddigi adósságaikat. Az értesítéseket erről már március első hetében kiküldik.

Nincs rendjén, hogy az EPS-nek a fogyasztók mintegy 110–120 milliárd dinárral tartoznak, az sem, hogy a fölhasználóknak mindössze a fele fizeti rendszeresen kötelezettségeit. A fölvetődő kérdés azonban ettől még ugyanolyan aktuális marad: miből fizetnek ezután majd azok, akik eddig sem tudtak?

A politikai vezetők a népszerűségvesztéstől tartva nem merték vállalni az áramdrágításról szóló döntés meghozatalát, eközben azonban semmilyen megoldást nem kínált fel a csődközeli állapotba vezérelt Szerbiai Villanygazdaságnak. Ebben a kényszerhelyzetben a közvállalat nem tehet mást, minthogy megpróbálja az adósságokat behajtani a leginkább rászorulóktól. Magyarán a kormány a valós probléma megoldására nem tett semmit, pusztán csak eltolta magától a felelősséget.

Ez nem maradhat így sokáig, vagy ha mégis, akkor fölkészülhetünk a nyári sötétségre. Éppen ezért biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan növekszik a villanyáram ára, és hogy rövid időn belül új tarifarendszerrel boldogítanak bennünket, miután a villanyárammal való fűtés elképesztő luxusnak fog számítani.

Minden rosszban van valami jó is! Eladhatjuk például a régi, felnőttkorba jutott villanykályhánkat, úgysem kell a jövőben. Ha jól kupeckodunk, megkaphatunk érte akár egy ötven euróst. Ez is valami. Ne becsüljük le a pénzt: ez több mint száz 600 grammos kenyér ára!