2024. április 20., szombat

Ukrajnában nagy vita övezi a kettős állampolgárságot

Ungvári tudósítónktól

Ukrajnában nem engedélyezett a kettős állampolgárság. Annak legalizálása időről időre felvetődik, aztán a téma felejtődik. Hol azt engedélyező törvénytervezetet nyújtanak be, hol pedig súlyosan szankcionálót. Legutóbb az előző dolog történt.

Lev Mirimszkij független parlamenti képviselő javaslatának lényege, hogy azoknak a 18. életévüket betöltött ukrajnaiaknak, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát, nem kell lemondaniuk az ukránról. A tervezet szerint csupán annyi kötelezettsége lenne, hogy a történteket be kellene jelentenie az illetékes szervnél, amely az illető személyazonossági igazolványába bejegyzi a második állampolgárság tényét.

„Jelenleg semmilyen adminisztratív, illetve jogi felelősség nem terheli a kettős állampolgárságúakat. Ukrajna Alkotmánya kimondja, minden személy köteles egy állampolgársággal bírni, ám az alaptörvény nem rögzíti, hogy kizárólag egyetleneggyel. Ebben az esetben az egy és az egyetlenegy más fogalmat tartalmaz, így ez nem mond ellent az alkotmánynak” – fejtette ki véleményét Mirimszkij.

A parlamenti képviselő szerint a tervezet elfogadása minden ember életét komfortosabbá tenné. „Miért rossz az, hogy azok, akik egy másik ország állampolgáraivá válnak, megtartják az ukránt is? A külföldön munkát vállalóknak pedig egyenesen előnyös, ha ott is teljes jogú lakosokká válnak, ám Ukrajna számára sem vesznek el. Az államnak az a feladata, hogy minden tagjáról gondoskodjon, ez a törvény pontosan ezt szolgálja” – érvelt álláspontja mellett a honatya, aki hozzátette: a kettős állampolgárság számos országban elfogadott, s bízik abban, hogy módosító indítványát támogatni fogja a kormányon lévő Régiók Pártja. A képviselő arra is rámutatott, hogy jelenleg mintegy ötmillióan az ország határain túl vállalnak munkát, az ország lakosságának 5–10 százaléka pedig már amúgy is rendelkezik más országban kiadott személyi igazolvánnyal.

A kérdéssel kapcsolatban többen is kifejtették véleményüket.

„Mindez a szomszédos országok agresszív külpolitikájának az eredménye. Az állampolgárság megadása lehetőséget biztosít arra, hogy mind aktívabb kultúr- és információs politikát folytassanak az emberek körében” – állítja Andrij Jermolajev, a stratégiai kutatások intézetének igazgatója. Andrij Asztapov jogász szerint a kettős állampolgárság intézményének bevezetése csak alkotmánymódosítás útján lehetséges, ehhez pedig vagy népszavazás, vagy alkotmányos parlamenti többség szükséges.

A kettős állampolgárság törvénybe iktatásával kapcsolatban az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó kikérte dr. Tóth Mihály korábbi parlamenti képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke véleményét:

– Mindazok szempontjából, akik a többes állampolgárság legalizálását szorgalmazzák, a benyújtott dokumentum egyértelműen pozitív tartalmat hordoz. Főként azért, mert a témában folyó többéves diskurzust kiszélesíti az ezt támogató érvek irányába. Eddig a törvényhozói tevékenység a többes állampolgárság tiltására, szankcionálására irányult, ez a tervezet lehetőséget teremt a mellette szóló érvek felsorakoztatására. S ilyenek akadnak bőséggel. Utat nyit a nagyvilágban való érvényesüléshez, élő kapcsolatot hoz létre Ukrajna és a világ számos országa között. Leegyszerűsíti a külföldi munkavállalást, tanulást, gyógykezelést –, hogy csak néhány fontos szempontot említsek.