2024. március 29., péntek

A tavalyinál több pénzt kapnak a civilek

Március 14-éig lehet pályázni a zentai önkormányzatnál

A zentai önkormányzat az idén összesen 5,494 millió dinárt különített el a községben tevékenykedő civil szervezetek támogatására, s ez az összeg kb. 10 százalékkal magasabb a tavalyinál – nyilatkozta tegnap Kosiczky András, a községi tanács illetékes tagja. Ennek köszönhetően a szociális védelemmel foglalkozó egyesületek számára 1,427 millió dinárt irányoztak elő, a művelődéssel foglalkozóknak 1,854 milliót, az egyéb tevékenységgel foglalkozó szervezetek számára pedig 2,213 milliót.
Az idén több módosításra is sor került a pályázati föltételekben, részben törvénymódosítás, részben pedig a civilek korábbi észrevételei miatt. A pályázatra március 14-ig jelentkezhetnek a Zenta község területén székhellyel rendelkező egyesületek. A pályázati űrlapot a zentai önkormányzat honlapjáról (www.zenta-senta.co.rs) tölthetik le az egyesületek, de érdeklődhetnek a városháza 31-es irodájában Bodó Veronánál, vagy Kosiczky Andrásnál az 50-es irodában. Úgyszintén a 024/655-428-as telefonszámon és a Ci-Fi Civil Információs Irodában (Fő utca 18.).
Az idén a pályázatokat, kategóriától függően, három bizottság bírálja el, s a civil szféra képviselője is elmondhatja véleményét. Újdonságnak számít az is, hogy megszabták az odaítélhető összeg határértékeit: a legkisebb összeg 20 ezer, a legnagyobb pedig 200 ezer dinár lehet.
Kosiczky hangsúlyozta, hogy önrészt ugyan nem kérnek a pályázóktól, de minél nagyobb részt tud vállalni az egyesület a projektuma költségéből, annál több pontot adnak neki az elbírálás során. Ezenkívül a szervezetek támogatást igényelhetnek a posta- és bankköltségeikre, illetékekre, irodaszerekre, valamint útiköltségre is. Ezzel lehetővé válik az, hogy a szervezetek könnyebben részt vehessenek más községek művelődési eseményein, ápolhatják a testvérvárosi kapcsolatokat stb.
Az idén újdonságnak számít az is, hogy a civil szervezetek munkáját és az elszámolás ellenőrizését egy negyedik bizottság végzi majd, amely jelentést tesz a polgármesternek és a községi tanácsnak is. A pontozás alkalmával odafigyelnek arra is, hogy az egyesületek mennyire pontosan határozzák meg az általuk szervezni óhajtott rendezvény időpontját, mivel nemegyszer előfordult, hogy a rendezvények időpontja ütközött egymással. Pluszpontokat kapnak azok a civilek is, akik a rendezvényt más egyesületekkel karöltve szervezik meg. Természetesen figyelembe veszik azt is, hogy mióta tevékenykedik egy-egy szervezet.