2024. április 20., szombat

Egy-egy család három generációja a színpadon

Az egykoron vidékünkön is népszerű, ám mára szinte feledésbe merült családi muzsikálást kívánja évről évre bemutatni és népszerűsíteni a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. Ennek érdekében rendezik meg minden év február utolsó vasárnapján a Muzsikás családok házi muzsikája elnevezésű zenés találkozót. A negyedik összejövetelt vasárnap tartották meg, és mivel nagy számú muzsikáló család jelentkezett – mintegy 50 fővel –, valamint a közönség nagyfokú érdeklődése miatt is szűkös lett volna a Lányi Ernő IME székháza, a Népkör Magyar Művelődési Központ nagyterme szolgált a rendezvény helyszínéül.

Miklenovics Aranka szervezőtitkár arról szólt, hogy e találkozó megálmodója a Szöllősy Vágó házaspár volt, akiknek az életében fontos szerepet töltött be a családi muzsikálás. Ők az idén már nem lehettek jelen, gyermekeik és unokáik ez alkalommal nélkülük léptek fel. A rendezvény védnöke a Magyar Kodály Társaság. Elnöke, dr. Ittzés Mihály arról szólt, hogy társaságuk névadója, Kodály gyermek- és ifjúkorában igen fontos, egész életre kiható élményeket szerzett a házi kamaramuzsikálás által. Kodály és Bartók azt vallotta, a magyar zenekultúrát az iskolán keresztül lehet újra felépíteni. Emellett mind Magyarországon, mind a határon túli közösségekben arra kell törekedni, hogy minél több alkalmat lehessen teremteni, hogy a magyar zenekultúra sokakhoz eljusson. Fontos a minőség is: a kiválasztott zeneszám és a megszólaltatás minősége is – hangsúlyozta dr. Ittzés.

A kilenc fellépő család igen változatos repertoárjában népzene, klasszikus zene, country, magyar nóta és tánczene is szerepelt. A találkozó évről évre visszatérő fellépője a szabadkai Juhász család, tagjai az idén énekes népi köszöntőkkel kedveskedtek a közönségnek. A kunfehértói Csalogány együttes – a Kovács és Tárnoki család – citerakísérettel népdalcsokrot adott elő. A korábban háromgenerációs, ebben az évben már csak kétgenerációs Szöllősy Vágó család Budapestről és Csepelről érkezett tagjai klasszikus zenei műveket adtak elő. A magyarkanizsai Kovács család tagjai is visszatérő vendégei a találkozónak, ők lakodalmas nótákkal léptek fel. A Szűcs család barokk szonátákkal és egy táncdallal mutatkozott be. A Folton Folk együttes tagjai, a kanizsai származású, Szegeden élő Nagyék megzenésített versekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A Fölszállott a páva népzenei vetélkedő győztese, Csizmadia Anna és szülei immár harmadik alkalommal léptek fel a rendezvényen, bácskertesi éneket, nagyböjti dalt és egy apokrif imát adtak elő. Fellépett a Fölszállott a páva másik délvidéki résztvevője, a Fokos zenekar is, amelynek a temerini–óbecsei Szabó és Szerda család a tagjai. Ők a szabadkai színpadon néptánccal is ötvözték színpadi produkciójukat. A szabadkai születésű Varga Endre Keszthelyről hozta el a gyermekeit, akik reneszánsz dallamokat, ír népzenét és magyar népdalokat énekeltek. A fellépők Nemes Fekete Edit keramikusművész emlékplakettjét és a Lányi Ernő IME emléklapját vehették át a rendezvényen. Palatinus István, a Szent György-templom plébánosa a rendezvény végén megköszönte a fellépőknek, hogy éltetik a zenekultúrát, a rendezvény közösségösszetartó szerepét. Mint mondta, az estet méltóképp úgy lehet befejezni, ha a teremben levők közösen eléneklik nemzeti imánkat. Az est záróakkordjaként a színpadon 50-en, a nézőtéren több mint 200-an énekelték együtt a Himnuszt.

Keszthelyről érkezett a Varga család

Keszthelyről érkezett a Varga család