2024. március 28., csütörtök

Leválthatják Drobnjakot

Folyamatban van az új vállalatvezetés kinevezése a Putevi Srbije vállalatban – Az igazgató bocsánatot kér és ellentámadást indít

A közlekedési minisztérium csütörtökön kiadott közleménye szerint folyamatban van az új vezetőség kinevezése a Putevi Srbije közvállalatban, de nem tudni, ez egyben azt is jelenti-e, hogy menesztik a vállalat éléről a botrányos kijelentést tett Zoran Drobnjak igazgatót.

A Közlekedésbiztonsági Bizottság követeli a szerbiai kormánytól Zoran Drobnjaknak, a Putevi Srbije vállalat igazgatójának leváltását, annak szégyenteljes kijelentése és a biztonságos utak biztosítása terén elkövetett számtalan mulasztás miatt.

Az Újvidék és Belgrád közötti autópálya-szakaszon az elmúlt két napban két baleset is történt, egy halálesettel. A nem hivatalos információk szerint ezek kiváltó oka, hogy az egyik sávon a jövőbeni fizetőkapu alapját képező betontömbök nem voltak kivilágítva és ezekbe ütköztek az autósok. Ezzel kapcsolatban Drobnjak a következőket nyilatkozta a Blic napilapnak: “Miért lenne probléma, hogy nem láttuk el jelzésekkel az autópálya másik sávját? Majd kijelöljük. Még szebb és jobb is lesz mint ami már megvan. Itt van, ezt például még ma megcsináljuk” Még hozzátette: „Az oszlopokat még a vak is látta volna”. A bizottság szerint ez a nyilatkozat példátlan és megengedhetetlen.

„Ami a közlekedési baleset miatt előállt aktuális helyzetet illeti, folyamatban van az illetékes szervek felelősségének a megállapítása e területen. Ugyanakkor folyamatban van azon eljárás is, amelynek eredményeként a Putevi Srbije vállalat új vezetőséget kap” áll a közleményben.

Drobnjak szerdán elnézést kért az áldozatoktól és családtagjaiktól, ugyanakkor ellentámadásba lendült és kilátásba helyezte, hogy bűnvádi feljelentést tesz a Közlekedésbiztonsági Bizottság ellen.

„Bizonyítékaink vannak, miszerint a Közlekedésbiztonsági Bizottság szándékosan vezeti félre a közvéleményt, manipuláció céljából” – mondta a Tanjugnak Drobnjak, kiemelve, hogy a bizottság nem egy hivatalos állami szerv, hanem polgárok csoportja, amely többször is feljelentést tett a Putevi Srbije ellen. Az igazgató közölte, hogy a mostani balesetek miatt folyó vizsgálatok befejeztével ők is feljelentik e bizottságot és annak igazgatóját Damir Okanovićot.

„Követeltük a kormánytól, hogy sürgősen váltsák le Drobnjakot, mert ez a nyilatkozat azt igazolja, hogy az ő hozzáállása komolytalan és szakmaiságtól mentes, egy olyan probléma kapcsán, amely emberéleteket követel. Egy ilyen embernek nincs keresnivalója egy olyan vállalat élén, amely a szerbiai utak biztonságáért felelős”.