2024. április 20., szombat

Nem riasztó, de megoldást vár

A tartomány közbiztonságának helyzetét vitatta meg szerdai ülésén a Tartományi Képviselőház nemzetiségek közötti viszonyokkal foglalkozó, illetve közbiztonsági bizottsága. A két parlamenti bizottság együttes ülésén mgr. Miroslav Španović, a közbiztonsági testület vezetője elnökölt, aki bevezetőként elmondta, hogy egyre nagyobb gondnak számítanak az olyan jelenségek, mint amilyenek az Észak-Vajdaságban történő lopások, a temerini incidensek, az újvidéki újtelepi lövöldözés, a szurkolók verekedései. Üdvözölte a Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke és Ivica Dačić miniszterelnök-belügyminiszter között létrejött, a közbiztonsági helyzet javítását célzó megállapodást, s beszámolt arról is, hogy megtudta, időközben már megtették az első lépéseket ezzel a megegyezéssel összhangban. Horgoson, Magyarkanizsán, Kishegyesen, Tornyoson a rendőrség máris több akciót végrehajtott, s több személy ellen eljárás is indulhat. Temerinben, mint mondta, az elmúlt két hétvége békésen telt, mert a csendőrség tagjaival erősítették meg a hatóság jelenlétét.

Dr. Bíró István, a Demokrata Párt képviselője felszólalásában közölte, elsősorban arra kell összpontosítani, hogy milyen a helyzet a terepen, s erről sajnos csak keveseknek vannak megfelelő információik. Mint mondta, a falvakban az emberek félnek az újabb betörésektől, lopásoktól, s veszélyes következménye lehet a rossz közbiztonságnak az, ha a polgárok önszerveződésekbe kezdenek vagyonuk megőrzése érdekében. Kishegyes példáját említette, ahol mindössze 23 rendőr dolgozik, közülük is nyolcan a közlekedést felügyelik. A fennmaradó 13 rendőrnek a feladata az, hogy vigyázzon az emberek és vagyonuk biztonságára. További nagy problémának nevezte, hogy mindössze ketten beszélnek közülük magyarul, holott a községben a lakosok hetven százaléka magyar. Síkraszállt a magántulajdonról szóló törvény módosításáért, a rendőrség hatáskörének bővítéséért és a felszereltség javításáért.

Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője szerint rendkívül fontos lenne, hogy az ilyen üléseken a jövőben megjelenjenek az igazságszolgáltatásnak, vagyis az ügyészségeknek és bíróságoknak a képviselői is, hiszen sok esetben éppen ezen az oldalon jelentkeznek gondok. Példaként olyan esetet említett, amikor a rendőrség nemzeti indíttatású bűncselekményről tett jelentést, majd az ügyészség egyszerű szabálysértési eljárást indított, s végül ötezer dinárral bírságolták azt, hogy valakinek csaknem kiverték a szemét. Kiemelte: nem mondhatjuk riasztónak a jelenlegi helyzetet, általában véve stabil a tartomány területén a közbiztonság. Hozzátette: a Pásztor–Dačić-találkozó máris komoly eredményeket hozott. A legveszélyesebb jelenségnek a polgárok önszerveződéseit nevezte, amit mindenképp meg kell akadályozni. Olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy ilyesmire ne legyen szükség – hangsúlyozta. Közölte továbbá, hogy fontos lenne a nemzeti közösségek nyelveit beszélő rendőrök számának folyamatos növelésén dolgozni, biztosítani a köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szervek munkájának összehangoltságát, s támogatni a békés együttélést elősegítő kezdeményezéseket.

Dr. Stanka Stratijev, a Szerb Haladó Párt képviselője a problémák egyik fő okaként az autoritások hiányát nevezte meg. Mint közölte, ma már a szülők és a tanárok sem tudják kellőképpen befolyásolni és kordában tartani a fiatalokat. A temerini egészségház dolgozójaként elmondta, emlékszik olyan időkre is, amikor a mostaninál még véresebb leszámolások történtek, s a verekedés egyes esetekben még a rendelőben is folytatódott. Az együttműködő-készséggel is gondok vannak mindkét oldalon – állapította meg.

A belügyminisztériumot képviselve Mladen Kuribak tábornok, a rendőr-igazgatóság vezetője ismertetett néhány statisztikai adatot, melyekhez hozzáfűzte, hogy a polgárok személyes benyomása legalább olyan jelentős, mint az azokkal esetleg ellentétben álló számok. Ismertette, hogy a tartomány területén öt százalékkal csökkent egy év alatt a nyilvános helyen elkövetett szabálysértések száma, annak ellenére, hogy ugyanakkor növekedett a különféle rendezvények száma. Hasonlóak az adatok a lopások esetében is. Problémaként jelölte meg az iskolák területének felügyelését. Mint mondta, az 537 vajdasági iskola közül kilencvenet tud fedni a rendőrség, összesen 47 rendőrrel. Az incidensek megelőzését kulcsfontosságúnak nevezte, s közölte, hogy azoknak a sikeres megakadályozásához egy egészséges, jól képzett, biztonságos társadalom kiépítésére van szükség. Bejelentette, hogy márciusban kiírják a Bűnügyi Rendőr-akadémia felvételi pályázatát, s kérte a parlamenti bizottságokat: járuljanak hozzá hogy a nemzeti közösségek tagjai minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a pályázaton.

A felszólalók mindegyike kitért a média szerepére is az incidensekkel kapcsolatban. A bizottsági tagok szerint egyesek részrehajlóan, mások szenzációhajhász módon tudósítanak, holott az objektív tájékoztatás igen fontos lenne e témát illetően is. Egyes médiumokban a gyűlöletbeszédnek is helyet adnak, ami sajnálatos ténynek számít, s nagyban megnehezíti a problémák megoldását – hangzott el az ülésen.