2024. március 29., péntek

A folyóirat szuverenitása sérül

A Létünk folyóirat főszerkesztőjének reagálása a Kiss Lajos Néprajzi Társaság közleményére

A Forum Könyvkiadó Intézet és a Létünk társadalomtudományi–kulturális folyóirat 2012. október 27-én Társadalomtudományi, kultúratörténeti és kulturális antropológiai kutatások címmel – a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – nemzetközi hatókörű (interdiszciplináris) tudományos tanácskozást rendezett. A tanácskozás interdiszciplináris jellegét („diszciplináris tarkaságá”-t) a folyóirat az írott és az elektronikus médiában is kifejezetten hangsúlyozta; erről több cikk, nyilatkozat és interjú jelent meg. Megtekinthetők – az adott médiák archívumai mellett – a Létünk honlapján (www.letunk.rs). Mindezek tükrében egyértelmű, hogy a Kiss Lajos Néprajzi Társaság közleményében valótlan az az állítás, hogy a folyóirat kizárólag az „antropológia köréből” szervezett volna tanácskozást.

A tanácskozáson a folyóirat szerkesztőbizottsága által felkért hazai és külföldi szakemberek vettek részt: politológusok, közgazdászok, matematikusok, történészek, filozófusok, művelődéstörténészek, építészek – természetesen kulturális antropológus is, így dr. Géczi János habilitált egyetemi docens, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara Antropológia és Etika Tanszékének tanszékvezető tanára.

A Létünk és szerkesztőbizottsága a Forum Könyvkiadó Intézeten belül szuverén alkotói autonómiával rendelkezik. Nem létezik olyan törvény vagy szabály, amely előírná vagy meghatározná számára, hogy az általa szervezett rendezvényekre és tanácskozásokra kit kérhet fel előadónak. A Kiss Lajos Néprajzi Társaság arra vonatkozó számonkérése, hogy miért nem tagsága köréből kértük fel előadóinkat – a folyóirat szuverenitása elleni nyílt agressziónak tekinthető.

A Létünk a 2012. október 27-én, a fentiekben jelölt címen megrendezett interdiszciplináris tudományos tanácskozására meghívta mindazokat a szerzőket, akik a 2007 és a 2012 közötti időszakban szerzőként publikáltak a folyóiratban (köztük a Kiss Lajos Néprajzi Társaság több tagját is). A folyóirat állami és más társadalmi intézményeknek, szervezeteknek és egyesületeknek nem küldött külön meghívót.

Nincs olyan törvény, amely előírná, hogy egy folyóiratnak saját rendezvényére kit kell meghívnia.

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság munkáját és tudományos eredményeit a Létünk folyóirat elismeri, tudósai és kutatói (miként tudományos eredményeket felmutató más szerzők publikációi) előtt is nyitott. A folyóirat archívuma révén megtekinthetők, elolvashatók és tanulmányozhatók a Kiss Lajos Néprajzi Társaság több tagjának, így lemondott elnökének (Létünk 2011/4.) a folyóiratban megjelent tanulmányai. A Létünkben való tudományos publikáció feltétele két pozitív recenzió. 2008 óta, amióta a Létünkben megjelent tanulmányok szakmai véleményezésre kerülnek, nem fordult elő, hogy a Kiss Lajos Néprajzi Társaság valamely tagjának, vonzatköréhez tartozó tudósnak, kutatónak ne közöltük volna tanulmányát vagy más publikációját.

A Létünk Szemle rovata rendszeresen követi az egyes tudományos diszciplínák eredményeit; a megjelent értekezésekről, tanulmánykötetekről, a megrendezett tudományos tanácskozásokról recenziók jelennek meg. A folyóirat a vonatkozó megbeszélések értelmében közli tudományos tanácskozások és konferenciák teljes, vagy válogatott anyagát. Nem fordult elő, hogy a Kiss Lajos Néprajzi Társaság által rendezett bármilyen tudományos tanácskozás anyagát a Létünk felkérésre ne közölte volna. A társaság ilyen kérelemmel az elmúlt öt évben nem fordult a folyóirat szerkesztőségéhez.

A társadalmi és tudományos elismerés nem érhető el erőszakkal, nem határozható meg önhatalmúlag, és nem sajátítható ki agresszióval.

Bence Erika,

a Létünk főszerkesztője