2024. április 16., kedd

„Hatalmas lehetőség és feladat”

Egyházi és világi összefogás a vajdasági magyar közösség megerősödéséért

A laikusok és a papság összefogása a hit évében és utána címen tartott kedden egynapos tanácskozást a Keresztény Értelmiségi Kör, a Szabadkai és a Nagybecskereki püspökséggel együttműködve a szabadkai Augustinianum pasztorális központban.  Miskolczi József, a rendezvény moderátora a rendezvény elején megjegyezte, hogy kevés alkalom akad, amikor a papok és a világiak közösen keresik az összefogás lehetőségeit, ugyanis a papok egy része úgy gondolja, hogy naivak ne foglalkozzanak egyházi dolgokkal, míg a világiak egy része úgy véli, hogy a papok ne politizáljanak.

Dr. Német László püspök bevezető beszédében a „Porta Fidei”, vagyis  A hit kapuja című pápai apostoli levélre támaszkodva mutatott rá a papság és a világi emberek összefogásának fontosságára. Kiemelte a nők szerepét az egyházban, a hitoktatók társadalmi tevékenységét, az egyház karitatív szerepét, a hit a művészetben és a kultúrában történő megjelenését, valamint az egyház szociális tanításának megvalósítását.

– Hatalmas lehetőség és feladat áll előttünk. A laikusok, papok egyaránt, vagyis mindenki, aki megkeresztelkedett, bizonyos értelemben az egyház közösségébe tartozik. A hit sohasem személyi feladat vagy személyi ajándék, ugyanis a keresztség közösségben történik, az egyházba kapcsolódunk be. A kereszténység közösségi vallás, hiszen Jézus alapgondolata, egy olyan emberi család megalapítása, amelyben az emberek hitüket, reményüket és szeretetüket közösen tudják gyakorolni.  Arra keressük a válaszokat, hogy mindezt mennyire lehet a papság és a világiak együttműködésével a közösség javára megvalósítani – mondta Német László püspök.

Dr. Pénzes János megyéspüspök méltatta a tanácskozást, kiemelve, hogy hasonló rendezvényekre többször is szükség lenne, ugyanis a papság megfelelő létszámának ellenére az egyház nem tud mindenkivel, az egyház bírálóival is szóba állni.

– Talán a több tíz éves múltunk nem engedi meg, hogy alkalmazkodjunk, és tényleg mindenkivel szóba álljunk, megvalósítva a Szentírás azon vonatkozását, amely úgy szól, hogy szeresd felebarátodat. A bírálóinkkal is szóba kell állnunk, hiszen ameddig bírálják az egyházat, addig tudjuk, hogy mit kell másként csinálni, és hogyan kell valóban a hívek javát szolgálni – jegyezte meg Pénzes János megyéspüspök.

A tanácskozáson neves vajdasági egyházi és nem egyházi személyiségek ütköztették véleményeiket: dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dr. Losoncz Alpár, ft. Fiser János, dr. Czékus Géza, ft. dr. Zapletán Géza, ft. mr. Mirko Štefković, dr. Mészáros Zoltán, ft. Szakály József, Orosz János, Kartag Nándor, Szabó Károly és Miskolczi József.

A tanácskozáson szóba került az egyház közösségépítésének fontossága, az egyházi rend és a világiak identitásának válsága, az egyház közösségi voltának megkopása a globális világban, az iskolai hitoktatás formalitásokra történő visszaszorulása, a csökkenő demográfiai mutatókkal szembesülő és arra választ kereső közösség, valamint az ellenzéki, kritikai gondolkodás fontossága. A tanácskozás végén Dr. Német László püspök megjegyezte, hogy bár több kérdés nyitva maradt, mint amennyi megoldódott, de lehet, hogy ez volt a tanácskozás valós eredménye, hiszen rámutatott a téma és a tanácskozás folytatásának fontosságára.