2024. március 28., csütörtök
ÉV ÚJSÁGÍRÓJA DÍJAK

Munkatársaink is a díjazottak között

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége keddi szabadkai ülésén odaítélte az Év Újságírója díjakat, amelyeket a vajdasági magyar médiumok szerkesztőségeitől beérkezett javaslatok alapján ezúttal is öt kategóriában hirdettek ki. Az írott sajtó kategóriában lapunk újságírója, Fekete J. József, az elektronikus sajtó kategóriában pedig Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője érdemelte ki az elismerést, a legjobb pályakezdő pedig szintén a Magyar Szó újságírója, Virág Árpád lett. A szórványdíjat idén a Pancsovai Televízió magyar nyelvű műsorának szerkesztősége kapta, az egyesület életműdíját pedig Orosz Ibolyának, a Hét Nap nyugalmazott újságírójának ítélte oda a VMÚE elnöksége.

– A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete harmadik éve díjazza az újságírókat, és nagyon örülünk annak, hogy a szerkesztőségektől idén jóval több javaslat érkezett hozzánk, mint a korábbi években, ugyanis ez azt bizonyítja, hogy az újságírók úgy gondolják, vannak olyan kollégák, akik megérdemlik, hogy az egyesületünk elismerje a teljesítményüket – hangsúlyozta Tóth Lívia, a VMÚE elnöke, hozzátéve, a jelöltek névsorán az újságírók mellett az elektronikus sajtó kategóriában operatőrök, az írott sajtó kategóriában pedig fotósok is szerepeltek, ugyanis az egyesület elnöksége fontosnak tartja, hogy az ő tevékenységüket is figyelemmel kísérje.

Az elismeréseket a március 7-én 18 órai kezdettel a szabadkai Városi Múzeumban megtartandó díjátadó ünnepségen adják majd át, idén először a Napleány-díjjal együtt.