Mint arról a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala a Magyar Szóból értesült, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott, amelyen dr. Papp Árpád leköszönt elnöki tisztségéről. Lemondásának indoklásában azt állította, hogy egy központon keresztül, néhány ember dönt arról, mire van pénz a néprajz területén, ami leépüléshez vezetett.
Mivel a Magyar Nemzeti Tanács, a Kulturális Bizottság és a kulturális stratégia is ilyen kontextusban kerül említésre, fontosnak tartjuk, hogy beszámoljunk arról, mely projektumok kerültek megvalósításra 2010 óta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, mint erre hivatott intézmény koordinálása által, a Magyar Nemzeti Tanács saját költségvetéséből és magyarországi támogatások által és többek között a Kiss Lajos Néprajzi Társaság tagjainak közreműködésével.
Vajdasági Magyar Népzenei Archívum
A Vajdasági Magyar Népzenei Archívumban, amely Bodor Anikó népzenekutatói munkásságának csaknem teljes anyagát őrzi, hosszú idő után egy új munkatárs bevonásával 2012 márciusában ismét elkezdődhetett az érdemi munka. A temérdek kézirat és kotta rendszerezése megtörtént, digitalizálása folyamatos, és tart a hangfelvételek jegyzőkönyvezése is. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének szakmunkatársaival megfogalmaztuk a közös feladatokat, nyilvántartásba vettük a hangzó, kottás, támlapos és szöveges anyagokat. Ebből az elmúlt időszakban 4565 oldalt digitalizáltunk, ami körülbelül egyharmada az összesnek. Az írott anyagok szkennelésével párhuzamosan zenei rendet vezetünk a munkáról, mégpedig táblázat formájában (pl. BA_Rend_00001 stb. jelzéssel). Ennek eredménye lesz majd egy teljes, átfogó, digitális információmennyiség a vajdasági népzenei gyűjtésekről. A digitalizált hangzó anyagokból 110 óra 16 perc van jegyzőkönyvezve, gyűjtési adatokkal ellátva. További 24 óra 12 perc van részletes gyűjtési adatok nélkül az archívumban. A Bodor Anikó által megírt négykötetes Vajdasági magyar népdalok ötödik kötetéhez sikerült más szakanyagot is összegyűjtenünk. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaival – Németh Istvánnal és Paksa Katalinnal – közösen megállapítottuk, hogy a hagyatékból publikálni lehetne még legalább két terjedelmes kötetet. Miután az intézetben összegyűjtöttük a kapcsolódó anyagot, Paksa Katalin elkezdte a Vajdasági magyar népdalok című sorozat ötödik kötetének szerkesztését. Budapesten, a Zenetudományi Intézetben tett látogatásunk alkalmával harmincegy CD-nyi eredeti hangzóanyagot lemásoltunk az ottani gyűjteményből WAV-formátumban. Hozzáláttunk – Bodor Anikó népzenekutató emléke és munkája előtt tisztelegve – egy honlap létrehozásához is: tisztes ízelítőt kívánunk adni abból a több évtizedes munkából, amelyet a népdalcsoportok igényes dalválogatásai érdekében végzett a népszerű népzenekutató huszonnégy vajdasági településen; az archívum részét képezi majd a beszkennelt dalcsokrok szövegfelismert PDF-formátumú változata is; az elmúlt Durindók legjobban sikerült népdalcsokrainak hangfelvételeiből tudunk majd válogatni, és azt közzétenni az oldalon kottákkal és eredeti kéziratokkal illusztrálva. Egyeztetve Linka Lászlóval, az Újvidéki Rádió népzenei szerkesztőjével hamarosan a Durindó teljes hanganyaga nálunk lesz 1977-től napjainkig. A következő időszakban a teljes magnókazettás archívum anyagát játsszuk át CD-re. A több mint ötszáz kazettából eddig kilencvenhat lett digitalizálva és jegyzőkönyvezve. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársával, Németh Istvánnal gyűjtőmunkát végeztünk Szajánban és Bácskertesen/Kupuszinán. Folyamatosan kísértük a XXXVI. Durindó és a XLIX. Gyöngyösbokréta Fesztivál szervezése körüli munkát, azt szakmailag támogattuk, és honlapunkon naprakész tájékoztatást nyújtottunk róla. Kidolgoztuk a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál megújítási tervezetét. 2012 novemberének elején Burány Béla neves néprajzkutató teljes hangzó anyaga is intézetünk állományába került.
A Vajdaságban található néprajzi hagyatékok közül Bodor Anikó népzenekutató teljes hagyatéka, Burány Béla néprajz- és népzenekutató hangzó anyaga, míg Penavin Olga nyelvész, néprajzkutató hangzó anyagának digitalizált változata az Intézet népzenei archívumában kutatható. Most készül Tripolsky Géza néprajzkutató munkásságának teljes bibliográfiája is, amely már eddig 270 egységet tartalmaz.
Néprajzi hagyatékok feldolgozása, digitalizálása, néprajzi archívum létrehozása
A mintegy 650 múzeumi tárgyból álló Székely Tibor-ajándékgyűjtemény kisebb-nagyobb megszakításokkal 2006 és 2011 között került a Zentai Városi Múzeumba. Az ismert világutazó, útirajzíró, eszperantista érdekes és értékes gyűjteményt hagyott ránk, amely kétféleképpen értelmezhető: egy jeles közéleti személy életének, tevékenységének sajátos lenyomataként, másrészt pedig egzotikus gyűjteményként, amelyben a világ minden tájáról találhatók tárgyak, főleg sapkák, maszkok, hangszerek, edények stb. Székely Tibor személyesen készített leíró múzeumi kartont minden egyes tárgyról, így egy szakszerűen feldolgozott gyűjteményről beszélhetünk, amelynek digitalizálását 2011–2012-ben Intézetünk végezte el.
Egyébként az Intézet közeli tervei között szerepel, hogy a digitalizált néprajzi és népzenei dokumentumok egy központi adatbázisba, azaz egy virtuális vajdasági magyar néprajzi archívumba kerüljenek.
A 2010–2011-es iskolaévben két akkreditált pedagógus-továbbképzés indítása
Magyar népmese. A hagyományos mesemondás elmélete és gyakorlata. A húsz órás képzés a magyar népmese hiteles, stílusos előadásához szükséges elméleti, gyakorlati és módszertani felkészítést, a mesemondáshoz kapcsolódó néprajzi, irodalmi és előadói ismeretek elsajátítását tűzte ki célul. A tanfolyam indítását az a felismerés motiválja, hogy miközben a népzene, a néptánc és a kézművesség mozgalmainak kiépített módszertani háttérbázisa van, a szövegfolklórral foglalkozó szakemberek és érdeklődők, akik immár szintén egy országos mozgalmat képviselnek, eddig sem megfelelő segédanyagokkal, sem a fejlesztéshez szükséges szakmai képzési lehetőségekkel nem rendelkeztek. A népmesével kapcsolatban elsősorban az olvasáskultúra, a folklórszövegek nyomtatásban való megjelentetése, vagy egyéb, az írásbeliséget feltételező kérdéskörök mentén lehetett tájékozódni. Tanfolyamunk ezzel szemben a népmese természetes, szóbeli létét, a szájhagyomány által kiérlelt jellegzetességeket tartja szem előtt. Programfelelős: Raffai Judit. 2010 decemberében Zentán szerveztünk továbbképzést a Hófehérke Óvodában 52 óvónő részvételével.
Népmesék nyomán. Mesefeldolgozás a drámapedagógia módszerével. 24 órás pedagógus-továbbképzés. A képzés segítséget nyújt óvónők és tanítók részére a mesefeldolgozás módszereinek korszerűsítésében. Az érvényben lévő anyanyelvi nevelési tanterv tartalmaz a drámapedagógiához kapcsolódó előírásokat: bizonyos tartalmak feldolgozásánál kívánalomként merül fel a dramatizálás, a jelenetek készítése. Másrészt az óvodai-iskolai élet kiemelkedő eseményein, az ünnepi alkalmakon pedig elvárás a csoport/az osztály fellépése, színpadi megmutatkozása. Ezeket az elvárásokat a gyakorló pedagógusok legtöbb esetben szakmai felkészültség nélkül kénytelenek megvalósítani. Képzésünk az ide vonatkozó módszertani ismereteket kívánja biztosítani a drámapedagógia eszközeinek megtapasztalásával annak érdekében, hogy a pedagógusok sikeresen valósíthassák meg ezeket a követelményeket. Programfelelős: Lódi Andrea. 2010 novemberében és decemberében Bácskossuthfalván az Id. Kovács Gyula Általános Iskolában 16 fő, Szabadkán a Széchenyi István Általános Iskolában 22 fő, Csantavéren a Hunyadi János Általános Iskolában 22 fő és Óbecsén a Labud Pejović Óvodában 15 fő részvételével szerveztük meg a pedagógusok szakmai továbbképzését.
A tájház-program
A vajdasági magyarok néprajzi tárgyi kultúrájának számos része tájházakban található. A Magyar Nemzeti Tanács tájházprogramjának keretében a zentai székhelyű Identitás Kisebbségkutató Műhely munkatársai 2012. október 5-e és 9-e között jártak Székelykevén, ahol a tavalyi évben átadott tájház berendezési tárgyait vették nyilvántartásba elektronikus úton, Excel-táblázatba ágyazva. A tisztaszobában 124, a konyhában 174, az egykori istállóban kiállított 103, a gangon 7 és a fészerben szintén 7, azaz összesen 415 múzeumi tárgy került listára. Minden tárgyról digitális fénykép is készült. A könnyebb azonosítás érdekében a tárgyakra felkerültek a leltári számok. A székelykevei akciót szervező Szűgyi Ferenc néprajzkutatón kívül Novák Ferenc, Német Csaba, Badis Róbert és Gál László fáradozott még a tárgyleltár elkészítésében. Az Excel-táblázatban rögzített tárgyleírások pontosítása, kiegészítése folyamatban van. Az Intézet közbenjárására a budapesti Monguz Kft. rendelkezésünkre bocsátotta a HunTéka integrált közgyűjteményi rendszert, amelyet az MTA SZTAKI-val konzorciumi formában fejlesztett ki. Az adatok feltöltését a rendszerbe Szűgyi Ferenc végzi.
2012. november 9-e és 14-e között a temerini tájházban is elkezdődött a tárgyleltár elkészítése.
Összefoglaló jellegű vajdasági néprajzi kiadványok
Az Intézet kiadásában eddig az alábbi könyvek és lemezek jelentek meg, amelyeknek néprajzi és kultúrantropológiai vonatkozása is van: (1) Bálint József: Imádkozzál és dolgozzál! Ez egy földmívesnek az életrajza, amelyből minden ember tanulhatna. Zenta, 2010. /Emlékezet, 2./; (2) Bárdi Nándor – Tóth Ágnes szerk.: Egyén és közösség Tanulmányok. Zenta, 2012; (3) Beszédes Valéria: Hol volt… Néprajzi és műemlékvédelmi tanulmányok. Zenta, 2011; (4) Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok IV. Énekes népi gyermekjátékok. Zenta–Újvidék, 2008. Társkiadó: Forum Könyvkiadó, Újvidék; (5) Dudás Gyula szerk.: Bács-Bodrogh Vármegye Egyetemes Monografiája. Hazánk ezredéves fennállásának ünnepe alkalmából kiadta Bács-Bodrogh vármegye közönsége. I–II. Zombor, 1896. [Hasonmás kiadás CD-ROM formájában és Pejin Attila Dudás Gyula (1861–1911) című mellékletével]. Zenta, 2011; (6) Hajnal Virág – Papp Richárd: „Közelből is távol”. Magyar világok a Vajdaságban. Zenta–Budapest, 2008. Társkiadó: Timp Kiadó – Lavik 92 Kft.; (7) Horváth Ilona: Filléres emlékeim. Életem alakulása a XX. században. Önéletírás. /Emlékezet, 6./; (8) Hubert Mihály: Egy úri szabó és kétszer száz tű hossza. Napló 1934-ből és 1944–45-ből. /Emlékezet, 8./; (9) Kovačevné Fehér Ilona: Csoda és csoroszlya. Önéletírás. Zenta, 2010. /Emlékezet, 3./; (10) Müller Teréz: Igaz történet. Önéletírás. Zenta–Újvidék, 2011. /Emlékezet, 5./. Társkiadó: Forum Könyvkiadó, Újvidék; (11) Papp Richárd – Szarka László szerk.: Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat – kulturális emlékezet. Zenta, 2008; (12) Pejin Attila: Zenta céhes ipara 1872-ig. Zenta, 2011; (13) Pénovátz Antal: „Megrakom a szekeremet kívís gabonával…” Néprajzi és egyéb tanulmányok Topolyáról. Zenta, 2010; (14) Pétër László: Kërësztapám nadrágja. Al-dunai székely felemás és apró történetek. Zenta, 2011; (15) Podhorányi Zsolt: Mesélő délvidéki kastélyok. Mágnások a Bácskában és a Bánságban. 1700–1920. Budapest–Zenta, 2011. Társkiadó: Szobek, Budapest; (16) Szabó Eszter: A barázdák mellől a katedrára. Élet-vallomás. Zenta, 2010. /Emlékezet, 4./; (17) Valkay Zoltán: Zenta építészete. Második kiadás. Zenta–Újvidék, 2007. Társkiadók: Forum Könyvkiadó, Újvidék; Thurzó Lajos Közművelődési Központ, Zenta; (18) Vékás János: Utak. Életinterjúk (1980–1990) CD-melléklettel. Zenta, 2010; (19) Vékás János szerk.: Magyarok a Vajdaságban. 1945–1954. Kronológia. Zenta, 2011; (20) Vékás János szerk.: Magyarok a Vajdaságban. 1955–1959. Kronológia. Zenta, 2012; (21) Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem. Második, bővített kiadás. Zenta, 2010. /Emlékezet, 1./; (22) A Vajdasági magyar népdalok IV. kötetének hangzó anyaga. Énekes népi gyermekjátékok. Az album szerkesztője és a melléklet szerzője Bodor Anikó; (23) „Tisza partján mandulafa virágzik…”. Magyar népdalok, régi magyar dalok. Szerkesztette Bodor Anikó; (24) Vajdasági magyar élő népzene. Válogatás a XXIX. Durindó műsorából. Szerkesztette Bodor Anikó; (25) Víztükör. Burány Béla: Délvidéki erotikus népmesék. Szerkesztette Gruik Ibolya. Mesélő Magyar Attila; (26) Víztükör. Tőke István: Tisza menti anekdoták. Szerkesztette Gruik Ibolya. Mesélő Krnács Erika és Magyar Attila.
Népzene, néptánc
A népművészetnek sajátos helye van a helyi társadalom azonosságtudatának formálásában, az amatőr művészetek sorában. A népművészeti ágak közül különösen fontos szerep jut a népzenének és a néptáncnak, mivel a hozzájuk kapcsolódó mozgalom legnagyobb értéke épp az, hogy benne korosztályi határok, műveltségi korlátok nélküli közösségi hagyományőrzés folyik.
Fontos stratégiai cél tehát, hogy a népzenei és a néptáncmozgalom mind színvonalában, mind pedig létszámában megerősödjön, ami elsősorban értékeinek széleskörű és minél magasabb szintű megismertetése s aktív művelése révén valósulhat meg. Ennek az esélye adott, hiszen jelenleg a Vajdaságban negyedszáz olyan néptáncoktató van, aki a magyar néptánckultúra, valamint a táncos mozgástanulás pedagógiai-oktatási rendszereit ismeri és alkalmazza vagy azáltal, hogy részt vett „A Kárpát-medence táncos öröksége” elnevezésű nyolc szemeszteres képzésen, vagy hogy a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakirányán diplomázott.
A Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012–2018 részét képezi egy olyan képzési rendszer kialakítása és működtetése, amely hozzájárul a vajdasági néptáncmozgalom minőségi és létszámbeli megerősödéséhez. Ennek jegyében egy olyan hat központból (Szabadka, Topolya, Újvidék, Nagykikinda, Nagybecskerek, Pancsova) álló mentori hálózat alakult ki, amelyben a vonzáskörükbe tartozó települések művelődési egyesületei delegálhattak olyan néptánccal foglalkozó fiatalokat, akik később együttesvezetőként dolgoznak majd saját közösségükben.
A 2011 végén meghirdetett képzésre 84 fő jelentkezett 41 helységből. A központokban 2012 áprilisa óta kétheti rendszerességgel folynak a foglalkozások alkalmanként hat órás időtartamban. Egy tájegység elsajátítására a hallgatóknak négy hétvégéjük van. Az első három hétvégén a következő témákból kapnak elméleti és gyakorlati oktatást: néprajzi alapismeretek, táncfolklorisztika, népzenei alapismeretek, néptáncgyakorlat, népdaltanulás, néptánctanítási módszertan, csoportirányítási technikák. A negyedik alkalommal átismétlés és számonkérés következik. Az oktatást a négy hétvégén keresztül gyakorló, sikeres néptánc-pedagógusok vezetik (egy pár), illetve egy alkalommal zenekar is csatlakozik hozzájuk, melynek tagjai bemutatják a tájegység népdalkincsét, hangszereit, dallamtípusait, illetve kísérik a táncgyakorlati oktatást. Az eddig lezajlott oktatási programok központonként és oktatóként: (1) Szabadka: Galga mente (Brezovszki Tamara, Brezovszki Roland, Juhász zenekar), Dél-Alföld (Juhász-Szécsi Viktória, Szécsi Zsolt, Juhász zenekar), Szatmár (Szulovszki Szilvia, Rumenyákovity Kárló, Juhász zenekar). (2) Topolya: Szatmár (Kisimre Szerda Anna, Kisimre Árpád, Csalóka zenekar), Dél-Alföld (Savelin Zellei Zsuzsanna, Savelin László, Csalóka zenekar), Sárköz (Kisimre Szerda Anna, Kisimre Árpád, Csalóka zenekar). (3) Újvidék: Dél-Alföld (Rind Melitta, Kis Zsélykó, Juhász zenekar), Sárköz (Szulovszki Szilvia, Rumenyákovity Kárló, Juhász zenekar), Rábaköz (Rind Melitta, Kis Zsélykó, Juhász zenekar). (4) Nagykikinda: Somogy (Vas-Brezovszki Tímea, Vas Endre, Juhász zenekar), Galga mente (Varga Viola, Gazsó Tibor, Juhász zenekar), Szatmár (Brezovszki Tamara, Brezovszki Rolnand, Juhász zenekar). (5) Nagybecskerek: Dél-Alföld (Rácz Szabó Rita, Resócki Rolland, Csalóka zenekar), Szatmár (Rácz Szabó Rita, Resócki Rolland, Csalóka zenekar), Rábaköz (Cseszák Korics Anikó, Cseszák Balázs, Csalóka zenekar). (6) Pancsova: Galga mente (Lukács Imre, Szűgyi Judit, Csalóka zenekar), Rábaköz (Vas-Brezovszki Tímea, Vas Endre, Csalóka zenekar), Somogy (Lukács Imre, Szűgyi Judit, Csalóka zenekar).
A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál megújulásának esélyei
A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legtömegesebb és legrangosabb hagyományápoló és hagyományéltető, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléje, amely napjainkra a háromnapos rendezvénysorozat sok-sok ezer ember fontos és meghatározó népművészeti eseményévé nőtte ki magát, de egyúttal elérkezett fejlődésének, további alakulásának ahhoz a szakaszához is, amikor minden érintett – legyen az értő szakember, fellépő vagy érdeklődő néző – bevonásával immár elkerülhetetlen szakmai önmeghatározása, azaz népművészeti, folklór-, fesztiváli, média-, gasztronómiai, idegenforgalmi és egyéb speciális jellegének újraértelmezése, és olyan megfogalmazása, amely a minőség és a minősítés igényét is magában hordozza. A megújulás esélyét különösen a 2013-ban immár ötvenedik alkalommal, Gomboson megrendezésre kerülő Gyöngyösbokrétának a megszervezése kínálja. A megújult Fesztiváltanács kezdeményezésére már 2013-ban a rendezvény kétnapos lesz: első nap, szombaton több színpadon a Durindóra benevezett valamennyi együttes bemutatkozik a szakmai bizottság előtt egy átgondolt műsorrend szerint. A népdalnak és a népzenének ezen az egyedülálló ünnepén fellépnek a gyermek- és ifjúsági népzenei találkozók győztesei is, sőt aznap este nagykoncert és táncház is csábítgatja majd az érdeklődő fiatalokat és időseket egyaránt. A másfél napos Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál így egyszerre válhatna a népzene és a néptánc nemcsak legfontosabb, legtömegesebb, legtöbb nézőt megmozgató rendezvényévé, hanem hagyományaink éltetésének legszínvonalasabb eseményévé is, a körzeti Durindó-találkozók pedig szélesebb körben is népszerűsíthetnék népzenei örökségünket.
A folklorizmus archívumának létrehozása
Az Intézetben jelenleg az alábbi, az egész vajdasági magyarságot mozgósító rendezvények közül a Durindó és Gyöngyösbokréta, valamint a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny archiválása folyik. Szándék van rá, hogy ez a munka kiterjedjen más folklórjelenségek (Kőketánc, Szólj, síp, szólj!, a vajdasági betlehemes találkozók, a vőfélyek találkozói, illetve a vajdaság területén szervezett kézműves tanfolyamok, műhelyek, hagyományápoló csoportok tevékenysége stb.) archiválására is. Mindezeknek a jelenségeknek a dokumentálása egy önálló archívumot igényelne. Az archívumon belül szerencsés lenne elkülöníteni a vajdasági népi kultúra nagy egyéniségeinek a dokumentumtárát, ahol a vajdasági folklorizmus jeles személyiségeire vonatkozó adatokat regisztrálnák különös tekintettel a népművészet mestere címmel rendelkező személyekre.
A digitalizálási program 2012. évi eredményei( kulturális antropológia, történelem)
Az 1941–1948-as kutatásokkal kapcsolatos kiadványok, dokumentumok, valamint egyházi és halotti anyakönyvek (95 579 lap). (1) Könyvek (9327 lap) : Ádám István – Csorba Béla – Matuska Márton – Ternovácz István: A temerini razzia (292 lap); Arday Lajos: Magyarok a Délvidéken, Jugoszláviában (396 lap); A. Sajti Enikő: Délvidék 1941–44 (308); A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió és kisebbség (424 lap); A. Sajti Enikő: Mit tudunk a még hidegebb napokról? (7 lap); A. Šajti, Enike: Mađari u Vojvodini 1918–1947 (336 lap); Balla Ferenc – Balla István: Bezdán története (79 lap); Bank Barbara szerk.: Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 (24 lap); Bank Barbara – Cseresnyésné Kiss Magdolna szerk.: Szabó Dénes tóthfalusi mártír plébános emlékére (42 lap); Baki Ferenc – Vébel Lajos: A Petőfi-brigád (240 lap); Bogner István – Sinkovics Ferenc: Memento (63 lap); Botlik József – Csorba Béla – Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek (352 lap); Búrány Nándor: Összeroppanás (143 lap); Cseresnyésné Kiss Magdolna: Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 (150); Cseres Tibor: Hideg napok (212 lap); Cseres Tibor: Vérbosszú a Bácskában (282 lap); Dél-alföldi évszázadok. Impériumváltás a Vajdaságban 1944 (160 lap); Délvidéki tragédiák 1944–45 (84 lap); Csorba Béla: Szétszórt csontjaink (98 lap); Csorba Béla – Matuska Márton – Ribár Béla szerk.: Rémuralom a Délvidéken (275 lap); F. Cirkl Zsuzsa – Fuderer László: Bácskai Golgota (210 lap); Forró Lajos: Megtorlás Martonoson a partizán iratok tükrében (8 lap); Grlica, Mirko: Áldozataink névsora (452 lap); Guszton András: Együttélésre ítélve (396 lap); Hornyák Árpád: Találkozások–ütközések (196 lap); Horváth M. Orbán: Eltévedt hősök (118 lap); Illés Sándor: Sirató (237 lap); Illés Sándor: Akikért nem szólt a harang (212 lap); Hartmann, Nikolaus – Hartmann, Oswald – Hartmann, Roland – Mačković, Stevan – Pál Károly: Istina, na primeru Sekića – Die Wahrheit am Beispiel von Sekitsch – Az igazság Szikics példáján (176 lap); Kasaš, Aleksandar: Mađari u Vojvodini 1941–1946 (253 lap); Matuska Márton: Három mártírunk (180 lap); Matuska Márton: A megtorlás napjai (413 lap); Matuska Márton: Hazánk, a mostoha (136 lap); Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? (236 lap); Matuska Márton: Megvert pásztorunk (182 lap); Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva I. 1944–45 (228 lap); Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva II. 1944–45 (100 lap); Mojzes Antal: Halottak napja Bajmokon (90 lap); Mojzes Antal: Memento Bajmok (56 lap); Molnár Tünde: Elhurcolások (112); Silák Mária: Emlékeim (54); Szabó József szerk.: Memento 1944–45 (178 lap); Szloboda János: Zentán történt 44-ben (381 lap); Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? (196 lap); Teleki Júlia: Keresem az apám sírját (216 lap); Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (108 lap); Todorović, Vladimir: Dilema Kepiro (234 lap). (2) Mák Ferenc 1944–45-ös sajtóbibliográfiája (3133 cikk). (3) Matuska Márton kutatási anyaga (9675 lap). (4) A Szabadkai Körzeti Bíróság perdokumentumai (6519 lap). (5) Egyházi és egyéb anyakönyvek (66 925 lap): Zenta község születési, halotti és házasságkötési anyakönyvei (1795–1900); Csóka község születési, halotti és házasságkötési anyakönyvei (1785–1901); Feketetó és Egyházaskér születési, halotti és házasságkötési anyakönyvei (1799–1895); A gádori és körtési anyakönyvi kerület halotti anyakönyvei (1938–1961); A gádori és körtési gyűjtőtáborban 1945 és 1948 között elhunyt németek nyilvántartási kartonjai; A járeki anyakönyvi kerület halotti anyakönyvei (1927–1946).
Hangtár (12 838 perc). (1) Penavin Olga gyűjtése (Bácskai, bánsági, szerémségi, baranyai, szlavóniai, muravidéki és magyarországi hangzó anyag). (2) Az elmúlt időszakban 1624 percnyi közvetlen hangfelvétel és 264 percnyi videofelvétel készült.
Tudományos kutatások, konferenciák
A Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete és a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet az összefogás, a közös tudományos gondolkodás és a határok nélküli tudomány népszerűsítésének a jegyében, valamint a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, amelynek tavalyi kiemelt témája a tudományközi, több tudományág együttműködéséből eredő, arra jellemző kutatások és elméletek bemutatása volt, november 5-én és 6-án Zentán Egyén és közösség címmel nemzetközi interdiszciplináris társadalomtudományi konferenciát szervezett, amely védnöke a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Tanács volt, főtámogatója pedig a Szülőföld Alap és a Tartományi Művelődési Titkárság. A Magyar Nemzeti Tanács nevében a konferenciát dr. Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke nyitotta meg, aki szerint „A legnagyobb problémát a kisebbségi közösségek esetében a homogenitás és a pluralitás kérdése jelenti, ugyanis ez az érték ambivalens viszonyban van egymással. Egyértelmű, hogy a homogenitás fontos kisebbségi érték azért, mert a többségi nemzettel szemben valamilyen módon ki kell jelölnünk azokat a minimumokat, amiket mindannyian felvállalunk, amiket a közösség megmaradása érdekében megteszünk. A homogenitásra tehát szükség van, de nem szabad túlzásba vinni, mert akkor megölhetjük a kisebbségi közösségen belüli egészséges életenergiánkat, ezáltal pedig hosszú távon magát a közösséget is. Ha viszont a pluralizmus kerül túlsúlyba, nagyon gyakran törésvonalak jelennek meg a közösségen belül, amelyeknek a mélysége felveti azt a kérdést is, meddig beszélhetünk még egyáltalán kisebbségi közösségről. A köszöntők után dr. Mohay Tamás etnográfus-szociológus, az MTA külső tagja tartotta meg a konferencia hivatalos bevezető előadását az egyéni életutak és közös életvilágok kapcsolatáról külön kitérve a tipikus és a kivételes személyes dimenziók néprajzi megközelítéseire, majd A. Gergely András következett, aki szerint a konferencia legfőbb tanulsága, hogy „Az előadások jól tükrözték a mindenkori egyén kiszolgáltatottságát, azt a szigetre vetettséget, amit a kisebbségi helyzet és a sorsközösség vagy a sorstudat mutat. Van az egyén, egy fehér pont, és van körülötte egy nyüzsgő, sokpólusú társadalom. Ezek mindig mindenhol kölcsönviszonyban állnak egymással. Ha erről a kölcsönviszonyról azt tudjuk mondani, az jó, az egészséges, az fejleszti a jövőt, a jövendő nemzedékek indulásának vagy felkészítésének szándékával, akkor ezáltal értelemszerűn az egyén és a közösség viszonyáról is mondunk valamit.” A konferencia előadói a téma legjobb magyarországi és délvidéki kutatói és szakértői voltak: A. Gergely András kulturális antropológus, politológus, CSc, a politikatudomány kandidátusa (MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest); A. Sajti Enikő történész, DSc, egyetemi tanár (SZTE BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék, Szeged); Bakó Boglárka kulturális antropológus, PhD (ELTE TáTK Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest); Bárdi Nándor történész (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Czövek Judit néprajzkutató, történész, PhD, muzeológus (MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest); Csorba Béla néprajzkutató, lektor (Újvidéki Egyetem BTK Hungarológiai Szak, Újvidék); Eiler Ferenc történész (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Hajnal Virág kulturális antropológus (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta); Hoppál Mihály néprajzkutató, tudományos tanácsadó, az MTA doktora (MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest); Ilyés Zoltán geográfus, kulturális antropológus, PhD (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Kovács Nóra kulturális antropológus (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Mák Ferenc művelődéstörténész, mgr. (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta); Mohay Tamás etnográfus-szociológus, intézetvezető, egyetemi e. docens, az MTA külső tagja (ELTE BTK Néprajzi Intézet, Tárgyi Néprajzi Tanszék, Budapest); Németh Ferenc igazgató, mgr., művelődéstörténész (Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék); Ózer Ágnes történész, PhD, múzeumi tanácsos (Újvidéki Városi Múzeum, Újvidék); Papp Árpád néprajzkutató, kulturális antropológus, PhD, muzeológus (Városi Múzeum, Szabadka); Papp Richárd kulturális antropológus, néprajzkutató, PhD, tudományos munkatárs, adjunktus (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Pejin Attila történész, muzeológus (Városi Múzeum, Zenta); Raffay Endre művészettörténész, PhD, egyetemi tanársegéd (PTE Művészeti Kar Művészettörténet és Elmélet Tanszék, Pécs); Tóth Ágnes igazgató, történész, CSc, a történelemtudomány kandidátusa (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); Vékás János tudományos munkatárs (MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest); és Vukman Péter történész, PhD. Az írott és elektronikus média nagy érdeklődést tanúsított a konferencia iránt. Bárdi Nándor a konferencia végén így összegezte az eredményeket: „Az előadásokat négy-öt csoportba lehet osztani. Volt négy előadás – Ilyés Zoltáné, Czövek Judité, Kovács Nóráé és Papp Richárdé –, amelyek az erőszerkezetről, azaz arról szóltak, hogy egy-egy közösségen belül egy-egy személyiség hogyan tudja a maga tevékenységét intézményesíteni, és a közösség hogyan viszonyul ehhez. Aztán két előadást hallottam, amelyek számomra közel voltak egymáshoz: Bakó Boglárkáét és Tóth Ágnesét. Náluk gyakorlatilag sorstörténetekről volt szó, olyan életpályákról, amelyeknek vannak töréspontjai, és ezekről a töréspontokról láttuk megkonstruálni az életpályákat. Voltak olyan korrekt szakmai előadások is, amelyek végigtekintettek egy-egy életpályát, és ezeken keresztül próbálták a helyzettudat és az azonosságtudat viszonylatában megnézni azt, hogy az egyén hogyan viszonyul a közösséghez. Német Ferenc, Pejin Attila, Vukman Péter, A. Sajti Enikő, Eiler Ferenc és az én előadásom volt ilyen típusú. A bevezetőben, majd utána a konferencia alatt is szinte egymásra reagált, Mohay Tamás és A. Gergely András előadása. És számomra azért volt magával ragadó Raffay Endre előadása, mert ezt a dichotómiát ez az előadás sikeresen feloldotta. Az egyedi és általános problematikája, a térben való létünk és az időben való elmozdulás, tehát a múlthoz és a mához való viszony. Szinte azt lehetne mondani, hogy Raffay Endre mintegy hegeli módon felrakta az i-re a pontot. És volt három historiográfiai előadás, amelyek számomra azért voltak érdekesek, mert mindig szeretek már eleve azon gondolkozni, hogy 20–30 év múlva majd hogy fogom megírni vagy megkonstruálni a mai jelent múltként. Én azt gondolom, hogy Mák Ferenc, Csorba Béla és Vékás János előadása azért roppant fontos, mert a vajdasági magyar önismeret terén mintegy machetével vágják az utat. Ebben csak egy probléma van, az ilyen típusú előadások vagy ilyen típusú önszemlélet tisztázása. Azt kell mondani, hogy Erdélyben már a 70-es, 80-as években lejátszódott. Tehát egy hihetetlen aszinkront érzékelek én ebben a dologban. Mondhatnám azt is, hogy Felvidéken a 80-as években, de a 90-es évek elejére mindenféle kiadványok megjelentetése kapcsán ezek a menetek már megtörténtek. Ők már nem itt tartanak ebben a dologban. Ezek az emberek viszont nagyon fontos dolgokat mondtak el (szerintem most először itt a Vajdaságban) a saját szerbiai magyar kisebbség önismerete szempontjából. Itt van egy hihetetlen megkésettség, legalább 15-20 éves megkésettség. Ezek az előadók már koros, 50 év körüli emberek, miközben másutt, ha nem is tucatszám – ne Erdélyhez hasonlítsuk ezt a dolgot –, de Felvidéken és Kárpátalján is azért ott vannak a huszonévesek, akik már egy ilyen önszemlélettel szembenéző hagyományban léteznek. A Vajdaságban azért nem nagyon látom ezeket a vonalakat. Az előadások tartalmáról azt gondolom, hogy itt mindegyikben előjött, hogy az adott személyiségnek van egy önálló mozgása, és ez egy szerkezeten belül működik. És egyáltalán, milyen stratégia alakul ki, mi a vonatkoztatási pontja, mik az egyénnek a lehetőségei, mi a mozgástere ezen belül? Én azt látom, hogy itt kiderült, borzasztóan fontos az a szocializációs keret, amely az egyént felépíti, az a közösség, ahonnan jön, és amihez tartozik. Egyáltalán milyen közösségekbe járt-e az az egyén? Az így kialakult egyén tud majd egy helyzetben egy azonosságtudat segítségével valamiféle stratégiát kialakítani, és így tud megfogalmazni valamit a közösségről. És én azt gondolom, hogy ezek a szocializációs keretek és ezeknek a körülbástyázása volt a konferenciának egy nagyon fontos hozadéka, úgyhogy én elég sokat tanultam vagy okultam ezekből az előadásokból.” A konferencia egyik előadója, Mák Ferenc művelődéstörténész a tanácskozással kapcsolatos gondolatait pedig így osztotta meg napilapunk, a Magyar Szó 2010. november 13-ai számában: „A közösségek újjászerveződésének vagyunk a tanúi világszerte – s talán régiónkban is. Végre eljutottunk oda, hogy a globalizáció gerjesztette fogyasztói társadalom univerzális törekvéseivel szemben egyre határozottabban fogalmazódik meg az egyéni és a kisközösségi azonosságigényből származó elkülönülési szándék. Az ember újra a maga valóságában szeretné látni helyét a közösségben, s már tudja, hogy ez csak akkor lesz lehetséges, ha levetkőzi a lelki és szellemi kényszereket, melyeket a bank- és iparmonopóliumok erőszakkal kényszerítettek rá. Persze e szándékon belül ezerféle törekvés tapintható ki, a hangsúly azonban – láthatóan – az elveszített szuverenitás rehabilitálásán van. Ezért van az, hogy a figyelem fokozott mértékben fordul a múlt értékei és az értékteremtés tanulságai felé. A közösségépítés terén megjelenő – történelmileg szükséges – értékteremtési kísérletek tanulságait kutatta a minap közel két tucat történész, művelődéstörténeti kutató, néprajzos és irodalomtörténész Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete közös szervezésében Egyén és közösség címmel megtartott tanácskozáson. A központi kérdés az volt: hogyan alakult a közösségért tenni akaró egyének sorsa a történelemben? És persze a történelem adott-e teret a közösségért tenni akarók számára? A válasz természetesen esetről esetre más: a zentai történetíró, az első, szakmailag is képzett történészünk, Dudás Gyula hatalmas ambíciókkal feszült neki a pályájának, ám a szaporodó kudarcok egészen a Felvidékig űzték őt. Farkas Geiza, a társadalomlélektan kiváló tudósa előtt a trianoni döntés zárta el az érvényesülés lehetőségét, mint ahogyan Szenteleky Kornél is a kisebbségi sors társadalmi-politikai kényszereibe roppant bele. Sinkó Ervin a proletárforradalom győzteseinek sorában érezhette magát, nem úgy, mint Herceg János, akinek pályáját számos esetben a forradalmiságnak a kényszerei törték meg. Gachal János bánsági református püspököt árokba lőtte a partizán erőszak, Ágoston Sándor bácskai református püspöknek azonban maradt némi tere a krisztusi szeretet gyakorlására. Szó esett pártmunkásokról, akiket a sajátjuknak hitt forradalom falt fel, ismét mások pedig a hatalomgyakorlás mámorában érezték magukat sikeresnek. Katharina Ackermann, a titói kommunista lágerből szabadult, és Magyarországon át egészen Németországig sodródó sváb asszony naplója ugyanúgy egy rettenetes életről szóló beszámoló, mint a Rákosi rendszer pártmunkásának, Rab Antalnak a sorsáról készült pályarajz. A tárgyalt életpályákban egyetlen dolog volt a közös: tehetségük és szellemi adottságaik révén valamennyien kiemelkedtek az átlagból, s a maguk helyén tenni szerettek volna valamit a közösség életének jobbítása érdekében. Az induláskor elképzelt módon azonban ez szinte senkinek sem sikerült. Elkoptak a küzdelemben, beleroppantak a vállalásba és elnyelte őket a történelem. Jöttek ugyan mások, de őket senki sem pótolhatta. Hatalmas tanulsággal szolgált az életutak összevetése. Felismerhető módon kitűnt: nem elegendő az, ha egy közösségnek adódnak lelki és szellemi kiválóságai, akik programot teremtenek a társadalmi építkezéshez. Fórum, lehetőség is kell az egyéni megnyilatkozáshoz, az életpályák megfutásához. Ezek a lehetőségek azonban csak az intézményekben jelennek meg. Az írónak elengedhetetlenül szüksége van a közösségéhez szólás lehetősére, a lelkésznek a hitélet gyakorlására, a pedagógusnak pedig a katedrára – a társadalmi elvárásoknak keretet ugyanis az egyén és a közösség felől egyaránt csak az intézmények biztosítanak. Így válik érthetővé, hogy a mindenkori hatalom miért éppen az intézmények lehetőségeinek a korlátozásával, vagy – és most már hazai gondjaink sűrűjében járunk – az intézményalapítás jogának elvitatásával zárja gettóba a számára kellemetlen közösséget. Ma már nem elegáns erőszakkal elhallgattatni a közössége sorsának jobbítása érdekében megszólaló elitet, ennél sokkal egyszerűbb, ha nem biztosítanak lehetőséget az érdekek megfogalmazásának. A zentai konferencia tanulságai így kanyarodnak vissza a múltbeli problémák és napjaink gondjainak világába.”
AZ 1941–1948-AS IDŐSZAKRA VONATKOZÓ SZERBIAI LEVÉLTÁRI KUTATÁSOK ÉS VISSZAEMLÉKEZÉS-GYŰJTÉS
A projekt keretében a levéltári kutatások a Vajdasági Levéltárban 2010 decembere, a többi országos levéltárban 2011 augusztusa, míg a regionális (volt járási) levéltárakban 2012 januárja óta folynak több mint 20 levéltári szakember bevonásával. Az áldozatok adatait tartalmazó adatbázisba 2012 decemberéig összesen 16 399 áldozat adata került; közülük 5272-en magyarok, 9403-an németek, 261-en szerbek, 194-en horvátok, míg 1269 személy esetében nem sikerült azonosítani a nemzetiségi hovatartozást. A regionális levéltárakban eddig 5832 áldozatot identifikált 340 iratfolyóméternyi levéltári anyag átnézése után. Ezek az adatok az ismétlődések elkerülése és az adattár frissítése végett külön egyeztetés után kerülnek majd be az egységes elektronikus adatbázisba. Az emlékezetgyűjtés munkájába több mint húsz gyűjtő kapcsolódott be, és 250 órányi hangzó anyagot sikerült elektronikusan rögzíteniük és dokumentálniuk; a gyűjtött anyag kétharmada gépelt és szöveggondozott formában már a kutatók rendelkezésére áll. A kutatómunka megkönnyítése érdekében az Intézetben a gádori, a körtési és a járeki anyakönyvi kerületek halotti anyakönyveit (összesen 4179 lapot), továbbá a rezsőházi, a szépligeti és a körtési táborok áldozatainak kartonjait (13 133 személy adatait) digitalizáltuk. Az 1944–1945-ös kutatásokkal kapcsolatos kiadványok közül több mint félszáznak (kb. 9327 lap) és háromezernél is több, a témával foglalkozó újságcikknek, tanulmánynak az elektronikus feldolgozása is befejeződött. Matuska Márton, Mojzes Antal és Sinkovics Ferenc témával kapcsolatos teljes kutatási dokumentációját is sikerült digitalizálni, de segítséget kapott Forró Lajos és Molnár Tibor tanulmányíró is Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizán iratok tükrében című kéziratuk első részének a megírásához a levéltári kutatómunka költségeinek részfinanszírozásával. Kutatási támogatásunk segítségével jelent meg Silák Mária Emlékeim (Szép és szomorú Szabadkám) című önéletírása, amelynek a kiadója a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány. A kutatások első szakaszának lezárulása után az eredmények és az adatok nyilvánosságát külön honlap (http://martirium.vmmi.org/) és adatbázis segíti majd, amelyeknek próbaüzemelése már javában folyik. A kutatási beszámoló tartalmi részét és a kutatásokat a Szerb–Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozata írásban véleményezte, és szakmai szempontból azokat „korrektnek” tartotta, és „nagyra értékelte”
Az IPA-projekt részeként felmérés készült és tanulmány született a fiatalok identitásáról (Szoboszlai Zsolt, Varga Eszter), az elvándorlás társadalmi jellemzőiről (Gábrity Molnár Irén, Illés Sándor), a tanulási célú migrációról (Lengyel László) és az elszármazottakkal való kapcsolattartás módszertanáról (Badis Róbert).
A Magyarok a Vajdaságban című projekt keretében elkészült Mák Ferenc 1918 és 1944, továbbá Vékás János 1944 és 1964 közötti időszakot bemutató időrendi adattára. Vékás János kutatási eredményei (1944–1954, 1955–1959) eddig két könyvben jelentek, míg Mák Ferenc 1914–1944-es és Vékás János 1960–1964-es kronológiája 2013-ban kerül kiadásra.
a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala
