2024. április 19., péntek
SZERBIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ

Mégis Halász Béla (lesz) a püspök

Közleményben tudatta szerkesztőségünkkel a szerbiai református keresztyén egyház Zsinati Tanácsa, hogy a tanács szombaton megtartott ülésén megtárgyalta a püspökválasztással kapcsolatos fellebbezéseket. Halász Béla bemutatta a képesítéséről szóló honosítási dokumentumot, amit korábban kért tőle a testület, s ezt követően a tanács úgy határozott, hogy az e döntéssel kapcsolatos fellebbezési határidő elmúltával Halász Bélát tekinti az egyház megválasztott püspökének. Mint ismeretes, ugyanez a Zsinati Tanács február 4-én megtartott ülésén szavazattöbbséggel ugyan, de megsemmisítette a választás eredményeit, és új zsinat összehívását kezdeményezte. A közleményben ez utóbbiról most nem esik szó.