Kim Bogook koreai irodalomtörténész 2012-ben Szombathelyen kiadott könyve Örkény István Egyperceseinek idegen nyelvre történő fordítását, valamint egy új, alternatív fordítási módszer lehetséges alkalmazását, a „metaegypercest” állítja vizsgálata középpontjába.
Nem megszokott, hogy egy nem magyar anyanyelvű irodalmár tárgyaljon értő módon egy olyan magyar írót, akinek rövidprózája alapvetően a valóság és a nyelvi kifejezésmódok kapcsolatára épül. És azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Örkény István egyperceseinek megértése és értő tolmácsolása a korabeli magyar történeti és társadalmi viszonyok ismeretét is feltételezi. Mivel a szerző nem magyar anyanyelvű, ezért röviden reflektálnunk kell arra is, milyen addicionális nehézséggel kellett szembenéznie munkája során. Egyrészt le kellett küzdenie a gyakran komoly nyelvi akadályokat, másrészt pedig részletesen meg kellett ismernie azt a jellegzetes kulturális, társadalmi, politikai közeget, melyben az Egypercesek íródtak. Kim Bogook koreai irodalomtörténész a Savaria University Press kiadónál megjelent Metaegyperces kötetében tehát nem kevésre vállalkozott, és nyugodtan elmondhatjuk, sikerrel járt.
A munka szerkezetéről röviden azt mondhatjuk el, hogy a téma elméleti megalapozását egy komoly problémasorozat felvetése követi, majd végül a szerző rendszerezési, válaszadási kísérlete, illetve egy alternatív fordítási módszer bemutatása zárja. Maga az egyperces is szokatlan forma, így a műfaj meghatározásával részletesen foglalkozik Bogook, végül arra a következtetésre jut, hogy azok nagyobb hasonlóságot mutatnak a rövidtörténettel, mint a novellával. Világirodalmi párhuzamokat keresve megállapítja, hogy az Örkény által létrehozott új prózai műfaj leginkább az 1970-es évek amerikai minimalista prózai törekvésekkel visel rokon jegyeket.
A szerző feladatául jelöli ki, hogy megvizsgálja a fordító szerepét, és a műfordítás specifikus szabályait, valamint kitérjen a fordíthatóság-fordíthatatlanságról zajló vitára is. Kiemeli, hogy az Egypercesek fordításánál körültekintőbben kell eljárnunk, mint általában, hiszen esetükben a forma és a tartalom elválaszthatatlan, így a lábjegyzetelés például egyáltalán nem alkalmazható. Ezt a paradox helyzetet kívánja majd feloldani az általa kidolgozott „metaegyperces” elméletével. Bogook kiemeli, hogy a sikeres fordítás kulcsát az érthetőség, a forrásnyelvi módszer közvetítése, a gördülékeny kifejezésmód és az olvasóban történő reakció kiváltásában látja. A kötetből az is kiderül, hogy megoldás lehet az egyperceseket témájuk szerint csoportokba történő rendezése: „a művek egymást kiegészítik, amennyiben elismerjük, hogy hasonló témával foglalkoznak”.
Bogook az irónia és paradoxon sajátosságait, ezek Egypercesekben betöltött szerepét, a komikum esztétikai minőségként való felfogását, a realitás és irrealitás határait alaposan és konkrét példákon keresztül vizsgálja. Nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy az Egypercesek eltérő időbeli háttere, tömörsége, széles skálájú utalásai és a sajátos nyelvi humor megnehezíti, ha nem lehetetlenné teszi az általános fordításelméletek alkalmazását. Bogook ezért új fogalmat vezet be az Egypercesekkel foglalkozó diskurzusba, és létrehozza a metaegypercest. „Miként lehetne tehát az Egypercesek esztétikai, formai sajátosságát, azaz tömörségét megőrizve […] a fordítást esetlegesen zavaró néhány tényezőt áthidalva ugyanazt a tartalmat közvetíteni idegen nyelven, mint amit a magyar olvasónak közvetít az eredeti szöveg”, teszi fel a kérdést, majd rögtön egy új módszert javasol, hogy a későbbiekben előfeltételezéseit konkrét példákon keresztül bebizonyítsa. A szerző azt állítja, hogy a megoldás magukban az Egypercesekben rejlik, szerinte ugyanis: „Örkény néhány fő gondolata, ars poeticája, filozófiája a művekben […] különböző eseményeken, történelmi adatokon, fantáziákon keresztül ismétlődik mint motívum. Ha az egyes novellákat afenti elv szerint csoportosítanánk, egymáshoz illesztenénk,akkor külön magyarázat, lábjegyzet vagy egyéb jegyzet nélkül is lehetővé válna a művek értelmezése a más kultúrájú, más nyelvű olvasók számára […]. Ezeket a különálló, teljes értékű egyperceseket meghatározott elv alapján kötetbe rendezve egy ’egypercesláncolatot’ kapunk, s ezáltal az eredetileg külön álló egypercesek egymással összekapcsolva egy konkrétabb, kézenfekvőbb jelentéshálózatot alkothatnak. Módszertanilag az egypercesek interpretálásának ezt az új lehetőségét metaegypercesnek nevezem a disszertációmban.”
A szerző a metaegyperces gyakorlati alkalmazására a következő példát hozza: az 1949, a Prózaversek ciklus Ballada az álmatlan éjszakákról, illetve Ballada az igazságról darabjai a Szerkesztői üzenet című egypercessel metaegypercest hozhatnak létre, úgy, hogy az így összekapcsolt művek megkönnyítik az egyes szövegek értelmezését. A dolgozatíró szerint a Használati utasítás című szöveg, mely Örkény saját definíciója az egypercesekről és egy konkrét üzenet az olvasóhoz, nem más, mint egy fordítást segítő katalizátor, mely valamennyi egypercessel összekapcsolható. Sőt, a metaegyperces lehetőséget ad az idegen olvasóknak az ismétlődő témák felismerésére és a művek üzenetének könnyebb megértésére is.
Értékes, figyelemre méltó munka született.
(Az írás lapunk Kilátó mellékletében jelent meg.)
