A muzslyai út kiépítésével Lukácsfalva közelebb került Nagybecskerekhez. A várostól való 20 km-es távolság megfeleződött, s ami még fontosabb, már csak három kilométerre vannak a szomszédos Muzslyától. Húszévnyi várakozás után sikerült összekötni a két magyar falut, amelyek lakói között számos rokoni és baráti kapcsolat van. Csak a nyolcvanas években több mint nyolcvan fiatal lukácsi költözött Muzslyára, otthon hagyva szüleit, a családi házat. Persze, költöztek ellenkező irányban is. Nem csoda, hogy az út kiépítése a két falu lakóinak sokáig dédelgetett álma volt. A lukácsfalvi kertészeknek közelebb lett a nagybecskereki piac, Nagybecskerekről és Muzslyáról pedig – Lukácsfalván keresztül – kerékpáron is biztonságosan el lehet jutni a Császár-tó madárrezervátumba.
Kis túlzással mondhatnánk, hogy a fennállásának 229. évfordulóját ünnepelő kertészfalu előtt megnyílt az út a nagyvilág felé. Persze, ezzel nem oldódott meg az itt élők minden gondja-baja. Sőt, a helyi közösségek hatáskörének megszüntetésével és a helyi járulék megszüntetésével még nehezebbé vált az ilyen kis közösségek gondjainak az orvosolása.
Csonti Ildikótól, a helyi közösség titkárától először is a lakosság számának alakulása felől érdeklődtünk. A faluban most 498-an élnek (a falu legnagyobb lélekszáma ezer fő körüli volt). Kétszáz házból pedig mintegy tizenöt áll üresen. Örvendetes viszont, hogy a fiatalok már nem hagyják el olyan ütemben szülőfalujukat, bár a magyar állampolgárság megszerzése után néhány család elköltözött. A faluban az önkéntes tűzoltó-egyesület, a nőszervezet és a vadászok egyesülete ténykedik. Az itt élők zöme (hetven százaléka) magyar nemzetiségű. A kilencvenes évek közepén mintegy harminc menekült család költözött a faluba Horvátországból, Boszniából és Koszovóból. Beilleszkedésükkel nem volt probléma. Az itt élők zöme katolikus vallású, templomuk 1927-ben épült, amelynek a védőszentje Kisboldogasszony. A faluban van adventista imaház, és épülőben van az ortodox templom is.
A legtöbb család kertészetből él, néhányan pedig a szomszédos Écska halgazdaságban dolgoznak. A családok többsége termel valamilyen konyhakerti veteményt, főállásban vagy a munkahelye mellett, az egyik közkedvelt, a vásárlók körében jól ismert termékük pedig a paradicsom. A szorgalmas lukácsfalviak évente több száz vagonnyi kiváló minőségű terméket szállítanak a belgrádi, az újvidéki, a nagybecskereki és más nagyvárosok piacára. Azt mondják, hogy a lukácsfalvi paradicsom jó ízének az a titka, hogy megmaradtak a hagyományos termelés mellett, a terményt pedig mindig frissen, a beérése után kínálják a vevőnek.
Bakaji Szász Erzsébet tanácselnök szerint a falu egyik legnagyobb problémája a vízvezeték, valamint az eső- és szennyvízelvezető csatorna hiánya. Ennek megépítése – most, a 21. században is – távolinak tűnik. Mert amikor mindenben a várostól függnek, akkor már annak is örülnek, ha (a választási kampány idején) a falu netán kap néhány lámpát, hogy legalább az utcasarkokon meg a temetőkápolna felé vezető úton legyen világítás. Az utcák (amelyekből nincsen sok, és nem is hosszúak) legnagyobb része le van aszfaltozva. Egyedül a főutca két évvel ezelőtt megkezdett kiszélesítését kellene elvégezni. Mert a muzslyai út kiépítése után nagyobb a forgalom a faluban. A tanácselnök szerint a legnagyobb gond mégis az, hogy kevés a gyerek a nagybecskereki Sonja Marinković ÁI keretébe tartozó alsós összevont tagozaton. Az iskolának nemrég óta szerb tagozata is van.
Az elmúlt években egyetlen beruházási kísérlet volt: az újvidéki Eco Helix Kft. 2007-ben kibérelte a Lukácsfalva körüli 50 hektárnyi legelőt, azzal a szándékkal, hogy majd ott halastavakat létesít. Mindmáig annyi történt, hogy feltúrták a legelőt. A munkálatok már hosszabb ideje állnak, közben a bérletet sem fizetik. Ezért a helyi közösség nemrég a bírósághoz fordult, és kezdeményezi a szerződés felbontását. Az Écska halgazdaság halastava által az évek során elmosott legelőjét viszont már nyilván soha többé nem kapja vissza a falu. Pedig Lukácsfalva egykor arról volt híres, hogy itt legeltették az Osztrák–Magyar Monarchia legkiválóbb ménesét. Az idősebbek ma is emlékeznek az egykor Csikósnak nevezett legelőre. Napjainkban csak néhányan foglalkoznak állattartással.
A gyenge minőségű lukácsi földekből csak sok munka árán lehet megélni. Soha nem volt könnyű kertészkedni, de mint hallottuk, napjainkban ez még nehezebb. Egyre többen hagyják ott a kertészetet, és más szakmában próbálnak boldogulni. Betértünk Csonti Tibor kertészetébe, ahol már serényen dolgoznak. Mint hallottuk, mintegy tizenöt helybélinek biztosít idénymunkát a fóliasátrakban, és azt tapasztalja, hogy mostanában egyre többen jelentkeznek nála – munka iránt érdeklődve. Megmutatta, hogy mekkora károkat okozott az idei tél, amit biztosítás híján saját jövedelméből kell majd kigazdálkodnia. Az elnehezült gazdálkodási viszonyok és a vásárlók elszegényedése miatt nemcsak a termelés, hanem a termények eladása is kockázatos. Szerencsére a muzslyai Császárkert Kft.-nek köszönhetően a környék kertészei könnyebben értékesíthetik terményeiket.
A falut Lukács Lázár örmény nagykereskedő telepítette, aki 1781-ben az osztrák udvari pénztártól megvásárolt 30 ezer lánc földet Bánságban. Écska közelében, a Béga jobb partjára Szeged környéki magyarokat telepített, akik a folyó gyakori áradásai miatt hamarosan áttelepültek a falu mai helyére, amely a legmagasabb része a környéknek. A XIX. század közepén árvízvédekezés céljából töltések épültek, lényegében ma is ezek védik a falut. A falu első lakosai dohánytermesztéssel foglalkoztak, 1906-ban pedig, amikor Lukács Lázár halgazdaságot alapított, sokan halászok lettek.
A falu névadójának szeretnének méltó emléket állítani. Balanyi Sándortól, a Fehér Tó Hagyományápoló és Környezetvédő Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az emlékhelynek lesz egy nyári színpada, köré létesült a Testvértelepülések utcája. Ez hat putriból áll, abból öt a testvértelepüléseké lesz (ezek: Berekfürdő és Zalakomár Magyarországról, Tiszapéterfalva Ukrajnából, Krasznahorkaváralja Szlovákiából és Csíkszentkirály Romániából), egy pedig Lukácsfalváé. Ezekben ajándéktárgyakkal és egyéb anyaggal mutatkozhatnak majd be a települések. A tervek szerint az emlékparknak lesz egy kiállítási része is, ahol majd bemutatják Lukács Lázár családjának történetét.
Március 15-én koszorúznak másodszor a helybéliek Petőfi Sándor domborműves emléktáblájánál, amelyet Győrffy Lajos szobrász készített, és a magyarországi Berekfürdő ajándékaként 2011 szeptemberében állíttattak.
