Az egész világot meglepte XVI. Benedek, amikor hétfőn bejelentette lemondását, de a legmeglepettebb a Kúria lehetett. A vasöklű konzervatívnak számító pápa, akit senki sem nézett reformernek, történelmet írt: megtörte az egyház hatszáz éves hagyományát és belső megújulásra szólította fel az egyházat. S bár a katolikus egyházfő uralkodásának nyolc évét nem kísérte szerencse, hiszen amellett, hogy célkitűzéseinek egy részét a rendelkezésére álló rövid idő miatt nem válthatta valóra, az egyház tekintélyét súlyos botrányok tépázták meg, döntése a legnagyobb pápák közé emeli.
Hivatalba lépésekor tisztában volt azzal, hogy a katolikus egyháznak meg kell birkóznia a szekularizálódó világ kihívásaival, és úgy kell megreformálnia önmagát, hogy megőrizze identitását, évszázados hagyományait és értékeit. Világosan látta, hogy a katolikus egyház gyors hanyatlásnak indult a fejlett világban és a nyugati ember egyre jobban eltávolodik a keresztény gyökereitől. A vallási jelképek viselete nemkívánatossá, a paphiány pedig egyre égetőbb problémává vált, miközben napról napra több egyre több ember vonta kétségbe az egyház tekintélyét, s tömegek fordultak el a keresztény tanításoktól.
Elődjét, II. János Pát nem hiába hívták „utazó pápának”, hiszen utolsó évtizedeiben leginkább a fejlődő világgal foglalkozott, ahol több milliárd ember szó szerint ki van éhezve az egyház tanítására, a misszióra, ugyanis napi problémái még csak össze sem hasonlíthatóak a nyugatiakéval. A katolikus egyház hagyományos otthonában, a nyugati világban eközben olyan óriásira nőttek a gondok, hogy XVI. Benedek a nyugati világ újratérítését tűzte ki célul. Nem volt véletlen a névválasztása sem, miként XV. Benedek a XX. század elején, XVI. Benedek a XXI.-ben, a nihilizmus korában az egyház alapjainak megújítását tűzte ki missziójául.
Céljai megvalósításában egyrészt előrehaladott kora akadályozta meg, 78 évesen választották meg, ezzel pedig ő lett minden idők egyik legidősebben megválasztott pápája. Céljai megvalósításához hosszú évekre lett volna szükség – nem hiába mondják, hogy az egyház malmai lassan őrölnek –, másrészt uralkodását a katolikus egyház botrányai kísérték, amelyek erősen megtépázták az egyház tekintélyét és vélhetőleg a pápa egészségi állapotát is.
A pedofília-ügyek és különösen az azokat eltussolni igyekvő püspökök mellett, botrányba fulladt kitagadások, holokauszt-tagadások, korrupciós ügyek, pénzmosási vádak, és végül a Vatileaks-ügy néven elhíresült vatikáni titkos iratok kiszivárogtatása – ami sokak szerint a bíborosok hatalomért vívott harcának eszköze volt – annyi problémát jelenthetett az állítólag szívműtéten is áteső pápának, ami egy fiatalnak is életre szóló megoldhatatlan problémát okozna. Belátta, hogy az egyházat hiába kísérelte meg apránként tisztítani, nem sikerült, s tovább sem ereje, sem ideje nem maradt véghezvinni misszióját. Felismerte saját korlátait.
Mivel nem volt képes megváltoztatni a Kúriát, arra a keserű következtetésre jutott, hogy maga megy el és elutasítja II. János Pál példáját, hogy nyilvánosan vívja meg haláltusáját anélkül, hogy bármit is tett volna az egyház megreformálásáért. Lemondásával meggyújtotta a reform fáklyáját, tudtára adta a bíborosoknak, hogy változásra van szükség, s ezentúl árnyékként fog nehezedni rájuk. Az utolsó általa pontifikált misén ki is emelte, hogy sokan szaggatják meg ruhájukat a mások által elkövetett botrányokkal és igazságtalanságokkal szemben, de kevesek hajlandóak saját szívükre, lelkiismeretükre ugyanígy hatni. Bírálta az egyház megosztottságát és vallási álszentségnek nevezte, hogy sokan a tapsot és a közönség elismerését keresik az egyszerűség helyett, miközben Krisztus igazi tanítványa nem saját magát szolgálja.
Senki sem gondolta, hogy a legmodernebb döntést a legkevesebbé modern pápa hozza meg, még annak ellenére sem, hogy fiatal korában reformpárti volt. Az egyház 600 éves tradíciójával való szembefordulásával azt üzente, hogy elérkezett az ideje felülbírálni az egyház azon hagyományait, amelyek a modern világban hanyatlásba taszítják az egyházat, a Vatikánnak egy olyan „fiatal” vezetőre van szüksége, aki szembe tud nézni az őt túlhaladó kihívásokkal. Elutasítva, hogy egy beteg pápaként haljon meg, egy új mércét állított utódai, minden keresztény és nem keresztény ember elé: nem méltó a hatalomra, aki mindenáron ragaszkodik hozzá.
