London elégedett lehet, Berlin sem panaszkodhat, Párizs viszont sebeit ápolgathatja a hét végén Brüsszelben sikeresen befejezett rendkívüli EU-csúcs után, amely elfogadta az új, 2014-től kezdődő hétéves uniós keretköltségvetést. A többi EU-tag véleménye, különösen a „szegény rokonoké” már nem annyira fontos. A döntés továbbra is a három nagy, meg még egy-két másik észak-, illetve nyugat-európai nettó befizető ország kezében van. Ők határozzák meg Európa, s így az EU jövőjét is.
Ahogyan a közös költségvetését is, amelynek a keretösszege ezúttal – London és Berlin erőteljes lobbizása és összefogása révén – jól meg lett kurtítva, vagyis spórolásra lett hangolva, egészen az évtized végéig. Ennek fő oka az EU-t évek óta fojtogató válsághullám miatt kiéleződött gazdasági és politikai helyzet a vezető tagországokban.
A vágás miatt először fordul elő az EU történetében, hogy a hétéves költségvetés főösszege (reálértéken) csökken az előző (azonos) időszak pénzügyi keretéhez képest. Az unió történetének első kiadáscsökkentése az EU-ba vetett politikai bizalom hiányát, a „házon belüli” óriási érdekellentéteket és azt jelzi, hogy a „nagyok” a mostani (és ilyen) unióra még annyi pénzt sem szeretnének költeni, mint eddig. Annak ellenére sem, hogy szakértők sokasága szerint épphogy növelni kellett volna a 2014–2020-as költségvetést.
Erre ezúttal esély sem volt Brüsszelben, amit már régóta sejteni lehetett. Tavaly novemberben ugyanis már akkora volt az (érdek)ellentét az uniós tagok között, hogy az akkori csúcstalálkozón meg sem tudtak egyezni az új, hétéves közös büdzséről.
A különbség a két táborra szakadt uniós tagok között talán a hét végén (pénteken) véget ért találkozón mutatkozott meg a leginkább. Brüsszelben nyilvánvalóvá vált, hogy új felállás van kialakulóban az EU-ban. Legalábbis a költségvetési-pénzügyi kérdésekben.
Ebben az új felállásban az a különös, hogy Berlin és Párizs, amely a fontos kérdésekben korábban közösen, szövetségben lépett fel, ezúttal ellenkező térfélen találta magát. Egyiken Nagy-Britannia és Németország foglal helyet, néhány másik, észak-európai nettó befizető állammal, a másikon pedig a Franciaország vezette déli és keleti tagországok, amelyek nagy többsége az EU költségvetésének „haszonélvezője”, nettó kedvezményezettje. Ez azt jelenti, hogy – támogatások formájában – több pénzt kapnak vissza a brüsszeli közös kasszából, mint amennyit befizetnek.
A „szegények” és a „gazdagok” közti kíméletlen viták, érdekellentétek és marakodás a pénzen egy megszorító költségvetés elfogadásával ért véget. A csúcstalálkozó döntése szerint a 2014–2020-as EU-büdzsé 960,4 milliárd euró lehet (az eredetileg javasolt 1033 milliárd euró helyett), illetve ennél valamivel kevesebb. Ez a főösszeg ugyanis csak
kötelezettségvállalás (hét évre, 28 tagállamra, a júniustól csatlakozó horvátokkal is számolva), azaz nem egyenlő a tényleges kifizetésekkel. Csupán azt jelenti, hogy az unió a keretköltségvetésben kötelezettséget vállal bizonyos összegre (jelen esetben 960,4 milliárd euróra), de azt nem mind fizet(het)i ki. Azért nem, mert például a kevésbé fejlett régiók, illetve tagok felzárkóztatására szánt (kohéziós) pénzeket – a szigorú felhasználási feltételek miatt – az országok nem tudják maradéktalanul felhasználni (szaknyelven: lehívni).
Emiatt Brüsszel a valóságban – az új, hétéves költségvetéséből – várhatóan „csak” 908,4 milliárd euró körüli összeget folyósít a közös kasszából a tagállamoknak és az uniós intézményeknek. Ezt nevezik tényleges kifizetésnek és az érintett 28 tag ténylegesen ennyire számíthat a következő hétéves ciklusban.
A közös költségvetésből finanszírozott támogatásokat hat alapprogram köré csoportosítják. A legtöbb pénzt – 2014 és 2020 között – továbbra is a mezőgazdasági támogatásokra szánja az EU (összesen 373,4 milliárd eurót, az eddigi 420 milliárd euró helyett), valamint az elmaradt területek, régiók és országok fejlesztésére, felzárkóztatására (324,7 milliárd eurót, az eddigi 354 milliárd euró helyett). A csökkentés ellenére továbbra is ez lesz a két legnagyobb tétel. A garasoskodás következményei más területeken is jól érzékelhetőek, ami azt jelenti, hogy az EU-ba igyekvők, közöttük Szerbia is kevesebb uniós támogatáshoz juthat majd hozzá.
Igaz, egy kivétel is akad. A 2014–2020-as uniós költségvetésben a kutatási, fejlesztési, technológiai és innovációs források jelentősen emelkednek: a jelenlegi 91 milliárd euróról csaknem 126 milliárd euróra.
A megszorítás költségvetése, illetve a pénz tervezett elosztása az EU-ban a 2014-től kezdődő hét évben az európai hatalmi központok közötti jelenlegi erőviszonyokat tükrözi. Tény, hogy a kiadások tekintetében a fő irány nem változott: az agrárpolitikának és a régiók felzárkóztatásának ismét kiemelt szerep jutott. Ezenkívül mindenki kapott némi ajándékot a nemzeti érdekei szerint, hogy otthon a választóknak lehessen mivel dicsekedni, s növelni a politikai népszerűséget.
