2024. április 20., szombat
A HÉTVÉGE SZTÁRJA

Artjoms Rudņevs

Ahogy az lenni szokott, a mögöttünk álló hétvége kapcsán több név is felmerült, amely szerepelhetne eme rovatunkban, de amint meghánytuk-vetettük a dolgokat, végül két játékos maradt, akik közül választanunk kellett. Az egyikük a spanyol Michu, akinek a duplája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hétvégén a Swansea City 4:1-re legyőzze a QPR-t, a másik pedig a lett Artjoms Rudņevs, aki szintén duplázott a Hamburg színeiben, de azzal nyerte el végül megtisztelő címünket, hogy a német bajnok Borussia Dortmund idegenbeli legyőzéséből vállalt oroszlánrészt.

Artjoms Rudņevs 1988. január 13-án született Lettországban, annak is délkeleti csücskében, a valamivel több, mint 100 ezer főt számláló Daugavpilsben. A Szabadka méretű városka a Daugava folyó partján fekszik, arról is kapta nevét, ráadásul az ország egyik legjobb focicsapatának, a Daugava Daugavpilsnek is otthont ad. Ebben az együttesben kezdte tanulni a labdarúgás alapjait, majd mutatkozott be a lett élvonalban főhősünk. 2006-ban 20 meccsen 4 gól, 2007-ben 19 mérkőzésen 7 találat, 2008-ban 23 meccsen 7 gól került a neve mellé, ami nem sejtetett különösebben nagy karriert, de Zalaegerszegben így is felfigyeltek rá, valószínűleg az állandóság tetszett meg nekik, így 2009 februárjában aláírt a magyar együtteshez. Igen ám, de a szerződés aláírásakor korábbi klubjával is élő kontraktusa volt, így a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is részt vett a problémák megoldásában. Ez végül sikerült is, így az ifjú Artjoms májusban be is mutatkozhatott a magyar élvonalban. Nem sokáig maradt Magyarországon, viszont mély nyomot hagyott a zalaegerszegi drukkerekben, elvégre a 2009/2010-es idényben 25 meccsen 16 gólt lőtt, a ZTE az előkelő 5. helyen zárt, a fiatal csatár pedig 2. lett a góllövőlistán a zentai Nemanja Nikolić mögött. Ezek után az sem meglepő, hogy nem sokáig maradt a zalai megyeszékhelyen, a lengyel bajnokságban érdekelt Lech Poznań ugyanis bejelentkezett érte, és hosszas egyezkedés után, már az Ekstaklasa kezdete után 600 ezer euró ellenében meg is vásárolta. Habár négyéves szerződést írt alá a lengyel klubbal, csak két évet töltött ott belőle. Ez érthető is, ugyanis teljesítménye minden addigit túlszárnyalt. Már első meccsén betalált a Widzewnek, neve folyamatosan megjelent a góllövők között, majd 2010. szeptember 16-án olyasmit csinált, amire az egész világ fölkapta a fejét: az Európa-liga csoportkörének első fordulójában mesterhármast lőtt a Juventusnak. A találkozó végül 3:3-as eredménnyel ért véget – a Juve a csoportkör végén kiesett, mind a 6 meccsén döntetlent játszott –, főhősünk pedig így fogalmazott a meccs után: „ez volt eddigi pályafutásom legjobb meccse”.

Első lengyelországi idénye tehát inkább emiatt maradt emlékezetes, a másodikban pedig 29 meccsen lőtt 22 góljával gólkirály lett, így talán senkit nem ért meglepetésként, hogy a lengyelországi játékosok legnagyobb felvevőpiacának számító Németországban kötött ki a futó szezon kezdetére, és a nagy múltú, de az utóbbi években csak tébláboló Hamburg játékosa lett. Ő az első lett labdarúgó a Bundesligában. Nem kapta el túl gyorsan a fonalat, de az utóbbi időben egészen lehengerlő formába lendült, az utóbbi 8 meccsén 7 gólig jutott, és fontos szerepet játszik abban, hogy klubja jelenleg a 7. helyen áll a német élvonalban. A Borussia ellen is kimagaslóan játszott, akárcsak csapattársa, a mindössze 20 éves, szintén duplázó dél-koreai Hjeung-Min Szon, akivel láthatóan jól muzsikálnak együtt, és még rengeteg fejtörést okozhatnak az ellenfeleknek.

Rudņevs már több bajnokságban is bizonyította rátermettségét, gólérzékenységét, és ha a Hamburgban is folytatja eddigi jó szokását, akkor nem lepődnénk meg azon sem, ha nagyobb német vagy más európai egyesületben látnánk játszani az elkövetkező idények valamelyikében.

NÉVJEGY

Név: Artjoms Rudņevs

Születési idő: 1988. január 13.

Születési hely: Daugavpils (Lettország)

Poszt: csatár

Klubjai: Daugava Daugavpils (2006–2008), Zalaegerszegi TE (2008–2010), Lech Poznań (2010–2012), Hamburger SV (2012–)

Mérkőzések/gólok: 201/96

Válogatott: 23/1