2024. április 18., csütörtök

Körúton a miniszter

Velimir Ilić: Szabadka nem kért támogatást, nem is kapott

Csütörtök délután, vajdasági körútja során Topolyára is ellátogatott Velimir Ilić építésügyi és városfejlesztési miniszter. Ilić az engedély nélkül épült épületek legalizációjára vonatkozó törvénytervezetet népszerűsítette, de emellett a helyi kataszter felkészültségéről is tárgyalt a helyi vezetőséggel. Elmondta, hogy képzéséket szerveznek a kataszteri dolgozók felkészítésére, szükség esetén pedig oktatókat küldenek a terepre. Véleménye szerint ez a munka azért is fontos, mert az országban lévő több mint 1 millió illegális épület akár az euróintegrációt is gátolhatja.

Kókai Mernyák Melinda és Velimir Ilić (Fotó: Lakatos János)

Kókai Mernyák Melinda és Velimir Ilić (Fotó: Lakatos János)

Ilić topolyai tartózkodása alatt szociális lakások építéséről is tárgyalt Kókai Mernyák Melinda polgármesterrel. A miniszter elmondta, hogy azok a városok, amelyek kész tervdokumentációval rendelkeztek, már pályázhattak minisztériumánál, de a pályázatot újra ki fogják írni. Példaként Nagykikindát említette, ahol topolyai látogatása előtt járt, és az ottani vezetőséggel 40 szociális lakás megépítéséről egyeztek meg.

– Kimondottan olcsó lakásokról van szó. A községek adják a telket mi pedig felépítjük. Állami földre is épülhetnek, de legjobb, ha község biztosítja a helyszínt. Ezeket a lakásokat a községek szociálisan legveszélyeztetettebb rétege fogja kapni – hangoztatta a miniszter.

Ilić azonnali támogatást ígért Topolyának a központban lévő 5 utca szennyvízcsatornájának megépítéséhez, ugyanis az önkormányzat már korábban elkészítette az ezekre vonatkozó tervdokumentációt. A miniszter megemlítette az új építkezési törvényt is, amely értelmében az építkezési engedélyeket ingyen és határos időben belül kell majd kiadni. A községeknek erre fel kell készülni, mind káderileg, mind a területrendezési tervek elkészítésével – hangoztatta.

Az újságírók kérdésére válaszolva Ilić elmondta, hogy nagyon sajnálja, amiért nem készült el a Szabadka körüli körgyűrű, noha prioritása volt. Az autóútra vonatkozó koncessziós szerződés keretén belül kellett volna megépíteni, ám „bizonyos személyek az egész projektumot leállították”. A miniszter reméli, hogy a jelenlegi nehéz helyzet ellenére sikeresen be fogják fejezni a körgyűrűt. Ugyancsak Szabadka kapcsán vetődött fel a kérdés, hogy az Ilić vezette minisztérium hajlandó-e támogatni a Népszínház építésének befejezését?

– Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de amióta miniszter vagyok, Szabadka egy dinárt sem kért tőlem. Hogyan adjak eszközöket, ha nem kérnek? Sajnálom, hogy a szociális lakásokra sem pályáztak. Úgy hiszem, hogy Szabadkán is vannak szociálisan veszélyeztetett emberek, akik lakásproblémáit meg kell oldani, ennek ellenére senki sem keresett meg bennünket – válaszolta a miniszter.

„A kormány stabil”

Ezt állította vajdasági körútja topolyai állomásán Velimir Ilić. Meglátása szerint komolytalan dolog ilyen mértékben támadni Ivica Dačić miniszterelnököt és Vučić alelnököt. – Mi egy csapat vagyunk, és jól funkcionálunk. Nincsenek problémáink, és a kormány kimondottan stabil. Köztünk az együttműködés is kitűnő, minden döntést egyhangúlag hozunk meg. Egyszerűen nem látom, hogy mi a probléma. A médiában egyet látok, a kormány ülésein pedig egészen mást tapasztalok – nyilatkozta Ilić, majd hozzáfűzte, hogy ha valakinek vannak papírjai valamiről, akkor mutassa meg őket. Meglátása szerint komolytalan dolog szóbeszédekre hagyatkozni és megingatni Szerbiát.