2024. március 29., péntek

Megfékezték az üzemanyaglopást

A városi Köztisztasági Közvállalat mostani vezetősége folyamatosan kifizeti a béreket

A szemételtakarítással megbízott Čistoća vezetősége sajtóközleménnyel reagált azokra a vádakra, amelyeket a vállalat szakszervezete hoz fel ellenük, megpróbál rávilágítani a dolgok állására saját szemszögéből.

A közleményben az áll, hogy a korábbi városi önkormányzat mandátuma alatt a szakszervezet nem forrongott, nem sztrájkolt, hiszen a vállalat vezetőségétől esetenként egymillió dinár értékű kölcsönöket kapott, olyan hiteleket, amelyeket nem kellett visszafizetniük. Az új vezetőség azt üzeni a szakszervezetnek, hogy tőle nem fog ilyen pénzt kapni, csak annyit fog fizetni, amennyire a vonatkozó törvény értelmében joguk van. Bejelentették azt is, hogy munkaidő alatt többé nem lesz szabad alkoholt fogyasztani a vállalatban, és elejét veszik annak a gyakorlatnak, hogy egyesek visszaélnek a vállalat tulajdonával. A vezetőség szerint bizonyos szakszervezeti tagok ügyesen elhallgatják, hogy milyen módon jutottak munkahelyhez a Čistoćában, ők pártalapon jutottak be, de nem elégedtek meg ezzel, hanem feleségüknek, családtagjaiknak is munkahelyet biztosítottak – a közleményben példaként a szakszervezet alelnökét említik.

– Azok, akik a Köztisztasági Közvállalatban becsületesen végzik kemény munkájukat, elégedettek, csak azok elégedetlenkednek, akik többet vannak távol munkahelyükről, mint amennyit dolgoznak, azok, akik mesterkedésekkel húztak hasznot a vállalatból. Ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen a cég mostani vezetősége határozottan kiáll az mellett, hogy rendezi a vállalat ügyvitelét, és hogy véget vet a több éve tartó visszaéléseknek – véli a vezetőség.

Belső ellenőrzéssel kiderítették, hogy a dolgozók milyen módon használják indokolatlanul az üzemanyagot, ennek a gyakorlatnak véget vetetettek. Az üzemanyag-fogyasztás havi számláját 13 millióról 8 millióra faragták le, korábban tehát, évi szinten nagyjából 60 millió dinár értékű üzemanyagot loptak el a dolgozók. Ez az összeg körülbelül az alkalmazottak egy havi jövedelme. Ismeretlen személy ellen bűnvádi feljelentést tettek, a rendőrség fogja kideríteni, hogy a közvállalatban kik foglalkoztak a szervezett bűnözés ezen formájával. A gyakori számlazárolások ellenére is a mostani vezetőségnek sikerül folyamatosan kifizetni a béreket, ezért úgy vélik, hogy a szakszervezet tiltakozása tiszta képmutatás. Nem igaz az az állítás, amely szerint az új vezetőség 70 új dolgozót állított munkaviszonyba, a vezetés átvétele napján a Čistoćában 670-en dolgoztak, most 682 a munkások száma, arra törekszenek, hogy még kevesebb terepi munkással végezzék el a tennivalót, sokukra ugyanis a kevesebb munka miatt nincs többé szükség. Elbocsátásokat alkalmaznak, olyan dolgozóknak mondanak fel, akik éveken keresztül egyetemista munkaközvetítéssel dolgoztak, a jövőben az ilyesmit kerülni fogják, ugyanis a vállalatnak az egyetemista munkaerőből csak kára van.

A vezetésátvétel napján, 2012. szeptember 13-án a közvállalat adóssága egymilliárd dinár volt, nem egész öt hónap alatt ennek az összegnek sikerült egytizedét lefaragni, kifizették az elmaradt kereseteket, a rövidlejáratú adósságokat úgy ütemezték át, hogy kevesebb kamatot kell fizetni – olvasható a közleményben.