2022. december 6., kedd

Tavaszra felújítják az olimpiai medencét

Az adai önkormányzat az Adica közvállalat feltőkésítését tervezi magántőke bevonásával

Az adai strandfürdőt üzemeltető Adica Üdültetési Közvállalat nem lesz privatizálva – jelentette be Bilicki Zoltán polgármester válaszul azokra a pletykákra, amelyek szerint különböző személyek és családok megvásárolták a köztulajdonban lévő strandfürdőt.

– Az adai önkormányzat az Adica Üdültetési Közvállalat feltőkésítését tervezi magántőke bevonásával – magyarázta Bilicki Zoltán. – Egyelőre nincs érdeklődő, bár korábban jelentkezett Dániából egy személy, aki gondolkodási időt kért. A feltőkésítés azt jelenti, hogy felértékelnénk az Adica közvállalatot, és azt szeretnénk, ha egy beruházó legalább ugyanakkora összeget fektetne be a strandfürdőbe. Ebből a pénzből építene egy hotelt, fedett medencét és csúszdákat, de ez már megegyezés kérdése. Közösen, fele-fele részvételi arányban irányítanánk ezt az új vállalatot, ami akkor már nemcsak négy hónapban, hanem egész évben tudna szolgáltatást nyújtani nemcsak a helyi polgároknak, hanem a távolabbról érkezők turistáknak is. Az Adica közvállalat számára ez a járható út, csak így tehetünk egy nagyobb lépést a fejlődés irányába. Ha az adai önkormányzat minden évben néhány millió dinárt befektet a létesítménybe, az nem elég, hogy lépést tartsunk a fejlődéssel, hiszen be kell hozni az előző évek lemaradását a környező, főként a magyarországi fürdőkkel szemben. A strandfürdő fejlesztése ténylegesen csak úgy kivitelezhető, hogy fele-fele arányban biztosítunk magán- és köztőkét – közölte az adai polgármester, aki hozzátette: amint az időjárás engedi, megkezdik az olimpiai medence felújítását is.

Adán tavaly augusztusban instabillá vált az olimpiai medence oldala

Az olimpiai medencét tavaly augusztus derekán elővigyázatosságból lezárták a fürdőzők előtt, majd félig leengedték a vizet, miután elváltozásokat észleltek a létesítmény szerkezetén. A közvállalat igazgatója akkor azt nyilatkozta, hogy az olimpiai medence lemezoldalát rögzítő profilvasakból álló fémszerkezet korrodálódott, és egy kisebb szakaszon bizonytalanná vált a stabilitása. Emiatt az elkövetkezőkben meg kell erősíteni a medence oldalának fémszerkezetét.

– A medence rossz időpontban ment tönkre, a szezon vége felé. Sajnos, amire összeállítottuk a terveket, illetve lebonyolítottuk volna a közbeszerzési eljárást, ami leggyorsabb esetben is tizenöt napot vesz igénybe, csak az idény végén tudtuk volna megkezdeni az olimpia medence felújítását, ezért nem is fogtunk bele az elmúlt évben – mondta Bilicki Zoltán. – A szanálási tervek készen állnak, amelyeket az Adica közvállalat saját eszközeiből finanszírozott. A felújítási munkálatok megközelítőleg 4 millió dinárba fognak kerülni. Ezt az összeget Ada község önkormányzata saját költségvetésébe betervezte. A pénzt átutaljuk az Adica közvállalatnak, amint tavasszal az időjárás lehetővé teszi, hogy az építkezési munkálatok megkezdődjenek. A főkivitelező az Adica közvállalat lesz, hogy ezzel is nyereséget termeljen. Azokat a munkálatokat, amelyeket saját erőből és gépezettel nem tud elvégezni, kiadják alvállalkozóknak. Természetesen a fürdési idény kezdetére az olimpiai medence, illetve a teljes létesítmény használható állapotba kerül, és várni fogja a helyi és a vidéki fürdőzőket. A felújítási munkálatok során az olimpiai medence alja mellé egy betonkoszorú lesz kiöntve. Ebbe beleépítik azokat a fémelemeket, amelyek tartják a medence oldalát. Ezt eddig is fémszerkezet tartotta, viszont a gondot az okozta, hogy a fémoszlopokat homokba helyezték, így a nyomás idővel elmozdította az egyes oszlopokat. Ezen az állapoton kell most javítanunk – mondta a helyi önkormányzat vezetője.