2024. április 20., szombat
Az Újvidéki Egészségházban

Megszűnik az éjszakai gyermekorvosi ügyelet

A rendelet február 18-án lép életbe

A tartományi székvárosban a kisgyermekes szülők körében alaposan felborzolta a kedélyeket, hogy az egészségügyi minisztérium döntése értelmében az Újvidéki Egészségház keretében többé nem működhet az éjszakai gyermekorvosi ügyelet. Mint ismeretes, eddig a pirosi utcai rendelőben fogadták a kis betegeket. A rendelet február 18-án, tehát hétfőtől lép életbe.

Az ügy valójában még tavaly decemberben kezdődött, akkor a gyermekgyógyászok petícióval tiltakoztak az éjszakai munka miatt.

Szerintük azok a gyermekgyógyászok, akik választott orvosként dolgoznak, az éjszakai ügyelet után szabadnapra jogosultak, ami – a kapitáció miatt – hiányt mutat a teljesítmény elszámolásában. Másrészt az általános orvosi rendelőben éjszaka nem működik laboratórium és egyéb, a diagnózis megállapításához szükséges szolgálat.

Az Újvidéki Egészségház illetékesei megvitatva a beadványt megállapították, hogy az orvosoknak igazuk van, hiszen a törvény nem irányoz elő éjszakai ügyeletet. Az Újvidéki Egészségház volt az egyetlen Szerbiában, melynek keretében működik éjszakai gyermekorvosi ügyelet. Az egészségügyi minisztériumban közölték, hogy az idevágó törvény szerint nem tarthatnak fenn ilyen szolgálatot, ez azt jelenti, hogy meg kell szüntetni.

Dr. Oliver Stojanov, az Újvidéki Egészségház igazgatója szerint nincs ok aggodalomra, a gyermekek az éjszakai órákban nem maradnak orvosi ellátás nélkül. A rászorulókat a gyermekkorházban látják majd el, lévén, hogy terciális jellegű intézmény, amely 24 órán át fogadja a betegeket, beleértve az éjszakát is.

Ezzel azonban nem oldódnak meg a gondok – figyelmeztetnek az illetékesek. A törvény szerint ugyanis nem mindegyik orvos jogosult az éjszakai ügyelet végzésére, akik nem regisztráltak ilyen jellegű vizsgálatok végzésére, nem írhatnak ki sem vényt, sem betegszabadságot a szülőknek, csupán látleletet adhatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy azokkal a gyermekekkel, akik nem szorulnak kórházi ápolásra, másnap délelőtt a szülőknek feltétlenül jelentkezniük kell az egészségházban a receptért. Tehát szinte értelmetlen éjszaka a gyermekkórházba vinni a kis betegeket.

A városi tanácsban semmiképpen sem tartják elfogadhatónak az egészségház keretében működő éjszakai gyermekorvosi ügyelet megszüntetését. Egyébként a város hajlandó volt kifizetni az orvosoknak az éjszakai pluszmunkáért járó pénzt. Azon a véleményen vannak, hogy nem lenne szabad február 18-ától megszüntetni a szolgálatot, hanem várni kell, amíg elfogadható megoldást találnak. Szerintük az éjszakai gyermekorvosi ügyeletes szolgálatot a sürgősségi intézetnek kellene átvennie. Ami összhangban van az idevágó előírással. Ehhez azonban bizonyos számú orvos felvételére lenne szükség. Ahhoz, hogy a szolgálat zökkenőmentesen működhessen, négy gyermekgyógyászt kellene alkalmazni. A kezdeményezést a Vajdasági Közegészségügyi Intézetnek is támogatnia kellene.

A tartományi egészségügyi titkárság időközben kérelemmel fordult az illetékes minisztériumhoz, hogy tegye lehetővé a szükséges számú káder alkalmazását. A készülő egészségvédelemről szóló törvény – függelékeit a képviselőház a közelmúltban elfogadta – lehetővé teszi, hogy a tartomány, figyelembe véve az egészségügyi intézmények szükségletét, döntsön bizonyos káderkérdésekről. Ez várhatóan megkönnyíti a helyzet rendezését. Dr. Vesna Kopitović tartományi egészségügyi, szociálpolitikai és demográfiai titkár szerint a helyzet hamarosan megoldódik.