2024. április 18., csütörtök
ELEMÉR

Újra termel a műkaucsukgyár

Szerdán az eleméri műkaucsukgyárban újraindult a termelés, amely nyersanyaghiány miatt a múlt évben többször is szünetelt. A következő két hónapra behozatal útján biztosították a műkaucsuk gyártásához szükséges C4-es frakciót, mivel az eddigi beszállítójuk, a pancsovai Etilen nem dolgozik. Tavaly márciusban álltak le először, majd augusztustól decemberig volt kényszerszabadságon a 380 dolgozó.

Az eleméri műkaucsukgyár 2012-ben mindössze 102 napon dolgozott, és a tervezett termelésnek a 34 százalékát teljesítették. A gumigyártáshoz szükséges műkaucsukból 9518 tonnát termeltek (a rekordévnek számító 2008-ban 35 ezer tonnát állítottak elő), és a benzin előállításához szükséges adalékból 4553 tonnát szállítottak le.

Az első szerbiai műkaucsukgyár építése 1983-ban fejeződött be, és a gumiipar alapanyagát gyártó üzem a Naftagas keretében kezdte el a termelést. A gyár a 90-es évek elején komoly válságba került, majd átvette a pancsovai Vegyi Művek. Vajdaság egyik legjelentősebb ipari kapacitása, ugyanis termékeinek a 75 százalékát külföldre szállítja.