2024. április 19., péntek

Elítélték a legnagyobb orosz szekta alapítóját

Első fokon 11 év szigorított javító-nevelő táborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték csütörtökön a legnagyobb oroszországi szekta alapítóját – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Konsztantyiv Rudnyevet emberi és személyiségi jogokat sértő vallási közösség alapításában, nemi erőszak elkövetésében, szexuális jellegű erőszakos cselekményekben és illegális kábítószer-kereskedelemben találta bűnösnek a szibériai nagyváros kerületi bírósága.

A 41 éves férfi 1989-ben alapította az Asram Sambala elnevezésű szektát, amely kiterjedt hálózattal rendelkezett. 18 orosz régióban, így a legnagyobb orosz városokban, valamint Ukrajnában, Görögországban és Németországban is voltak követői.

Konsztantyin Rudnyev magát Szíriusz jövevényének nevezte és tanításának lényegét a Puty duraka (A bolond útja) című könyvében fogalmazta meg. Ebben kigúnyolta a családalapítást, a gyermekek iránti vágyat, a tanulást, a munkát. Híveinek vakon teljesítenie kellett a guru kívánságait, aki azt ígérte, hogy minden feleslegestől megszabadítja őket a fénylő jövőbe vezető úton. Ezek az eszmék elsősorban a fiatalokat vonzották. Követői a 18–30 évesek közül kerültek ki.

Konsztantyin Rudnyevet az orosz hatóságok 1999 óta több alkalommal próbálták felelősségre vonni, de hívei nem vallottak ellene és azt állították, hogy önként követték őt. Végül 2010-ben letartóztatták és a 2011 júliusában kezdődött zárt tárgyaláson folytatták le ellene a pert. A férfi ügyvédei fellebbeznek az ítélet ellen.