2024. április 16., kedd

Kitűzték az első székely zászlót a Felvidéken

A felvidéki Ipolynyéken a székelyekkel való szolidaritás jegyében került fel a település önkormányzatának épületére az első székely zászló Szlovákiában. A székely zászlót Hrubík Béla, a település polgármestere a falu zászlajának helyére, a vonatkozó törvények alapján kötelezően ott lévő szlovák zászló mellé tűzte ki.

Hrubík Béla a zászlókihelyezés kapcsán az MTI-nek elmondta: sok közeli barátja van a Székelyföldön és ezért természetesnek érzi, hogy ezzel a gesztussal is közösséget vállal ott élő testvéreivel. „Úgy érzem, hogy mi itt a Felvidéken is hasonló helyzetben élünk, mint a székelyek, testvérek vagyunk, ugyanazok a gondjaink és hasonló problémákkal kell megküzdenünk” – fejtette ki. Hozzátette: a zászló egy olyan jelkép, amellyel a határokon át is jelezni lehet, hogy lélekben a székelyek harcában a felvidéki magyarok is részt kívánnak venni.

A zászló kitűzésével egy időben Hrubík Béla felhívást is közzétett az egyik közösségi oldalon. Ebben arra buzdítja a többi felvidéki magyar település polgármestereit: csatlakozzanak ők is a közös ügyhöz.