2024. március 28., csütörtök
41. FEST

Bertolucci filmje a FEST-en

Michael Madsen nyitja meg a 41. Nemzetközi Filmfesztivált Belgrádban

Bizonyossá vált, hogy a február 22-én kezdődő 41. Nemzetközi Filmfesztivált, a belgrádi FEST-et Michael Madsen neves hollywoodi színész nyitja meg. A Kill Billnek, a Donnie Brascónak köszönhetően nagy népszerűségnek örvendő „rosszfiú” az Along the Roadside (Az út mentén) című új filmmel és két filmbeli partnerével: Iman Crossonnal, valamint Danijel Grozdićtyal érkezik a szerbiai fővárosba. Utazásukat az Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége támogatja. Természetesen a film kruševaci szerzői: Zoran Lisinac rendező és bátyja, Vladimir producer is köszöntik majd a FEST közönségét. Azt is tudni már, hogy négy hazai filmet mutatnak be a március 3-áig tartó rendezvényen, a több mint 70 külföldi, a világ számos tájáról érkező filmalkotás mellett.

Február első napján kezdték el árusítani a belépőjegyeket, nem mellékes megjegyezni, hogy ezek ára nem kíséri az inflációt, évek óta 200–350 dinár között mozog. A fesztivál szervezőbizottsága elégedetten jelentette be, hogy a hétvégén máris több mint 15 ezer jegy talált gazdára, és folyamatosan beszerezhető a Száva Központ, az Ifjúsági otthon, a belgrádi Művelődési Központ és a Fontana mozi jegypénztáránál. Egyébként február 7-éig 10 százalékos kedvezményt adnak a jegykomplettekre.

Kiváló hír, hogy egy évtizednyi szünet után Bernardo Bertolucci újra itt lesz a FEST-en. Egészen pontosan filmje érkezik, a hetvenéves mester ugyanis tíz év kihagyás után új alkotással jelentkezett. Az Én és te című filmjében sem hagyta el állítólag egykori és mindenkori érdeklődése, a fiatalok viharos belső énjének taglalása, amit az Álmodozókban, a Lopott szépségben, sőt A kis Buddhában, a Huszadik században, Az utolsó császárban is tett. Legújabb filmje két fiatal álmaival, csalódásaival, magányával, belső harcaival foglalkozik, Niccolò Ammanitia regénye alapján készült, melyet szerb nyelven a Plato adott ki. A neves rendezőnek 30 év után ez az első olaszul beszélő filmje, olasz színészekkel. Ez a vágya sikerült, viszont az nem, hogy ugyanez a forgatókönyv alapján 3D technológiával készítse a filmjét. A rendezőt az utóbbi években életműdíjjal jutalmazták Cannes-ban és Velencében is.