2024. március 28., csütörtök

Ahmadinezsád kölcsönt kínált Egyiptomnak

Cipőt hajítottak az iráni elnök felé Kairóban

Irán az atomprogramja miatti nemzetközi szankciók ellenére kölcsönt ígért a likviditási gondokkal küszködő Egyiptomnak – írta az al-Ahrám című egyiptomi lap szerdán az iráni elnökre hivatkozva. A két ország között nincs diplomáciai kapcsolat, de Mohamed Murszi, Egyiptom első iszlamista elnöke kedden meleg fogadtatásban részesítette az 1979-es iráni iszlám forradalom óta első iráni elnökként Egyiptomba látogató Mahmúd Ahmadinezsádot. Az iráni államfő az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) szerdán kezdődött csúcstalálkozójára érkezett Kairóba, amelynek mindkét állam a tagja.

„Közöltem, hogy jelentős hitelkeretet és számos szolgáltatást tudunk felajánlani egyiptomi testvéreinknek" – mondta az iráni elnök az al-Ahrámnak. Azt nem árulta el, hogy az ajánlatát elfogadták-e.

Egyiptom kedden jelentette be, hogy a devizatartalékai 15 milliárd dollár alá estek vissza. Az idegenforgalmat súlyosan érintette a Hoszni Mubarak elnök bukásához vezető, két éve kitört népfelkelés, és a bizonytalanság miatt csökkentek a beruházások. Ahmadinezsád szerint haladást értek el a kétoldalú kapcsolatok helyreállítása terén, amelyek az iszlám forradalom és az izraeli–egyiptomi békeszerződés aláírása után szakadtak meg 1979-ben.

Cipőt hajítottak egy kairói mecset bejáratánál az egyiptomi látogatáson tartózkodó Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök felé – közölte internetes oldalán a Szobeszednyik című orosz hetilap. A dobás célt tévesztett, az egyik egyiptomi biztonsági őrt találta el. Az eset kedden történt az egyiptomi főváros egyik mecsetjénél. A dobálót azonnal őrizetbe vették és átadták a helyi hatóságoknak. Nevét nem közölték, de a helyi sajtó megírta, hogy szíriai akcentussal beszélt, és azt kiáltotta, hogy „a testvéreinket gyilkoljátok".

A feltehetően szíriai férfin kívül még három másikat is őrizetbe vettek. Mindannyian a muzulmánok ultrakonzervatív szalafista mozgalmához tartoznak.

Az arab világban a cipődobálás a vendég iránti tiszteletlenség szélsőséges jele. Hasonló módon nyilvánította ki véleményét Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, amikor 2008 decemberében megpróbálta cipőjével megdobni az iraki látogatáson tartózkodó George Bush amerikai elnököt.