2024. március 28., csütörtök

Tijanić százmillió eurót követel

Az SZRTV vezérigazgatója szerint ellenkező esetben megszűnhet a közszolgálati médiaház

Nem tartja elégnek a Szerbiai RTV-nek jóváhagyott 1,8 millió eurós kamatmentes hitelt Aleksandar Tijanić vezérigazgató, szerinte ugyanis az állam köteles 100 millió eurót biztosítani a működésre.

Szerinte a közszolgálati médiának 100 millió euróra van szüksége, egyedül azonban mindössze 68 milliót képes előteremteni. Mint mondta, a most jóváhagyott 1,8 millió euró nem elég még a 4000 dolgozó béreire sem.

- Három pénzelési forrásunk van – a marketing, az előfizetés és az állami költségvetés. Ha az állam a rossz törvények és a hatékonyság hiánya miatt nem képes előteremteni a szükséges pénzt, akkor pedig két opció maradt, vagy a költségvetésből pótolni a hiányzó pénzt, vagy pedig megszüntetni az állami RTV-t – nyilatkozta Tijanić a Blicnek.

Mint hozzátette, a Szerbiai RTV nem képes a hiányzó pénzt előteremteni, mint ahogy az előfizetésből befolyó eszközök is szerények, mert azt csupán a háztartások 30 százaléka fizeti.

- Hét év után csökkenni fog a nézettségünk, mert nincs rá pénzünk, hogy a műsorba, a sorozatokba és filmekbe fektessünk. Mintha valaki a kereskedelmi tévéket favorizálná, arra téve kísérletet, hogy Szulejmán legyen a kulturális minta – tette hozzá.

Korábban, a tavalyi év végén a NIN-nek adott interjújában Tijanić arról beszélt, hogy nem tudnak kitartani februárig se, ha a kormány nem folyósít számukra havi három millió eurót.