2024. április 20., szombat
NFL – SUPER BOWL

Áramszünet és rekordok a bajnokok, valamint a testvérek csatájában

Hétfőre virradóra hivatalosan is véget ért az NFL 2012-es idénye. Az utolsó meccset a két bajnok, az AFC-s Baltimore Ravens és az NFC-s San Francisco 49ers vívta. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Super Bowlra való hangolódás már január 27-én megkezdődött Honoluluban, ahol a két divízió legjobbjai küzdhettek meg egymással, a Pro Bowl keretein belül. A mérkőzés elég egyoldalúra sikeredett, az NFC all star csapata pontrekordot jelentő 62 ponttal zárta a meccset, míg az AFC csapata csupán 35-öt tudott összeszedni. Russel Wilson első Pro Bowl-mérkőzésén 3 touchdownpasszt jegyzett, a szintén újonc Andrew Luck pedig kettőt, a mérkőzés legjobbjának a Minnesota tight endjét, Kyle Rudolphot választották, aki 122 elkapott yarddal és egy TD-vel vette ki a részét a győzelemből.

Február másodikán kiosztották az idény legjobbjainak járó díjakat. MVP-nek, tehát a liga legértékesebb játékosának a Vikings futóját, Adrian Petersont választották meg, aki 2097 futott yarddal a rájátszásba vezette csapatát. Az év védője J. J. Watt (Houston Texans) lett, aki a szezon folyamán 20,5 sacket mutatott be. Az év támadó újonca a jelenleg sérült Robert Griffin III (Washington Redskins) lett, míg a védők közül Luke Kuechlyre (Carolina Panters) esett a választás. Peyton Manning (Denver Broncos) az év visszatérője, Bruce Arians (Indianapolis Colts) pedig az év edzője.

Most pedig térjünk rá a szezon utolsó mérkőzésére, amelyet a csodálatos New Orleans-i Mercedes-Benz Superdome-ban rendeztek. A világ legnézettebb sporteseményét a helyszínen mintegy 71 000 ember követte, míg a tévé képernyőjén keresztül csak az USA-ban 111 millióan. Érdekességként megemlítem, hogy a legolcsóbb jegy 400, egy 18 fős páholy bérlése pedig 405 000 dollárba került.

A műsor az America the Beautiful című számmal kezdődött, Jennifer Hudson és a Sandy Hook Általános Iskola 26 tanulója közös előadásában, amivel a decemberben, az említett iskolában, egy 20 éves ámokfutó által megölt 26 személy előtt tisztelegtek. Ezt követte az amerikai nemzeti himnusz, Alicia Keys előadásában.

Ezt követően léptek pályára a főszereplők. A két edző, a két Harboaugh fivér másodszor találkozott az NFL-ben, 2011. november 24-én az idősebb, John és csapata, a Ravens nyert 16:6-ra. A szakértők többsége előzőleg esélyesebbnek vélte a 49ers csapatát, de a Ravens sem volt teljesen esélytelen. Sőt… A mérkőzés egy baltimore-i TD-vel kezdődött, Joe Flacco 13 yardos passzát Anquan Boldin kapta el, a jutalompont megszerzése után 7:0-ra álltak a csapatok. A Frisco erre csak egy 36 yardos mezőnygóllal tudott válaszolni (7:3). A második negyed közepén egy újabb Flacco TD-passzt láthattunk, ezúttal Dennis Pitta volt, aki elkapta az irányító 1 yardos passzát (14:3). A 49ers következő támadásában Colin Kaepernick interceptiont dobott, saját elkapója helyett a Ravens védőjét, Ed Reedet találta meg a labdája (a 49ers irányítói, akik az eddigi öt Super Bowlukon vezették csapatukat: Joe Montana és Steve Young, nem adták el a labdát, tehát Kaepernické a kétes első hely). A Baltimore következő támadását sikerült a 49ers védőinek mezőnygól távolságon megállítania, ám a Ravens ahelyett, hogy mezőnygólt rúgott volna, egy trükkös játékkal próbálkozott, sikertelenül, így a labda visszakerült a San Franciscó-iakhoz. Ez a próbálkozás volt egyébként a Super Bowlok történetének első fake field goal kísérlete. Ám ez sem vette el a baltimore-iak kedvét, egy punt után újabb TD-nek örülhettek. Flacco harmadik TD-passzát Jacoby Jones kapta el egy 56 yardos játék után (21:3). Az első félidőt a 49erses David Akers 27 yardos mezőnygólja zárta (21:6).

A szünetben, a Halftime Show-ban Beyoncé látványos műsora szórakoztatta a közönséget. A harmincöt perces szünet jól jött a San Franciscónak, hisz első félidei teljesítményük enyhén szólva rémes volt, a Ravens lovon érezhette magát.

A második félidőt a 49ers kezdte, és hogy a helyzetük még rosszabb legyen, a kirúgást Jacoby Jones touchdownra hordta vissza, 108 yardos visszahordása Super Bowl-csúcs (28:6!). Ezután valami olyan történt, amire eddig még nem volt példa. A Superdome elsötétült, az összeesküvés-elméletek hívei szabotázsról beszéltek. A játék 36 percig szünetelt. A kényszerű szünet után pedig mintha egy másik meccset láttunk volna. A simának tűnő mérkőzés egy negyed alatt szorossá vált. 28:6 után először Michael Crabtree kapta el Kapernick TD-passzát (28:13), majd pedig Frank Gore 6 yardos futott touchdownt ért el (28:20). Három perccel a negyed vége előtt Akers sikertelen mezőnygólkísérletet hajtott végre 39 yardról, ám mivel a bírók szabálytalanságot láttak, megismételhette, ezúttal 34 yardról , sikeresen (28:23).

A negyedik negyed tehát ötpontos 49ers-vezetéssel kezdődött, ami hamarosan nyolcra növekedett, Justin Tucker 19 yardos field goaljával (31:23). Ám a Frisco tovább folytatta a felzárkózást, Kolin Caepernick 15 yardos futott touchdownja (rekord a Super Bowlok történetében) után már csak 2 pont volt a különbség. A jutalompont ezúttal elmaradt, mivel a csapat kétpontos próbálkozása nem sikerült (31:29). Tucker újabb (38 yardos) mezőnygóljával a különbség ötpontosra növekedett. Majd miután a Friscónak nem sikerült újabb TD-t elérnie, a Ravens már a kezében érezhette a győzelmet, olyannyira, hogy időhúzásként még egy safety is belefért, mintegy öngólként, ami hárompontosra csökkentette a különbséget, viszont 7 másodpercet ellopott az ellenféltől. Mivel a kirúgás után nem sikerült a visszahordás, a Baltimore Ravens második Super Bowl-győzelmét ünnepelhette.

A San Francisco 49ers tehát hatodik Super Bowlján elszenvedte első vereségét. A Ravens játékosai pedig 2001 után másodszor ünnepelhettek világbajnoki címet. A meccs MVP-jének Joe Flaccót, a Ravens irányítóját választották meg (33 passzkísérletéből 22 volt sikeres, összesen 278 yardot passzolt, és 3 TD-passzt osztott ki), szerződése az idén lejár a csapatnál, így ha a tulajdonosok hosszabbítani szeretnének vele, valószínűleg mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk. A mérkőzés meghatározó személye azonban nem ő volt, hanem a visszavonuló Ray Lewis, aki 17 évig szolgálta a csapatot, és stílusosan, egy újabb gyűrűvel vetett véget karrierjének. A testvérek csatájában pedig immár 2:0-ra vezet John Harbaugh.

Az amerikai foci szerelmesei tehát mostantól egy ideig nélkülözni kényszerülnek kedvenc ligájukat, de biztosak lehetünk abban, hogy a csapatok már holnaptól megkezdik a felkészülést a következő idényre.