2024. április 20., szombat

Az örökifjú város

Ezt Újvidék jelenlegi polgármestere mondta a város születésnapja alkalmából megrendezett központi ünnepségen, úgy ítélte meg, hogy – munkájukkal kiemelkedő polgártársaink sokaságának köszönhetően – városunknak a tovatűnő évszázadokkal dacolva sikerült megőriznie fiatalosságát, üdeségét és vitalitását. Nos, ez így igaz, az ijesztő népszaporulati mutatók ellenére a város, az utcák, a kávézók hemzsegnek a fiataloktól. A látszat azonban csal, ha kicsit odafigyelünk, rájövünk, hogy közülük igen sokan nem a hely nyelvjárásban beszélnek, témáik pedig teljesen idegenek.

Tény, hogy nagyon sokan csak azért jönnek Újvidékre, mert itt látják a boldogulásukat, „itt vannak a fiatalok”, vagy mert „itt lehet jó nőt fogni”. Volt már alkalmunk beszélgetni olyan újvidéki fiatallal is, aki egy dél-szerbiai kisvárosban eladta nagyapjától örökölt földjét, felült az autóbuszra, s eljött Újvidékre, itt vett egy kioszkot, és most hamburgert süt. Korábban soha semmi nem kötötte a városhoz, nem tanult itt, nem itt töltötte katonaidejét, barátnője sem volt Újvidéken, talán még nem is járt itt; kizárólag azért jött ide, mert „úgy hallotta, hogy itt a legjobb”. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a város – a többi szerbiai községtől eltérően – meglehetősen jövevénybarát szociális politikát folytat, segélyek, támogatások, könnyítések tömkelege várja azokat, akik Újvidéket választják új

otthonuknak. Nem csoda hát, hogy az elmúlt két évtizedben a város demográfiai összetétele merőben megváltozott, öt megállított járókelő közül legalább kettő, de inkább három, nem idevalósi – vagy az elmúlt években, évtizedekben jött ide lakni, vagy ma reggel jött sínbusszal Kúláról vagy Pazováról, és éppen egy építkezésen dolgozik. Hemzseg a város a vendégmunkásoktól, a vendégdiákoktól (akiknek legnagyobb része a többé-kevésbé sikeres tanulmányok után itt ragad), a jó pénz reményében idesereglett prostituáltaktól, makróktól, drogkereskedőktől... A polgármesternek igaza van, a város valóban fiatal, de ha bekukkantunk a felszín alá, rájövünk, hogy csak az itt lévők fiatalok, az igazi Újvidék már réges-régen elaggott. Az 1748-ban Mária Terézia osztrák uralkodónő által Neoplantanak, Neustaznak, Újvidéknek megnevezett város, és annak szellemisége már csak nyomokban létezik. Nem léteznek már a régi utcák, városnegyedek sem, a fejlődés buldózerei végigsöpörtek rajtuk. A szerény, váltakozó nemzedékek által lakott családi házikókat nyerészkedő, idegen kiejtéssel beszélő „üzletemberek” vásárolták fel, helyükre hússzor nagyobb, silány épületeket emeltek, s a bennük lévő lakásokat a feljebb felsoroltaknak adták el, nagy összegekért. A túlnépesedés következtében semmi sem működik úgy, ahogy működnie kellene, a vitális jelzőt talán inkább a múlt század hetvenes éveiben használhatta joggal az akkori polgármester, akkor, amikor Újvidék valóban a fénykorát élte.

A város tehát a régi helyén van, Újvidéket azonban az Only Fools and Horses sorozatbeli utcaseprő seprűjével hasonlíthatnánk össze: gazdája azzal dicsekedett, hogy ő bizony már húsz éve ugyanazt a seprűt használja – a nyelét 14-szer, a cirokot 17-szer cserélte, de a seprű ugyanaz!

Fotók: Dávid Csilla és Ótos András