2024. március 28., csütörtök

Több mint 120 ezer munkahely szűnt meg 4 év alatt a francia iparban

Több mint ezer, legalább 10 főt foglalkoztató üzem zárt be és 120 ezer munkahely szűnt meg az elmúlt négy évben a francia iparban – derült ki a Trendeo nevű tanácsadó iroda tanulmányából, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Párizsban.

Az adatok nem meglepőek, miután a francia híradásokban vezető hírként szerepelnek a PSA-Peugeot-Citroen, a Renault, a Goodyear, a Doux, a Sanofi, a Merck, a Kronenbourg, vagy a Coca Cola sorozatos gyárbezárásai. A tanulmány készítői ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2009 januárja óta felszámolt 1087 üzem közül csak tavaly 266-ot tavaly zártak be, ami 42 százalékkal több, mint 2011-ben.

Elsősorban az iparban – az autógyártásban, a gyógyszeriparban, a bútorgyártásban és a nyomdaiparban – szűntek meg munkahelyek: az elmúlt négy évben 120 ezer, ebből 24 ezer 2012-ben, miközben a 2009-es válság után 2010-ben és 2011-ben valamelyest javult a helyzet.

Ugyanakkor 2012-ben 166 új üzem nyitotta meg a kapuit. Az új munkahelyek többsége a kereskedelemben (80 ezer), a szálloda- és a vendéglátóiparban (36 ezer), valamint a zöldiparban (9 ezer), az űrkutatásban (5 ezer) és a luxusiparban (2,5 ezer) jött létre, ezek a szektorok álltak ellen a legjobban a válságnak. Földrajzilag a legnagyobb vesztes a német határ mentén található Lotaringia régiója, míg a szélerőművek telepítésének köszönhetően az Atlanti-óceán partján fekvő Normandiában növekedett leginkább a munkahelyek száma.