A téli horgászatnak külön varázsa van számomra, ezért szeretek olyankor is lejárni a vízpartra, amikor mások oda nem kívánkoznak. A nehéz és zord körülmények mindig is vonzottak engem. A téli pergetés vagy a léki horgászat mindig elmaradhatatlan az évnek ebben a szakaszában, a menyhalazás pedig évekre visszatekintő kötelező téli programnak számít. A Mura meghorgászása zimankós időben, azonban csak az utóbbi években került a figyelmem középpontjába.
A Mura békés halainak téli keresésével, kergetésével, kivárásával... csak tavaly kezdtünk el foglalkozni, de mire kitanultuk a halak ízlését, addigra beállt a folyó. De haveromnak még így is sikerült becsapnia egy másfeles dévért még a jég előtt. A téli idényt az idén ugyanazon a helyen kezdtük, és… az esetleges tolongások elkerülése végett nevezzük X-nek.
Folyamatosan közepes erősséggel sodró pálya ez, ahol a halak szeretik a téli pihenőjüket tölteni. A parti menti vízsáv szinte áll, és csak öt méternyire a parttól kezdődik a sodorás. A meder hirtelen mélyül, de a teknő egyenletes mélységű, kő- és akadómentes. Szóval bajnok. Haverommal idén már többször vallatóra fogtuk a helyet, de az ígéretes kapások ellenére sem sikerült szebb halat fognunk. Egy alkalommal ugyan kisebb koncér örvendeztetett meg bennünket, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy kitartsunk itt. Idővel beigazolódott, hogy van hal a pályán, csakhogy nem tudtuk becsapni. Annak ellenére sem, hogy több letekerős kapásunk is volt. És akkor….
Bár iszonyatosan hideg volt, alaposan kiizzadtunk, hiszen bő száz méteren át kellett felmálházva gázolnunk a negyvencentis havon keresztül. Aztán X-en voltunk. Két-két felcsontizott szereléket vetettünk be, és csak ezután etettünk. Mire bekevertük a kaját, a szeles hideg időben szinte lefagott a kezünk. Nem fogtuk hizlalásra a halakat, mindössze 2-2 gombócot dobtunk be a parttól mintegy 5-6 méterre. És jöhettek a várakozás percei, amelyek sohasem unalmasak, ha horgászcimborával megy az emberfia a zimankóba lógatni. Előtörnek ilyenkor a régi élmények, amelyek meghatározták a gyerekkorunkat, a sok hal, élmény és a megszépült emlékek.
Eközben ugyan volt egy-két apró rántás a spicceken, láttuk van hal az X-en, csak éppen finnyáskodik. Egyszerre csak, szinte semmiből, ígéretes beleütést jelzett a Picker spicce, majd pillanatok múlva rendesen belegörbített valami. Az akasztásban gyönyörűen benne maradt a bot, egyből látszott, jó halba ütöttem bele! Az első fél perc után az összes botot ki kellett venni, mert halam elég makrancosan tartotta magát, és ment, amerre kedve tartotta. Az első alkalommal, amikor a felszín alatt megláttuk a halat, egyszerre mondtuk: dévér. De valamivel később alaposan összezavarodtunk. A sötét téli vízben nem lehetett beazonosítani a halat. Volt az dévér, ponty, jász... A fárasztás vége felé mindketten jászt kiáltottunk. De a halunk nem adta könnyen a bőrét. Folyóban született igazi vad hal lévén a utolsó pillanatig mindent megtett, csakhogy szabadulhasson. Hét percig tartott a fárasztás, ebből ötöt tudtunk felvenni videóra, de így is örök élmény maradt számunkra.
A szákban a parton pihegve láttam a halam igazi mivoltát, gyönyörű leánykoncér volt őkelme. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, megbabonázva néztük a halat. Aztán lemértük. Kereken három kilót nyomott. Majd útjára engedtük, és egészségben elúszott.
Aztán a felvételen visszanéztük, meg újranéztük az emlékezetes fárasztást! Majd – ez jóval később volt – utánanéztük, hol a helye koncérunknak a magyar rekordlistán. Mértek már ennél nagyobbat. De csak egyet!
