2024. április 20., szombat

Kalandozás Könyvországban

Ötödik alkalommal rendezik meg Szabadkán az olvasásnépszerűsítő versenyt

A szabadkai Városi Könyvtár szervezésében az idén is sor kerül a Kalandozás Könyvországban elnevezésű olvasásnépszerűsítő versenyre az általános iskolás diákok számára, mely két teljes hónapig tart, azaz februárban és márciusban zajlik majd, a nyertesek kisorsolását pedig április 2-án, a Gyermekkönyvek nemzetközi napján fogják megtartani. A Grimm testvérek meséit először kétszáz évvel ezelőtt adták ki, s az ideit az egész világ a Grimm testvérek éveként jegyzi. Mi sem volt hát természetesebb, mint hogy a verseny az ő életükhöz és munkásságukhoz kapcsolódjon.

A verseny részleteiről Bernadica Ivanković és Omerović Heléna, a könyvtár gyermekosztályának könyvtárosai számoltak be.

Omerović Heléna elmondta, az idén mindegyik korosztálynak Grimm-meséket kell olvasnia és mindenki számára ugyanazok lesznek a kérdések is. A versenyhez kapcsolódó kérdőív kitöltése előtt el lehet jönni a könyvtárba, ahol például a tanítók a gyerekekkel közösen feldolgozhatják a meséket, ki is kölcsönözhetők a mesekönyvek, illetve az itt lévő könyvekből megszerezhetők azok az ismeretek, amelyek a kvízhez kellenek. Az idén is értékes nyereményeket sorsolnak ki, így a nagyobb gyerekeknek is érdemes és érdekes lehet a mesékhez való visszatérés – mutatott rá Heléna.

– Igyekszünk többféle módon közelebb hozni a gyerekekhez a könyvek világát és az olvasást, így a korszerű technika vívmányait is igyekszünk kihasználni, ami egyben könnyebbé, gyorsabbá és talán vonzóbbá is teszi a részvételt – mondta Bernadica Ivanković. – Az idén a versenyhez kapcsolódó három nyelvű Kvízt, azaz a kérdőívet a könyvtár internetes honlapján, a www.subiblioteka.rs oldalon kell kitölteni és elküldeni legkésőbb március 31-ig. Aki helyesen válaszol az összes kvízkérdésre, részt vesz a sorsoláson. A honlapunkon egyébként a versennyel kapcsolatos összes információ is megtalálható – tudtuk meg a könyvtárosnőtől, aki hozzátette, hogy kizárólag azok vehetnek részt a versenyben, akik a könyvtár gyermekosztályának tagjai. Aki még nem tagosodott be a könyvtárba, az a verseny ideje alatt kedvezményes áron, mindössze 300 dinárért megteheti.