2024. április 18., csütörtök

Évszázados üdeség

Születésnapot ünnepelt Újvidék

A város napja alkalmából pénteken este megrendezett ünnepi akadémián Miloš Vučević polgármester elmondta, hogy Újvidék az elmúlt három évszázadban szemtanúja, alkalmanként résztvevője volt a térségünkben zajló fontos, történelmi eseményeknek, legnagyobb értéke azonban mindig is a polgárai voltak.

– Nehéz lenne felsorolni mindazokat, akik munkásságukkal hozzájárultak az újvidéki életkörnyezet javításához, ahhoz, hogy a várost az elsuhanó évszázadok után is a fiatalság, az üdeség és az életképesség jellemezze. Szívből gratulálok Đorđe Petrović professzornak, aki igyekezetéért és kiemelkedő munkásságáért az idén elnyerte a város Februári díját – mondta a polgármester.

Dr. Đorđe Petrović arccsontsebész, az újvidéki Orvosi Kar professzora, a Szerbiai Szocilista Párt képviselőjeként részt vesz a városi képviselő-testület munkájában is. Köszönőbeszédében kitért arra, hogy a díj egyben nagy felelősséget is jelent, és bejelentette, hogy a díj mellé járó pénzjutalmat, 120 ezer dinárt, az Élők földje (Zemlja Živih) függőségi betegségekben szenvedők, illetve kigyógyítottak újratársadalmasításán fáradozó egyesületnek utalja át.

Az ünnepségen bemutattak egy rövidfilmet a díjazott tevékenységéről, Đorđe Petrović a háziorvosi-szolgálat létesítéséért, az Újvidéki Egészségház épületeinek újjáépítéséért, és a rendelők felszereléséért szállt síkra, ő kezdeményezte a betegségmegelőző központ létesítését is. Hozzájárult a sürgősségi egészségügyi szolgáltatások minőségének javításához, a Monika elnevezésű, nem ragályos tömegbetegségek megelőzése céljából indított projektumból is derekasan kivette részét. Neki köszönhető, hogy az újvidéki Gerontológiai Központban javultak a veszélyeztetett társadalmi kategóriákhoz tartozó személyek elszállásolási körülményei.

Dr. Đorđe Petrovićot több egészségügyi intézmény, a begecsi és alpári helyi közösségek, az Élők földje polgári egyesület, az Újvidéki Nyugdíjasok Egyesülete, valamint a szerb pravoszláv egyház és a kaboli kolostor javasolták a díjodaítélő bizottságnak várományosként.

A Februári díj társadalmi elismerést hagyományosan azok az újvidékiek kapják, akik a legtöbbet tettek Újvidék szabad szellemű hagyományainak, és polgárai egységének ápolása érdekében. A díjat minden évben február elsején (1748-ban ezen a napon nyilvánították Újvidéket szabad királyi várossá) adják át.

A gálarendezvényen felléptek a Svetozar Marković Művelődési Egyesület tagjai, Slobodan Trkulja zenész és a Garavi Sokak együttes. Jelen voltak Újvidék testvérvárosainak képviselői is, többek között Norwichből, Budváról, Temesvárról, az orosz Nyizsnij Novgorodból, Banja Lukáról Pécsről, Kranjból, Fočából, a lengyel Lublinből, Ohridból és Tivatból is érkezett delegáció.

A születésnap alkalmából pénteken több városi közmű- és egyéb szolgáltatás ingyenes volt Újvidéken, a február elsején születettek ingyen utazhattak a buszokon, az autósok ingyen parkolhattak, a zöldpiacok működtetésével megbízott közvállalat dolgozói almát osztottak a polgároknak, a vízművek munkásai pedig ingyenesen végeztek ünnepi pöcegödör-ürítés