2024. március 29., péntek

Szerbia könnyen nyert Charleroiban

A negyeddöntőben, április 5-e és 7-e között, az USA a várható ellenfél – Csúcsokat döntöttek meg Genfben

Szerbia válogatottja a várnál könnyebben vette a Davis-kupa első akadályát. Đokovićék ugyanis a második nap után behozhatatlan 3:0-s vezetést szereztek a vendéglátó belgák ellen, amit követően a vasárnapi tét nélküli egyeseket már csak a rend kedvéért a tartalékok játszották. Szerbia a negyeddöntőben, amelynek meccsei április 5-e és 7-e között lesznek műsoron, feltehetően az USA csapatánál vendégeskedik, amely elmulasztotta az alkalmat, hogy a párosok után már továbbjusson, hisz a Bryan fivérek váratlanul alulmaradtak a brazil kettőssel szemben.

A szerbiai Davis-kupa-csapat (Fotó: Beta)

A szerbiai Davis-kupa-csapat (Fotó: Beta)

Charleroiban a puha salakon különösen Novak Đoković játszott jól, hisz alig másfél órás meccsen iskolázta le Olivier Rochust, aki a korábbi mérkőzéseiken rendre kemény ellenfél volt, és összesítésben 3:2-re vezetett is. Meggyőző volt a páros is, amely nem sok esélyt adott a vendéglátók kettesének.

A Davis-kupa 1. fordulójának genfi meccse, amelyen Svájc a címvédő cseheket fogadta, bekerült a sportág történelmébe. A páros mérkőzést – az egyik oldalon Stanislas Wawrinka és Marco Chiudinelli, a másikon pedig Tomáš Berdych és Lukas Rosol között – 7 óra 2 percen át játszották, ami minden idők leghosszabb páros meccse, és a Davis-kupa abszolút csúcsa is, amelyet eddig 1982-ből John McEnroe és Mats Wilander tartottak 6 óra 22 perccel. A szombati páros továbbá minden idők második leghosszabb csatája, természetesen a 2010-es wimbledoni maratoni után, amikor John Isner és Nicolas Mahut 11 óra 5 percet csatáztak.

Franciaország könnyen nyert Izrael ellen, Kazahsztánban alighanem nagyobb ellenállást vártak az osztrákoktól, mint ahogyan Argentínában is a németektől, míg az olasz–horvát csak az ötödik meccsen dőlt el. Két találkozót, az amerikai–brazilt és a kanadai–spanyolt az éjjel fejeztek be, az utolsó napra pedig a vendéglátók indultak 2:1-es előnnyel.

A pattayai női tornát az orosz Marija Kirilenko nyerte meg, így négy év után vehetett át ismét serleget, ami a 6. trófeája, míg Párizsban a német Mona Barthel másodszor aratott tornagyőzelmet.

A héten három férfitornát játszanak, s a legnagyobb érdeklődés a chilei Vina del Marban megrendezésre kerülő versenyt előzi meg, hisz ott lép fel először a több mint hét hónapos kényszerszünet után a volt világelső spanyol Rafael Nadal. A francia Montpellier-ben Tomáš Berdych az első kiemelt, Janko Tipsarević a második, Viktor Troicki a hetedik. Janko a rajton szabad, a 2. fordulóban pedig a francia Llodra és egy selejtezős meccsének győztesével játszik. Troicki az első fordulóban a szabadkártyás francia Lucas Pouillet kapta.

A selejtezőben indult Dušan Lajović és Ilija Bozoljac. Bozoljac Zágrábban a bosnyák Delićet és a szlovák Červenakot győzte le, és a tábláért hétfőn az olasz Mattao Violával mérkőzik meg, míg Lajović a rajton ismeretlen chileit vert, a második körben pedig a spanyol Javier Martival találkozik.

Világcsoport, 1. forduló: Kanada–Spanyolország 2:1, Olaszország–Horvátország 2:2, Belgium–Szerbia 2:3 (O. Rochus–Đoković 3:6, 2:6, 2:6, Bemelmans/Darcis–Troicki/Zimonjić 4:6, 4:6, 7:5, 4:6, Goffin–Pašanski 6:4, 2:6, 6:2, Darcis–Zimonjić 6:2, 6:4), USA–Brazília 2:1, Franciaország–Izrael 5:0, Argentína–Németország 4:0, Kazahsztán–Ausztria 3:1, Svájc–Csehország 1:3. Euroafrikai zóna, II. csoport, 1. forduló: Moldova–Magyarország 2:2.

PÁRIZS. – A női torna negyeddöntőjében: Bertens–Šafářová 6:1, 7:5, Errani–Suárez 7:5, 4:6, 7:5, Barthel–Bartoli 7:6, 6:4, Mladenović–Kvitová 6:3, 6:4, elődöntő: Errani–Bertens 5:0 – feladás, Barthel–Mladenović 6:1, 6:4, döntő: Barthel–Errani 7:5, 7:6.

PATTAYA. – A női torna negyeddöntőjében: Bracsikova–Morita 6:1, 3:6, 6:1, Kirilenko–Vesznyina 7:6, 6:3, elődöntő: Lisicki–Bracsikova 7:5, 6:3, Kirilenko–Cirstea 6:0, 6:2, döntő: Kirilenko–Lisicki 5:7, 6:1, 7:6.