2024. március 29., péntek

Segítene-e a családon?

Ha 5000 dinár összegyűlik, 21 000-rel toldja meg egy jótevő

A Két héttel ezelőtti Hétvégében Szemét ügyben jött a végrehajtó címmel riportot közöltünk a magyarkanizsai községbeli Újfaluban élő Pakai családról. Az öttagú család – amelyben két gyermek középiskolás, egy pedig óvodás, a szülők meg munkanélküliek – nem képes fizetni a szemétszállítás díját, de nem is szállítottak el tőlük szemetet, és 26 000 dinár tartozást halmozott föl. Betegbiztosításuk nincs, és családi pótlékot sem kapnak. Az év végén megjelent náluk a végrehajtó az adósság behajtására a Brantner hulladékkezelő részére, de nem talált foglalni valót. Most attól tartanak, hogy jelzálogot helyeznek a házukra vagy az egyhektárnyi földjükre, és elveszíthetik vagyonukat.

A riport megjelenését követően jelentkezett szerkesztőségünkben egy általunk jól ismert újvidéki olvasónk (nem kíván névvel szerepelni), aki összefogásra buzdított, mondván: „ha akad öt olyan ember, aki hajlandó ezer-ezer dinárral segíteni a családon, akkor én kivágom a huszonegyet”, vagyis kifizeti a „maradék” 21 000 dinárt.

Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy „belemegy a játékba”, s közzéteszi a felajánlást. Aki tehát hajlandó segíteni a családon, és ahhoz is hozzájárulni, hogy Pakaiék megkapják a további 21 000 dinárt, az péntekkel bezárólag, azaz február 8-áig keresse fel újvidéki (tel: 021/456-624), a szabadkai (tel: 024/555-530), a zentai (tel: 024/814-550) vagy a topolyai (Herczeg Elizabetta szerkesztőnk száma: 064-80-55-109) szerkesztőségünket. Amennyiben több pénz gyűlne össze, természetesen azt is eljuttatjuk a családnak, hiszen anyagi gondjaik sajnos ezzel nem oldódnak meg; a gyűjtés eredményéről pedig tájékoztatjuk olvasóinkat.