2024. március 29., péntek

Kóstolási rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztivál szervezői

A korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan újból rekordra készülnek, ezúttal a tömeges kóstolás csúcsát szeretnék beállítani a nagykanizsai fánkfesztivál résztvevői – közölte a MÁV sajtóosztálya pénteken az MTI-vel. A helyi vasutas művelődési ház által ötödik alkalommal szervezett országos farsangifánk-fesztiválon a rekorddöntés mellett konferenciával, fánksütő versennyel és kulturális műsorokkal várják a vendégeket február 8-án és 9-én.

Pénteken gasztronómiai-turisztikai konferenciával kezdődik a kétnapos program, amely másnap Nagykanizsa utcáin folytatódik télbúcsúztató jelmezes felvonulással, a Muramenti Fúvósok közreműködésével. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban koncertek, pálinka- és borkóstolás, gasztronómiai különlegességek seregszemléje és tombolasorsolás várja a látogatókat.

A rendezvény középpontjában a fánksütő verseny áll, amelyen háromfős csapatok – profi és amatőr kategóriákban – mérik össze konyhaművészeti tudásukat helyben sütött, hozott, illetve hagyományos és különleges fánkokkal. Eddig több mint harminc csapat jelentkezett az ország minden részéről, illetve a határon túlról.

A korábbi fánkfesztiválokon minden évben rekordot állítottak fel a résztvevők, 2009-ben 40, 2010-ben 47, 2011-ben 51, tavaly pedig már 59 különféle fánkkal sikerült magyar rekordot elérni az egyszerre, egy helyen bemutatott legtöbb fajta fánkkülönlegességgel. Idén új Guinness-rekordra készülnek a szervezők, a tömeges fánkkóstolás rekordjának felállítására, amelyhez egyszerre egy helyen, együtt, legalább öt percig kell fánkot kóstolnia a lehető legtöbb embernek.