2024. április 18., csütörtök

Bűncselekmény vagy csupán adminisztrációs hiba?

A képviselők többsége szerint a 2011-es költségvetésben fellelhető hiányosságok következményei miatt felelősségre kell vonni az illetékeseket

A képviselő-testület napirendjén tegnap csupán két pont szerepelt. Először a Szabadkai Gyógyszertárak igazgatójának kinevezéséről vitatkoztak egy órán át, majd az Állami Számvevőszék a város 2011-es költségvetésére vonatkozó jelentéséről tárgyaltak csaknem négy órán keresztül.
– A revizori jelentésben kiemelt javaslatokról nem hozhatunk döntést, a képviselő-testület nem helyezheti magát a revizor fölé, csupán megvitathatjuk a jelentést, illetve elfogadhatjuk, vagy ellene szavazhatunk. Ennek ellenére a revizor által kiemelt hiányosságok kiküszöbölését a meghatározott határidőn belül el kell végeznünk, amennyiben ezt nem sikerül a megadott 90 napon belül megtenni, a revizor lépéseket tesz majd – emelte ki Gojko Radić, a Szerb Haladó Párt képviselője a városi képviselő-testület tegnapi ülésén.
A képviselő-testület napirendjén tegnap csupán két pont szerepelt. Először a Szabadkai Gyógyszertárak igazgatójának kinevezéséről tartottak a képviselők mintegy egyórás vitát, amely során nem is a kinevezésre váró Olivera Radnić személyét, illetve kvalitásait érintő kérdések merültek fel, hanem a kinevezés törvényes lehetőségeiről folyt a vita. Gojko Radić többszöri felszólalásával is arra mutatott rá, hogy a törvény előírásai szerint nem lehet képviselő, aki az önkormányzatban van munkaviszonyban, illetve a város által alapított intézményben, vállalatban tölt be funkciót. Rámutatott, ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy amennyiben Olivera Radnićot február 21-ével nevezik ki a gyógyszertárak igazgatónőjévé, utána ki fogja betölteni a köztársasági egészségügyi biztosító szabadkai fiókintézetének igazgatói posztját, ahol a mai napig Olivera Radnić alkalmazásban áll. Petar Balažević, a Demokrata Párt képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a kinevezésig még három hét van, addig a képviselő asszony lemond képviselői mandátumáról. Nenad Ivanišević, a Demokrata Párt képviselője pedig arra igyekezett rámutatni, hogy inkább az új igazgatójelölt kvalitásait kellene szem előtt tartani. Mint mondta, az egészségügy területén történő változások, az új törvényes rendelkezések kiemelkedő menedzseri kvalitást kívánnak meg a Gyógyszertárak élére is, és szerinte ezekkel a kvalitásokkal rendelkezik az új jelölt. Kern Sólya Mária, a képviselő-testület elnök asszonya ugyanakkor rámutatott, az önkormányzat káderkérdésekkel megbízott szolgálata az elmúlt napokban kérvénnyel fordult a Korrupcióellenes Ügynökséghez, hogy vizsgálják felül, egyes képviselők jogosan töltik-e be képviselői funkciójukat. Végül a képviselők 51 mellette, 4 ellene és 5 tartózkodó szavazat mellett elfogadták Olivera Radnićnak a Gyógyszertárak élére való kinevezését.
Az ülés a revizori jelentés megvitatásával, valamint ismertetésével folytatódott. Mintegy 3,5 órán keresztül több képviselő arra igyekezett rámutatni, hogy a hiányosságokért, a bűncselekményekre utaló felelőtlen lépésekért az illetékes személyeket felelősségre kell vonni. Radmilo Todosijević, az SZHP képviselője felszólalásában kiemelte, első alkalommal készült ilyen részletes jelentés. Korábban csupán néhány oldalon tudtak a képviselők betekintést nyerni a költségvetés megvalósításába. Ezek után felmerül a kérdés, hogy a korábbi zárszámadások vajon tartalmaztak-e hasonló hiányosságokat. Ilija Maravić, az SZHP képviselője feltette a kérdést, hogy miután november 30-án megérkezett a jelentés, az önkormányzat illetékes szolgálatai mit tettek a hiányosságok kiküszöbölésére. Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, felszólalásában kiemelte, a VMSZ az ülés során nem ellenzékből szólal fel, ugyanakkor fontosnak tartják a hiányosságok kiemelését, hiszen a hibákat ki kell javítani, hogy visszaélésre ne kerülhessen sor. Ő az állami vagyon teljes jegyzékének hiányára mutatott rá, mint mondta, nincsenek pontos adatok, így az ingatlanok használatának jelentései, a kiadások és bevételek sem teljesek. Buckó György, a VMSZ képviselője ugyanakkor azt emelte ki, hogy a polgármester, valamint a körülötte dolgozók 2011 során rendkívül magas stimulációs összegeket vehettek fel. A költségvetésből törvényes jogalap nélkül mintegy 200 millió dinárt fordítottak erre a célra akkor, amikor a szabadkai polgárok egyre nehezebb körülmények között élnek. Horvát Tímea, a VMSZ képviselője az önkormányzatban dolgozók gyerekeinek ösztöndíjazására hívta fel a figyelmet, valamint az önkormányzatban dolgozó, nem funkcióban levő személyek egyetemi tanulmányainak támogatására, amire szakmai szakképesítés címén különítettek el bizonyos összeget. A VMSZ nevében kérte az illetékes személyek felelősségre vonását, valamint a támogatásokban érintett személyek nevének nyilvánosságra hozását. Kerekes László, a VMSZ képviselője a Harcosok sorakozója lakótelepen megépült medence körüli szabálytalanságokat említette, mint mondta, a kivitelezőt nem pályázat, hanem figyelmetlenség miatt tárgyalás útján választotta a város, valamint drágán végeztette el a munkát. Tízszer magasabb árat fizetett a város a szélvédősávok kialakításánál használt facsemetékért is. Összesen 47 millió dinárt fordítottak a facsemeték beszerzésére, de később senki nem gondozta őket, és már csupán néhány fa maradt belőlük.
Slavko Parać, a Jobb életért képviselői csoport képviselője rámutatott, abból a 16 millió dinárból, amit a revizor kifogásolt, és ami vendéglátóipari szolgáltatások címen van feltüntetve a költségvetésben, 14 millió dinár a Népkonyhának lett átutalva. A felmerülő gond a könyvelés megjelölésében merült fel.
A hiányosságok felsorolása után ugyanakkor Modest Dulić polgármester elmondta, többek között elrendelte a belső revízió rendszerességét. A könyvelés felülvizsgálatára egy csapatot állítanak majd össze, addig viszont felfüggesztették az ösztöndíjazást, a magánklinikákon végzett orvosi ellátást, valamint az iskolai tanulmányok, szakképesítések támogatását. Mint mondta, a művelődés területén az elkövetkező időszakban az intézmények csak pályázatok útján juthatnak támogatáshoz, valamint fokozott ellenőrzést végeznek majd az iskolák készleteinek fogyasztása esetén is.
A személyeskedésektől sem mentes vita után azonban 51 támogató, egy ellen és 7 tartózkodó szavazat mellett a képviselő-testület elfogadta a revizori jelentést.