2024. április 19., péntek

A felelősöket meg kell nevezni

SZHP: Nemcsak adminisztratív hibákról van szó a revizori jelentésben, hanem bűncselekményekről is

Annak nincs értelme, hogy a városi képviselő-testület megvitassa az Állami Számvevőszék Szabadka 2011-es költségvetésről szóló revizori jelentését, hiszen ez a legfelsőbb szerv, az önkormányzat arra már nem tehet megjegyzéseket. Nincs is mit konstatálnunk ezzel kapcsolatban. A megjelölt hiányosságokat a városi közigazgatásnak ki kellett volna javítania, erre 60 nap állt a rendelkezésükre. A képviselő-testület csupán kérheti és kötelessége kérni a felelős személyek felelősségre vonását – emelte ki Ilija Maravić, a Szerb Haladó Párt szabadkai szervezetének elnöke a párt tegnapi sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy indítványozni fogják ezt a vkt mai ülésén.
Ilija Maravić a sajtótájékoztatón kiemelte, a revizori jelentés nem csupán adminisztratív hibákra, vagy hiányosságokra hívja fel a figyelmet, hanem törvénytelenségekre, bűncselekményekre is, amiért az önkormányzatban az illetékeseknek felelniük kell.
A párt képviselői a sajtótájékoztatón kiemeltek a revizori jelentésben feltüntetett számos hiányosságot, többek között a városi ingatlanok teljes listájának hiányát is. Mint arra Radmilo Todosijević, a párt tagja többek között rámutatott, megközelítőleg 4 milliárd dinár értékű ingatlan bejegyzése hiányzik, ami szerinte visszaélésekre utal. Mint mondta, a rendőrségnek és az igazságügyi szerveknek reagálniuk kellene minderre, illetve már régen reagálniuk kellett volna, ahogyan az ingatlanok jogtalan eltulajdonítására is.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy miután az állami számvevőszék ilyen hiányosságokat fedezett fel, kétségbe vonható nemcsak a 2011-es évi költségvetés zárszámadásáról szóló jelentés, hanem a 2012-re vonatkozó zárszámadás is.
A 2011-es költségvetés revizori jelentéséről ma tárgyalnak a városi képviselő-testület ülésén.