2024. április 19., péntek

Nem csak a magyar tanulók létszáma csökken

Az iskolai előkészítői tagozaton Vajdaságban jelenleg 2056 magyar nemzetiségű kisgyermek közül 1568 tanul anyanyelvén, az általános iskola első osztályában pedig a 2072 közül 1658 – A magyar

A folyó tanév iratkozási eredményeit elemezte kedden a Tartományi Képviselőház oktatási-, tudományos-, művelődési-, ifjúsági- és sportbizottsága, mint azt egyébként teszi sok éve. Alapos kimutatás készül ugyanis a tartományi szervekben az oktatásban észlelhető jelenségekről és változásokról, melyet a bizottság a képviselőház elé terjeszt elfogadásra. A vaskos, számoktól hemzsegő kimutatások sok részletre rámutatnak az iskolai előkészítéstől kezdődően a középfokú oktatásig, a nemzeti megoszlástól kezdődően az állami és magániskolák arányán át a fejlődési zavarokkal küszködők oktatási felöleléséig.

Az iskolai előkészítő, óvodás tagozatokon a folyó tanévben 18 810 gyereket írattak be, akik 1102 tagozaton tanulnak. Számuk közel 2 százalékkal csökkent az elmúlt tanévhez viszonyítva, ami a gyakorlatban 378 gyereket jelent. Legtöbbjük egy, szerb nyelven tanul 16 132 (85,76%) fő, a tavalyihoz viszonyítva 2 százalékkal kevesebben. Magyar nyelvű tagozaton 1739 (9,25%) gyermek tanul, ami az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,4 százalékos növekedést jelent. Fontos tudni, hogy közöttük nem csak magyar ajkúak vannak. Kétnyelvű iskolai előkészítésben 433 vajdasági gyermek részesül, közülük 175-en szerb–magyar nyelven tanulnak, ami lényegesen kisebb létszám mint egy évvel korábban, amikor 41-gyel többen tanultak hasonló osztályokban. A magyar nemzetiségű kisgyermekekre vonatkozó adatok szerint 1568-an (76,26%) tanulnak anyanyelvükön, 2 fővel kevesebben mint tavaly, 374-en (18,19%) szerb nyelven 68-cal többen mint egy éve, a többiek horvát, szerb–magyar, magyar–német, szerb–angol, szerb–román tagozaton vannak. Ha összeadjuk a különféle nyelven tanuló magyar nemzetiségű iskola-előkészítő tagozatos gyerekek számát, akkor kiderül, hogy a folyó tanévben 2056-an vannak, ami 75-tel (3,52%) kevesebb, mint az előző tanévben.

Aggodalomra ad okot, hogy a fejlődési zavarokkal küszködő gyermekek aránya Vajdaságban (nemzetiségtől függetlenül) az egy évvel ezelőttihez viszonyítva 35,6 százalékkal megnőtt, csökkent viszont a látás-, és tanulási zavarokkal élő gyerekek száma.

Csökkent az általános iskola első osztályába íratott gyermekek száma a folyó tanévben. Összesen 19 093 gyermek kezdte meg iskolai tanulmányait, ami 527 tanulóval (2,69%) kevesebb mint az előző tanévben. Ezen belül csökkent a magyar ajkú diákok összlétszáma is: 194 fővel (8,56%), és a magyar tagozatokon tanuló elsősök létszáma is: 134 fővel (6,95%) az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kimutatás szerint 1658 magyar nemzetiségű kisdiák kezdte meg tanulmányait anyanyelvén. Ez az összlétszám 80,05 százaléka. A magyar nemzetiségűek közül valójában összesen 2072-en indultak első osztályba, a 414 fős különbséget a szerb nyelvű tagozaton tanuló magyar ajkú elsősök teszik ki, ami nem kevesebb, mint az iskolába induló magyar nemzetiségű kisgyermekek 19,98 százaléka.

A folyó tanévben az általános iskolákban 111 osztatlan tagozaton folyik a tanítás (1-gyel több mint tavaly), és 19 úgynevezett kombinált osztályban (5-tel kevesebb). A tartomány 21 önkormányzatában, 24 osztályban engedélyezte a minisztérium 15 főnél kisebb létszámú, magyar tannyelvű osztály megnyitását.

A középiskolai iratkozásról a bizottság megállapította, hogy a terv 88,63 százalékban, azaz túlnyomórészt megvalósult. A 22 521 meghirdetett helyre 19 961 diákot felvettek. A négyéves középiskolai iratkozási terve csaknem 94 százalékban, míg a hároméves szakok esetében a terv nem egészen 70 százalékban valósult meg. Szerb nyelvű tagozatokon több mint 90 százalékos a terv realizálása, míg a magyar tagozatokon csaknem 77 százalékos.

A tavalyi, 2011/12-s tanévben 2063 nyolcadikos került ki az általános iskolából, akik közül most 1945-en (94,28%) folytatják középiskolai tanulmányaikat anyanyelvükön. A tartományban 38 kétnyelvű középiskola működik, ezek közül 33 szerb és magyar nyelvű, 2-2 pedig szerb–szlovák, és szerb–román nyelvű, egy pedig szerb–ruszin nyelvű. Három iskolában három nyelven tanítanak, nyolcvanban pedig egy nyelven. Ez utóbbiak esetében 78 szerb, kettő pedig magyar nyelvű középiskola.

Akit bővebben érdekelnek az adatok, a vojvodina.gov.rs honlapon az oktatási, nemzeti közösségi titkárság anyagai között találhat részleteket.