A legújabb hír a szabadkai Népszínház építésével kapcsolatban, hogy a kivitelező, a szabadkai Yumol cég bejelentette, ha a beruházó nem fizeti ki a 400 000 dinárt az építőhely fenntartásáért, kivonul. Azaz összepakol. Lehet, hogy akkor elszállítja a falak mellett éktelenkedő szemetet is?
Az építőhely rendben tartása nyilván nem pénzkérdés, sokkal inkább kultúra kérdése (Fotó: Diósi Árpád)
Csaknem két éve nem történik semmi Szabadka legnagyobb építőhelyén. Mégsem jutott eddig eszébe senkinek, hogy az építőhely mellől, a város szívéből elszállítsa a szemetet. Nemcsak építkezési törmelék van itt, hanem műanyag flakon, reggeli maradék és háztartási szemét is. Kinek lett volna dolga gondoskodni arról, hogy az építkezés körül rend legyen?
Nyilván a kivitelezőnek. Ha családi ház épül, akkor is a mesterek, a kivitelező takarít. Az elszállításról meg a gazda gondoskodik. Nos, azt hiszem elérkeztünk a probléma lényegéig: Van-e gazdája az épülő színháznak?
Ha lenne, akkor nem tűnt volna el a 400 ezer tégla és nem lenne ott a szeméthalom a Ravel cukrászdával szemben. De ott van, és senkit sem zavar. Mondjuk nem szúrja a szemét sem a polgármesternek és az önkormányzat elöljáróinak, sem a kommunális rendőrségnek, és a városi köztisztasági vállalatot is hidegen hagyja, hogy a belvárosban két éve egy összetéveszthetetlen szemétdomb alakult ki. Igaz, lakat alatt tartják, de hogy a kulcs kinél van, azt azért egy ekkora városban csak meg lehetne találni, s munkához látni.
De úgy látszik, a szemét nem zavar senkit. Mintha mindig is ott lett volna, mintha ez lenne a természetes, mintha ez mindenkinek így lenne jó, ahogyan van.
De ez koránt sincs így.
Hihetetlen, hogy senkinek sem szúrja a szemét a szemét! (Fotó: Diósi Árpád)
Nemrégiben láttam egy nagyon érdekes tévéműsort. A riporter becsöngetett azokba az udvarokba, ahol rendkívül nagy volt a felfordulás. Szana szét dobált szemét, meg használaton kívüli tárgyak. Megkérdezte a tulajdonosokat, hogy miért van ilyen nagy cirkusz az udvarukban. Kivétel nélkül egyikük sem tudott magyarázatot adni rá. Csak vonogatták a vállukat, s kerülgették tovább a szemetet, a kidobott mosógépet, kályhát meg egyebet.
Úgy érzem a város vezetői (nem csak a mostaniak!) is így gondolhatják. Senkinek eszébe sem jut, hogy egy-két óra alatt össze lehetne takarítani, el lehetne vinni a szemetet, és ha ronda is a betonkolosszus, de legalább nincs szemétdomb a tövében.
Az, hogy két éve már ott van, ez rólunk árulkodik, s csak imádkozzunk, hogy a turisták ne vetődjenek arra, mert nehezen lehet bármilyen magyarázatot találni arra, miért van ott még mindig a szemét Európa egyik legszebb szecessziós városának kellős közepén, Szerbia legnagyobb kulturális beruházásának építőhelyén.
A szecesszió nem feledteti sem a szemetet sem a bűzt.
