2024. március 28., csütörtök

Egy mázsányi kábítószert koboztak el

A bűnmegelőzésen a hangsúly – Terjed a számítógépes bűnözés – A nagykikindai rendőrparancsnokság tavalyi munkájáról

Az Észak-bánáti körzetben a lakosság és vagyonának biztonsága elfogadható szinten van – foglalható össze egy mondatban a nagykikindai rendőrparancsnokság osztályvezetőjének, Dragan Jovićnak sajtótájékoztatón megtartott évértékelője. A múlt évben összesen kis híján száz kiló (97,8 kg) kábítószert, főleg marihuánát koboztak el, tucatnyi indiai kenderültetvényt és két házi droglabort számoltak föl.
– Összességében tavaly a parancsnokságunkhoz tartozó körzetben a közbiztonság helyzete igen jónak mondható. Szolgálatunk elsődleges feladatának tekinti a bűnmegelőzést. Nagy hangsúlyt fektetünk a szabálysértések és a bűncselekmények megelőzésére, a közbiztonságra, a közrendre és a polgárok vagyonának a megóvására. Könnyebb megelőzni a bajt, mint orvosolni – emelte ki évértékelőjében Dragan Jović, a rendőrparancsnokság osztályvezetője.
A nagykikindai rendőrparancsnokság területén tavaly összesen 2232 bűncselekmény történt, ami csak kettővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A legtöbb, kis híján kétezer az általános bűncselekmény, a gazdasági bűncselekmények kategóriájába 198 eset tartozik, ez tízzel kevesebb, mint 2011-ben. Az informatikai és a fejlett technológia területén háromszorosára nőtt a bűncselekmények száma, míg korábban 12 ilyen esetre derült fény, addig tavaly már 44-re. Ez arra enged következtetni, hogy az elkövetők mindinkább jártasak a fejlett számítástechnika és technológia szférájában, és visszaélnek tudásukkal.

Dragan Jović és munkatársai értékelték a tavalyi közbiztonsági helyzetet

Dragan Jović és munkatársai értékelték a tavalyi közbiztonsági helyzetet

Tavaly szerencsére gyilkosság nem történt az Észak-bánáti körzet területén.
A kábítószer-termelés, -terjesztés és -fogyasztás területén az elért eredmények minden elismerést megérdemelnek, ez az a terület, amelyben valóban hatékony volt a rendőrség felderítése és a drogterjesztés megfékezése, tehát a megelőzés. Az elkobzott közel száz kiló kábítószer is azt mutatja, hogy ezen a területen akad még tennivaló bőven, az eredményes fellépést tovább kell folytatni. A lefoglalt kábítószer legnagyobb részét az indiai kenderből előállított marihuána alkotja (93,4 kg), de találtak kisebb mennyiségű kokaint, hasist és 70 gramm amfetamint. Ezenfelül a rendőrség elkobzott még nem kevesebb, mint 17 397 különböző kábítószernek minősülő tablettát, úgynevezett partidrogokat.
A közrendet tavaly 758 esetben zavarták meg magukról megfeledkezett személyek, ez a szám 5,5 százalékos csökkenést jelent 2011-hez képest. Egy év leforgása alatt kettő híján négyszáz közlekedési baleset történt. A közúti szerencsétlenségekben 12 személy vesztette életét, 81 fő súlyos, 209 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A közlekedési szabálysértések száma 11 709 volt, ami az előző évhez viszonyítva 13 százalékkal kevesebb. A közlekedési rendőrök összesen 336 ittas vezetőt zártak ki a forgalomból és tartottak vissza a kijózanodásig.
Amint arról a nagykikindai rendőrparancsnokság korábbi beszámolójából is értesülhettünk, évről évre növekszik az illegális határátlépők száma. Az embercsempészek Görögországból, Macedóniából és Koszovóból szállítják az illegális migránsokat Szerbiába, majd a zöld határon át próbálják őket becsempészni Magyarországra, az EU területére. Az elmúlt három évben több mint ötszörösére nőtt azoknak a külföldieknek a száma, akik ellen a határrendőrség különféle intézkedéseket volt kénytelen foganatosítani. A magyar határrendőrség és a nagykikindai rendőrparancsnokság között kiváló az együttműködés, együttes erővel lépnek fel a határsértőkkel és segítőikkel szemben. Az elmúlt időszakban több nagykikindai embercsempész is rendőrkézre került, egyet közülük el is ítéltek Magyarországon, és börtönbüntetését tölti. A Magyarországgal határos területeken továbbra is jelentős gondot okoznak az illegális határsértők. A hatóság tavaly 2471 személy ellen foganatosított eljárást illegális határátlépési kísérlet miatt.
A tavalyi rendkívüli forróság és aszály fokozott tűzveszéllyel járt; a felelőtlen személyek sorozatos gyújtogatása és véletlen tűzesetek – összesen 61 tűzesetet történt – következtében 19,4 millió dinár kár keletkezett. Egy robbanás is volt tavaly, amelyben egy személy életét vesztette.