2024. március 29., péntek

A görög ügynek koránt sincs még vége

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb, Görögországgal foglalkozó jelentése ugyanazokra a veszélyekre figyelmeztet, amelyekre tekintélyes közgazdászok már korábban rámutattak. A 260 oldalas elemzés a 2015–2016 időszakra 5,5–9,5 milliárd euró hiányt jósol.

Az IMF dicséri a válság leküzdését célzó athéni lépéseket, és megállapítja, hogy a hitelezőkkel megbeszélt egyezmény megállapodásait követve visszatért a helyes útra. A nemzetközi pénzintézet az elkövetkezőkben 3,24 milliárd eurót bocsát Görögország rendelkezésére. A görögök szemmel láthatóan jól haladnak a reformokkal, de további erőfeszítések szükségesek, mivel a politikai stabilitás továbbra is komoly veszélyben van – áll az elemzésben.

A Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) és egyéb radikális pártok szeretnék megsemmisíteni a szerintük károsnak ítélt IMF-fel kötött egyezményeket. Komoly problémát jelent még a pénzügyi piac bizalmatlansága, hiszen kevés a befektetések száma az országban. A szerkezeti reformok hatékonysága továbbra is bizonytalan. Az athéni erőfeszítések önmagukban nem elegendőek, elengedhetetlenül szükséges a további európai pénzügyi segítség is. Ha Görögország gazdasági felépülése egy évnél tovább húzódik, akkor a hitelezőknek le kell mondaniuk a követeléseik 25 százalékáról – figyelmeztetnek az elemzők. Ebben az esetben az Európai Központi Bankkal komoly nézeteltérések adódhatnak, mivel a bank illetékesei már korábban kijelentették, hogy semmilyen adósságot nem hajlandóak elengedni. Paul Thomas, az IMF görögországi missziójának vezetője így jellemezte a helyzetet: „Az európaiaknak kulcsfontosságú megérteni, hogy létezik a pénzügyi lyuk, amit bizony nekik kell betömni.”