2024. április 20., szombat
KÖZTÁRSASÁGI FELÜGYELŐSÉG

Törvénytelen volt a zombori diákotthon igazgatójának kinevezése

Az oktatási, tudományos és technológiai fejlesztési minisztérium felügyelősége az elmúlt esztendő végén ellenőrzést végzett a zombori diákotthonban. A rendkívüli ellenőrzést Hadži Zdravko M. Kovač, az intézmény igazgatóbizottságának akkori elnöke kérte, mert szerinte a tartományi kormány által kinevezett megbízott igazgató nem felel meg a pályázati föltételeknek és érdekellentétben áll a kinevezéssel. A felügyelőség valóban fényt derített néhány szabálytalanságra, köztük éppen a Nedeljko Stojsavljevićet megbízott igazgatóvá kinevező eljárás menetében, hangzott el Hadži Zdravko M. Kovač és Milanko Jovičić, a diákotthon fölmentett igazgatójának sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a felügyelőség jelentését.

Ez szerint Stojsavljevićet nem lehetett volna megbízott igazgatói tisztségre emelni, mert kinevezésekor ugyanezen intézmény igazgatóbizottságának tagja volt, ami ellentétben áll a korrupcióellenes törvénnyel. Az ellenőrzés során a felügyelőség megállapította azt is, hogy a jelenlegi megbízott igazgatónak hiányzik a megfelelő képesítése, nincs öt évnél hosszabb, felsőoktatási végzettséggel végzett munkaszolgálata. Stojsavljević ugyanis az újvidéki közgazdasági kar tanúsítványa szerint 2012. szeptember 15-én tette le a tantervben előírt utolsó vizsgáját, és ekkor szerzett okleveles közgazdász címet.

A köztársasági felügyelőség ezeket a tényeket szem előtt tartva leszögezte, hogy a tartományi kormánynak hatályon kívül kell helyeznie a Nedeljko Stojsavljevićet a zombori diákotthon megbízott igazgatójává kinevező végzését. Ugyanakkor meghagyta a jelenlegi megbízott igazgatónak, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, hogy az igazgatóbizottság meghirdesse az igazgatóválasztást, állítsa föl a pályázati bizottságot, és bonyolítsa le a választást.

Milanko Jovičić elmondta, hogy az új igazgatóbizottság tavaly december 26-án határozatot hozott az igazgatóválasztási pályázat meghirdetéséről, de állítólag az alapítótól, a Vajdaság AT-tól várják a határozat megerősítését, ami Jovičić szerint puszta időhúzás.