2024. április 20., szombat

Öt orvos a zentai nőgyógyászati rendelőben

A falvakban megszűnik a fogászat

Huzamos szünet után ismét működik Zentán a nőgyógyászati rendelő. A Tisza-parton lévő rendelőben az elkövetkezőkben öt orvos várja az ide látogató hölgyeket – nyilatkozta dr. Surján Gusztáv, az egészségház igazgatója. Elmondta, hogy a kórház igazgatójával kötött megegyezés eredményeként az itt dolgozó orvosok konzultánsként vesznek részt a betegek ellátásában és az érdeklődők kivizsgálásában. Surján példaértékűnek nevezte a kórházzal történő együttműködést, mivel ezzel sikerült áthidalni a minisztérium által eléjük helyezett akadályokat. Ugyanis a minisztérium csupán egyetlenegy nőgyógyászt irányzott elő Zenta község területére, a kórház igazgatójával megkötött szerződésnek köszönhetően viszont 5 nőgyógyász áll majd a nők rendelkezésére. Az igazgató ugyanakkor kiemelte azt is, hogy minden nap másik nőgyógyász fog dolgozni, így a páciensek választhatnak közülük.

A két egészségügyi intézmény közötti együttműködés egyébként nemcsak a nőgyógyászati rendelő újraindításáról szól, hanem a mentőszolgálati ellátásra, a betegszállításra, a gyermekgyógyászatra is kiterjed – közölte az igazgató. Kiemelte azt is, hogy a két egészségügyi intézmény olyan szándékkal igyekszik együttműködni, hogy Zenta és a körzet lakosságát is magasabb szintű ellátásban részesítsék, annak ellenére, hogy az egészségügyi minisztérium által megállapított normatívák lényegében sarokba szorítják őket.

Dr. Surján megemlítette azt a rákszűrési programot is, amit két éven keresztül a nőgyógyászati rendelő, karöltve az egészségház általános szolgálatával, végez majd folyamatosan Az emlőrákszűrésben a nőgyógyászati nővérek és az egészségház orvosai vesznek majd részt. Az igazgató azt is elmondta, hogy a káderhiány orvoslásának az érdekében szerződést kötöttek a zentai munkaközvetítővel, amelynek értelmében ígéretet kaptak arra, hogy februártól négy nővér az egészségházban végezheti el gyakornoki időszakát. Ezt követően Dr. Surján egy rossz hírt is kénytelen volt közölni, ugyanis az adóhivatal döntésének értelmében a község falvaiban kénytelenek beszüntetni a fogászati ellátást. Az így keletkezett űrt úgy próbálják pótolni, hogy a falusi fogorvosok Zentán dolgoznak majd, a kezelésre a falvakból beutazó betegeket pedig soron kívül fogadják az elkövetkezőkben. Az egészségügyi minisztérium a fogászat 18 dolgozója közül csupán kilencnek szavatolja a fizetését, a többi alkalmazott esetében sajnos a zentai egészségháznak kell ezt biztosítania.

Elhangzott az is: annak ellenére, hogy onkológus nélkül maradt a község, szerencsére rendelkeznek egy onkológiai szakosítású munkatárssal, aki folyamatosan konzultál a kamenicai intézettel, s az onkológiai ellátásra szoruló betegeket továbbutalja, vagy pedig a kamenicai utasítások alapján kezelni tudja. A zentai Egészségházban egyébként már nincs akkora tömeg, mint az előző időszakban, mivel a legtöbb páciens elektronikus kartonja elkészült, ennek ellenére továbbra is nagyon sokan vannak – jegyezte meg az igazgató: az orvosok átlagban 60 pácienset vizsgálnak meg naponta, annak ellenére, hogy a normatívák napi 20 pácienst irányoznak elő. Ez azt jelenti, hogy három általános orvossal dolgozik kevesebb a szükségesnél – ecsetelte a helyzetet az igazgató.