2024. március 29., péntek

Rádőlt a fal az adóhivatalra

Hétfőn reggel hét óra körül Nagybecskereken ledőlt az Aleksandar Karađorđević 40. szám alatti épület egy része. A tartófal és az emelet egy része a szomszédos épületre dőlt, amely a dr. Zoran Đinđić téren található, benne többek között az adóhivatal irodái vannak. Az épületrész ablakai betörtek, de szerencsére senki sem sérült meg, mivel az eset nem munkaidőben történt. Az egyik irodában egyébként ügyfélfogadást is tartanak. A ledőlt épületben már hosszabb ideje senki sem lakik, és csak a földszinti részében levő egyik üzletteret használják.

Gordana Damjanov Paskaš építészeti felügyelő közölte, hogy a ledőlt épület használatát a felügyelőség még 2005-ben betiltotta, a tulajdonosokat pedig arra kötelezték, hogy az épületen végeztessenek munkálatokat, mert az veszélyezteti a környéken élők biztonságát. A felügyelőség a helyszínen járt, jegyzőkönyvbe vette az esetet, értesítette a településrendezési-városrendészeti ügyosztályt és a műemlékvédő intézetet (az épület védelem alatt áll), valamint a tulajdonosokat, az államot és egy magánszemélyt.