2024. március 29., péntek

Összeütközött két vonat Bécsben, több tucatnyian megsérültek

Összeütközött egymással két elővárosi vasúti szerelvény hétfőn reggel Bécsben. Több tucatnyian megsérültek a bécsi mentőszolgálatok tájékoztatása szerint.

A két szerelvény frontálisan ütközött egymással Bécs Penzing nevű külső kerületében. A mentők kora délután – a korábbi adatokat pontosítva – azt közölték, hogy a balesetben összesen 41-en sérültek meg, ketten életveszélyesen. A baleset utáni első órákban még mintegy húsz könnyű és öt súlyos sérültről érkezett hír.

Az életveszélyes sérültek egyike az egyik mozdonyvezető.

Az ütközés röviddel reggel kilenc óra előtt történt, egy olyan útszakaszon, ahol csak egy vágány van. A vonatok tele voltak utassal, így több mint másfél órát vett igénybe, amíg mindenkit kimentettek, illetve amíg mindenki el tudta hagyni a szerelvényt.

Mindkét vonat vezetőfülkéje összeroncsolódott. Az életveszélyesen sérült mozdonyvezetőt, hidraulikus emelő segítségével szabadították ki a szerelvény roncsaiból. A mentők és a tűzoltók mintegy félszáz emberrel vonultak ki a helyszínre. A súlyos sérülteket két mentőhelikopterrel szállították egy közeli kórházba.

Az első ismeretek szerint egy meghibásodott váltó és egy tévesen kiadott szabad útjelzés okozta a bajt – közölte a járatokat üzemeltető Osztrák Szövetségi Vasúttársaság szóvivője az APA osztrák hírügynökséggel. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy történt-e emberi mulasztás, de a szóvivő nem zárta ki ezt a lehetőséget.