2024. március 29., péntek

Muszlim „erkölcsjárőrök" Londonban

Muszlim „erkölcsjárőrök" zaklatják a szerintük nem megfelelő öltözetű vagy alkoholt fogyasztó londoniakat a brit főváros egyes negyedeiben. A panaszok miatt a Scotland Yard erősítette jelenlétét az érintett városrészekben.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap beszámolója szerint a londoni iszlám közösség szélsőséges tagjai „Muszlim Járőr" néven alakítottak csoportokat London zömmel muszlim bevándorlók lakta negyedeinek „megvédése" céljából.

A lap által látott videofelvételek egyikén a „járőrözők" kiragadnak egy sörös dobozt egy fiatalember kezéből az utcán, figyelmeztetve az illetőt, hogy muszlim negyedben jár, ahol tilos az alkoholfogyasztás. Egy másik férfit arra kényszerítettek, hogy öntse ki a kezében lévő sörös doboz tartalmát, és közölték vele, hogy az alkohol „maga a gonosz".

Ugyancsak látszik a felvételeken, amint az egyik „járőr" a nyílt utcán szidalmazni kezd egy fehér brit nőt, amiért az miniszoknyában, barátjával kézen fogva sétált. A YouTube videomegosztó portálra felkerült képsorok felirata „önbecsülés nélküli pucér állatoknak" nevezi az így öltözködő nőket, és tudatja, hogy a csoport mindent megtesz a nem megfelelőnek tartott női öltözködés, valamint az alkoholfogyasztás betiltásáért.

A „Muszlim Járőr" külön csatornát is létrehozott a YouTube videomegosztó portálon, amelyen a „Saría: az Egyesült Királyság jövője" jelszó volt olvasható, utalva a szigorú iszlám törvénykezésre. A csatornára feltöltött videókat a YouTube mindazonáltal törölte, mert a tartalmak sértették a portál által a zaklatás és a fenyegetés tilalmára érvényben tartott szabályokat – írta a The Sunday Times.

A lap szerint a fanatikusok – akik közül sokan az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a 2001-ben betiltott el-Muhadzsirun valamelyik utódszervezetének tagjai – festékszórókkal rendszeresen lefestik a melltartókat és egyéb női alsóneműket reklámozó közterületi plakátokat is, „gusztustalan nyilvános pornográfiának" nevezve az ilyen hirdetéseket.

A Scotland Yard szóvivője közölte, hogy az érintett londoni negyedekben járőröző rendőri egységek létszámát megemelték a hasonló cselekmények elkövetőinek kiszűrésére és a helyi lakosság megnyugtatására.