2024. március 29., péntek
DAKAR-RALI 2013

Új tapasztalat

Saghmeister Gábor bőrig ázva hajtott szerdán, csütörtökön leállt a motorja, de végül célba ért

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a dűnék között elég szokatlan esőzés miatt leállították a 11. szakaszt. Erre Saghmeister Gábor így emlékezett vissza:

– Mivel ilyen időjárásra nincs speciális öltözetem, csakhamar bőrig átázott a ruhám. Új tapasztalat volt ez a számomra, soha még ilyen nem történt, magamban meg azt mondogattam, ha nem tetszik, vegyél egy gépkocsit, s azzal furikázz. Egyébként a mért szakasz vagy 200 kilométerén állva vezettem, mert az eső áztatta puha homokban így a legjobb. Aztán a cél előtt úgy 60 kilométerrel el is tévedtünk, s ez nagyjából 10 perces hátrányt okozott. Felelősségteljesen mondom, hogy mindez nem a normális embereknek való.

Nos, a dagonyázás után az Andok következtek, hiszen csütörtökön ismét megmászták a csúcsot, s 4766 méteren, Paso San Franciscónál tértek vissza Chilébe. Gábornak az ilyen oxigénszegény terepen már az előző évben is meggyűlt a baja a motorjával, s hogy a múlt igenis kísért, azt bizonyítja a tény, hogy ismét leállt a motorja. Végül aztán beindult, s Gábor a 73. helyen célba ért.

Szakemberek szerint ez volt az utolsó valóban kemény szakasz az idei Dakaron, vagyis, aki eddig eljutott, az nagy valószínűséggel célba is ér, bár a tegnapi, szintén nem rövid táv is tartogathatott meglepetéseket.

Ilyet sem mindig látni: Peterhansel egy dűnén leparkolt helikopter mellett halad el (Fotó: Beta/AP)

Ilyet sem mindig látni: Peterhansel egy dűnén leparkolt helikopter mellett halad el (Fotó: Beta/AP)

Az élmezőnyökben nem történt változás, Cyril Despres, Carlos Patronelli, Eduard Nyikolajev és Stéphane Peterhansel vezet, bár utóbbit nyilván a frász kerülgette, hiszen több Dakart is az utolsó szakaszokban veszített el, s most is pórul járt, mert elásta magát a homokban, s tíz percet elvesztegetett. Nem baj, marad még neki elég az előnyből!

12. szakasz, Fiambalá–Copiapó (össztáv: 715 km, ebből a szelektív szakasz: 319 km), motorosok: 1. Verhoeven (holland, Yamaha) 3:49:15 óra, 2. Faria (portugál, KTM) 1:38, 3. Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 3:01 perc, … 73. Saghmeister (szerbiai KTM) 1:13:57 óra lemaradással stb. Autósok: 1. Roma (spanyol, Mini) 3:36:34 óra, 2. Gordon (amerikai, Hummer) 4:18, 3. De Villiers (dél-afrikai, Toyota) 4:25 perc, … 27. Szalay Balázs (magyar, Opel) 1:19:22 óra hátránnyal stb. Kamionosok: 1. Karginov (orosz, Kamaz) 4:09:44 óra, 2. Margyejev (orosz, Kamaz) 2:36, 3. De Rooy (holland, Iveco) 2:49 perc hátránnyal stb. Quadosok: 1. Husszeini (egyesült arab emírségekbeli, Honda) 4:36:54 óra, 2. Patronelli (argentin, Yamaha) 1:08, 3. Casale (chilei, Yamaha) 3:21 perc hátránnyal stb.

Az összesítettben, motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 37:46:59 óra, 2. Faria 5:39, 3. López Contardo (chilei, KTM) 13:40 perc, … 59. Saghmeister 10:04:37 óra lemaradással stb. Autósok: 1. Peterhansel (francia, Mini) 32:50:02 óra, 2. De Villiers 50:21 perc, 3. Roma 1:31:06, … 23. Szalay 11:02:29 óra hátránnyal stb. Kamionosok: 1. Nyikolajev (orosz, Kamaz) 33:12:38 óra, 2. Margyejev 31:20, 3. Karginov 50:26 perc hátránnyal stb. Quadosok: 1. Patronelli 43:01:35 óra, 2. Casale 1:52:35, 3. Sonik (lengyel, Yamaha) 3:04:20 óra lemaradással stb.

A tegnapi 13. szakaszt Copiapó és La Serena között hajtották. Az össztáv 735 km, a szelektív szakasz 441 km volt. Ma az utolsó, 14. szakasz következik La Serena és Santiago között, amelynek az össztávja 630 km, ebből a szelektív szakasz 128 km-t tesz ki.