2024. március 28., csütörtök

Dől a lé

Szerbia 2 milliárd eurónyi külföldi befektetésre számíthat az idén

Több mint 2 milliárd euró értékű külföldi befektetésre számíthat az idén Szerbia – vélekedett Božidar Laganin, a SIEPA Külföldi Befektetéseket és a Kivitelt Elősegítő Ügynökség igazgatója. Szavai szerint a befektetések zöme az energetikába és a mezőgazdaságba érkezik, de jelenős összegeket várnak az információs és kommunikációs technológiába is. A várható befektetések közül az igazgató kiemelte az Egyesült Arab Emírségekből érkező Al Dahra Agriculture vállalat mezőgazdasági befektetését, valamint a Déli Áramlat nemzetközi gázvezeték kiépítésének elkezdését. Az információs technológiákkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az eddigi befektetések bátorítóak, többek között nemrég érkezett meg az országba a világhírű NCR információtechnológiai vállat is.

– Az idén a könnyűiparban is történnek majd befektetések. Vranjéban a Geox, Szabadkán pedig a Swarovski nyit gyárat – számolt be Laganin.

Hozzátette, hogy a külföldi befektetők elégedettségének köszönhetően az autóiparba is befektetések várhatóak. Mindezek ellenére az igazgató szerint a befektetők több problémával is küszködnek, például az építési és tervezési jogszabály, valamint a munkatörvény miatt, amely nem eléggé rugalmas.

– Továbbiakban gondot jelent az infrastruktúra hiánya is, sok városban még a mai napig sem sikerült ipari övezetet alapítani. A befektetők ugyanakkor sokat panaszkodnak a kereskedelmi bíróságok elfogadhatatlanul hosszú eljárásaira is – mondta az igazgató.

Végezetül megjegyezte, hogy tavaly egyedül a US Steel Corporation vonta ki magát a smederevói vasgyárból, méghozzá a gazdasági világválság miatt.