2024. március 29., péntek

Semmiből a semmibe

Jó nálad, mondják, és egyvégben fél napot is velem töltenek. Néha nehéz embert látnom, kidobom őket, de másnap jönnek megint. Nyikorog alattuk a fonott szék, öreg darab. Egyik falusi nagysága teraszáról maradt a családra, ahová dédi varrni járt lány korában. A kisasszonyok számára stafírungot slingelt géppel, még fénykép is készült róluk. Kovácsoltvas korlát a nyári terasz körül, lécrácsokon futó virágok, és ahol a görcsös körtefa alatti kiülő kövein dédi alatt a vasszékek lába pontosan úgy csikoroghatott, mint évtizedekkel később alattam a dubrovniki köveken, amikor egy óvárosi vendéglő előtt múlattam az időt. Triesztben is voltunk, megnéztük Rómát, Velencét. Amit akkor nem láttunk a világból, azt csak azért hagytuk ki, mert nem akartuk, de nem azért, mert nem lehetett. Amíg élek, bánom az elkerült városokat. Utazás helyett hoztuk a magyarországi rokonokat, mert a tengervíz gyógyít, mondták, és nekünk is haszon. Szabadság háromévente, közös nyaralás, fizettük. Itt minden van, nem számít, Vegeta, Cezar, Bijelo Dugme-lemezek, olasz farmernadrág. Aztán nekik kinyílt a világ, a miénk bezárult, az enyém még jobban. A vonat jött, elvitte a lábamat, engem a mentők. Nem akarsz te járni, mondta az orvos, mert ha akarnál, képes lennél rá. Föladod, vádoltak, de egy ponton megállni nem föladás, csak másféle életet képzelj. Hallgatom mások történeteit.

*

Januárt írunk, végre mögöttünk minden ünnep. Veszteségekkel, mert a vendégségnek rossz vége lett: a sógor véletlenül áramtalanította a mélyhűtőt. Két napra rá volt mit látni, azt soha se tudd meg! Fél év keserves rakosgatása lett oda. A szemenként válogatott fejtett megy, a drágán vásárolt barack, a ribizli. Brokkoli, zellergumók, borsó, zöldbab, karfiol, kapor és petrezselyemzöldje. Kicsomagolva mehetett mind a komposztba. És a húsok! Soha még ilyen kínos gonddal nem készítettem el, mindegyiket föliratozva, dátummal, tartalmat is jelölve. Karaj. Halfejek. Levesnek való a lány születésnapjára. Nem sorolom föl mindet, pedig fejből tudom, mert ismét elfog az ideg. Zokogva rohantam az uramhoz, azt hitte, hogy nagy a baj. Mondom neki, hogy az, kiolvadt a mélyhűtött főznivaló. Erre kinevetett, hogy azt hitte, ennél rosszabbtól tépem a hajam. Oda a munkám, és mit eszünk az újig, ez neked nem elég gond? Volt rosszabb is, mondta, amikor a házban csak morzsa volt és zsír. Meg ingyen kenyér, ami lapos volt és sötét, sort vártunk érte. Tudom. Előszedtük a nagyedényeket, és ezen a héten az egész utca pörköltet eszik.

*

Minden a kilátáson múlik, mondta Irma, és ablakot vágatott a nyugati falra. Szomszédjai bolondnak nézték, mert minek ennyi lyuk egy házon, télen csak fölöslegesen hűt, nyáron melegíti a szobát. Ideje szokni a naplementét is, válaszolta némelyiknek, dehogy védekezésből, inkább csak arra volt kíváncsi, hogy ki lesz az, aki az efféle beszédet is érti. Jenőnek az új kilátás föl sem tűnt, nem hogy szóvá tette volna, hiszen ő már sok éve a reggelben is naplementét lát. A házak mögött kéklő dombok, fölöttük lágy hullámú felhők. Irma a messze álmodozásra késztető látványáért minden ablaknyitáskor hálás, mert a valóságtól eltávolodva élhetőbb a jelen és elviselhetőbb Jenő. Már ablakot csukna, amikor a ház elé fordul egy talicskában ócskavasat toló idegen. Hetven év körüli férfi, torzonborz kinézetű, olyan, amilyentől a gyerekek régen ijedten menekültek volna a kapu mögé, de a maiak többtől sem riadnak, hiszen véres, vad filmeken, játékokon edzettek. Az ember megáll szusszanni egyet, a keze továbbra is a talicska szarván. Irma kiszól, hogy jó napot, a köszönése visszhangtalan marad. Az ember egy percig se görnyed a bicikliváz, tűzhelylap és egyéb, avatatlan szemnek nehezen azonosítható rozsdás vas fölött, aztán továbbindul, mint aki a semmiből jött és a semmibe megy tovább. Irma legyint, becsukja az ablakot és azt mondja, hogy vannak férfiak, akikkel pokol az élet. Vége nincs játék olyan szabályokkal, amiket bár ők szabnak, de velünk tartatnának be, nőkkel! Irma, honnét vagy te ilyen okos, kérdem, egy hetet sem bírnál ki Jenővel. Erre halálos komolysággal azt mondja, hogy ezért.