2024. április 20., szombat
CSÁSZÁR-TÓ

Nagybecskerek átvenné a rezervátumot

A nagybecskereki önkormányzat az elmúlt években már többször jelezte, hogy szívesen átvenné az Óbéga–Császár-tó természetvédelmi rezervátum irányítását, amelyen jelenleg az écskai halastó gazdálkodik. Szóba került ez néhány évvel ezelőtt is, amikor – a környezetvédők tiltakozása ellenére – hajógyárat építettek alig hétszáz méterre a madárparadicsomtól. Az új felállású helyi hatalom most újra felvetette a rezervátum irányításának lehetőségét. Ez részben várható is volt, mert az SZHP ellenzékben is bírálta a Császár-tóval való gazdálkodást. Hatalomra kerülve pedig nyilván azt remélik, hogy a cserét most könnyebben megvalósíthatják.

Kezdeményezésüket elküldték a szerbiai kormányhoz, amelytől ez úttal gyors választ remélnek. A kormány legutóbb 2011-ben erősítette meg az Écska halgazdaságnak a Császár-tóra való jogát. A törvényre és a város statútumára hivatkoznak, amely szerint megvan a jogi alapja annak, hogy a város környezetvédelmi feladatokat és a turizmust fejlesztését célzó feladatokat vállaljon.

A Nagybecskerektől 17 km-re délre elterülő régi Béga-meder körüli természetvédelmi rezervátum jellegzetessége a vizek, a füves területek és az erdők mozaikszerű váltakozása. Az első természetvédelmi intézkedéseket 1955-ben hozták meg, a mai Óbéga–Császár-tó Speciális Rezervátum 1994-ben jött létre, 1996-ban a Császár-tavat a ramsari egyezmény keretében besorolták a világ legjelentősebb vizes élőhelyei közé. A vidék vadban gazdag, és vízimadarak pihenője és élőhelye. A madárparadicsomban 295 madárfaj jelenlétét rögzítették, és 24 halfaj jelenlétét sikerült bizonyítani. A természetvédelmi területet a szakemberek kezdeményezésére 1676 hektárról 4726 hektárra bővítették. Becslések szerint évente több mint tízezer látogatója van.

A verbászi Mirotin társasághoz tartozó Écska halgazdaságnak az önkormányzat felrója, hogy nem visel kellő gondot a Császár-tóról, amelyet csatornák kötnek össze a halastavakkal. A halastavakból időnként kiengedett vízzel pedig iszap is kerül a Császár-tóba, amely emiatt elmocsarasodik. A halgazdaság viszont „társadalmilag felelős vállalatnak” tartja magát. Egy 15 tagú munkaegység viseli gondját a rezervátumnak, iszapülepítőt hoztak létre, természetvédelmi tájházuk van, rendszeresek a természetvédelmi ellenérzések. Ezért szerintük semmi sem indokolja azt, hogy elvegyék tőlük a Császár-tó irányítását.